„A távolságot, mint üveg / golyót, megkapod, óriás / leszel”. József Attila ezzel a versbéli metaforával próbálta nyugalmas álomba ringatni a kis Balázst. Hiszen gyermekkorunk egyik játéka éppen a színes üveggolyó volt, amely bármilyen kicsi volt, gömbölyűségével a nagy planétára emlékeztetett, és ha a szemükhöz közel tartva belenéztünk, be is töltötte a láthatárt. Befogta a távolságot ez a gömbölyű tárgy, amely kézbe vehető,
birtokolható volt, és játszhattunk vele. Az akkor még ismeretlen veszélyekkel teli életet akkoriban még pajkosan guruló játékszernek álmodtuk csupán.
Egy másik gyerekkel, Nemecsek Ernővel viszont éppen az ellenkezője történt: a vidám színekben csillogó játékszer hirtelen a kegyetlenségbe forduló életnek lett az egyik kelléke. A Pál utcai fiúk című regény főszereplője tehetetlenül nézte végig, ahogyan a vörösingesek fenegyerekei, a Pásztor fivérek eltulajdonítják az üveggolyóit. „Einstand” –
szögezik le az erőtől duzzadó Pásztorok, így jelentve be a csenevész kis Ernőnek, hogy mostantól az ő tulajdonukká válik a sok üveggolyó, mégpedig azért, mert „megtehetik”. „Ez rablás!” kiáltja méltatlankodva Nemecsek, aki attól a pillanattól kezdve, úgymond, megvilágosodik, megtudja, hogy a valóságban az egyik oldalon a nagyok, a másikon a kicsik állnak, az egyik oldalon az erő, a másikon pedig legfeljebb valamiféle elvont
igazság néz szembe egymással.
A Molnár Ferenc regényében szereplő német szó, az „einstand” így nyert általános értelmet a felnőttek világában, nevezetesen az, hogy valaki a hatalmára vagy erejére hivatkozva elveszi más tulajdonát. A magyar szóhasználatban ez az idegen szó még igésítve is lett, például azt mondjuk néha a jogtalanul vagy erőszakkal eltulajdonított javakra, hogy „einstandolták”.
A világpolitikában bizony vannak példák bőven az „einstandolásra”.
Olyan aktusra vonatkoztatják ezt a kifejezést, mint például amikor 2014-ben
Oroszország magához csatolta az Ukrajnához tartozó Krímet. Hasonlóképpen minősítik sokan azt is, hogy 1990-ben Irak megszállta Kuvaitot, vagyis erővel szerezte meg a másik ország területét. Régebbi történelmi példa, hogy Hitler Németországa megszerezte Csehszlovákiától a Szudéta-vidéket, igaz, itt nem kellett kimondani a szót, hogy „einstand”, azt kissé részletesebben fogalmazta meg a müncheni egyezmény.
Az „einstand” érzését kelti sok politikai konfliktus nemcsak országok között, hanem bizonyos országok belső életében is. „Einstandnak” nevezik például az állami kisajátításokat, vagyis amikor az állam elvesz egy intézményt, pénzt, vagyont a gazdaság valamelyik szereplőjétől, vagy amikor egy nagy cég „lenyeli” egy kisebb vállalkozásnak a piacát vagy annak erőforrásait. A politikai „enstaindok” papíron sokszor törvényesnek
tűnnek, ha mégsem, akkor az erősebb szereplők megtalálják a módját, hogy a szabályok utólag igazolják az említett cselekményeket. Egyébként bármire lehet formálisan jogi magyarázat, az emberek igazságtalannak érzik, hogy nem a méltányosságnak, hanem az erőviszonyoknak a szempontjai döntenek.
Jó volna e jegyzet végén derűlátó vigaszt nyújtani, de nem könnyű. Az utóbbi hetek eseményei is a nagyhatalmi „einstandok” sorozatát mutatják nekünk. A legnagyobb bajnak azt tekintem, hogy a sokféle, egymásnak ellentmondó narratíva közepette viszonylagossá válik annak a megítélése, hogy mi tekinthető „einstandnak”. Az állami vezetők, az elemzők, az influenszerek és a hétköznapi Facebook-kommentelők különféleképpen foglalnak állást abban, hogy az Irán elleni amerikai-izraeli támadások
„einstandnak” számítanak-e, vagy lehet-e ebbe a kategóriába sorolni Donald Trump venezuelai akcióját, s hogy miként értékeljük az Fehér Ház lakójának a Grönlandra vagy Kanadára vonatkozó „einstandolás” bejelentését.
Az igazság az, hogy itt a planétán sokkal többen vagyunk mi, Nemecsek Ernők. A nagyobb erők képletesen is, szó szerint is a golyóinkkal játszanak. A mi nagy üveggolyónk, maga a világ, túlságosan homályos lett, nem látunk bele, és soha nem leszünk óriások. A nagypolitika éppen azt szeretné, ha a hatalom nélküliek maradnának a kis üveggolyóiknál, lehunynák a szemünket, és aludnánk szépen, mint teszi azt a versbéli kis Balázs. Pedig lehet, hogy ébren nagyobb esélyünk lenne óriássá válni.
De ez egyelőre utópia.