Az ágyúk hangja nem csupán a dörej erejében különbözik, ha közelről vagy távolról halljuk. Azoknak a robbanó hangoknak más a hangszíne, tanulsága, emberi tartalma is, amikor nem itt, az én házam közelében, a szomszéd utcámban, saját hazám földjén, hanem azon túl, akár a szomszédos országban vagy egészen távol, legfeljebb térképen értelmezhető messzeségben viszik házhoz a halált.
Újságírói pályám hosszú évtizedei során sokszor kellett írni vagy szerkeszteni háborúk napi eseményeiről. A hírügynökség vagy a lapszerkesztőség fűtött vagy hűtött biztonságában a büféből felhozott szendvics szárazsága miatt bosszankodva írtunk az egykori iraki-iráni háború mindennapi áldozataink tízezreiről, a nyugati szövetségesek Irak elleni sivatagi hadműveleteiről, a csecsenföldi ellenségeskedésekről, majd a szíriai pusztító belháború pillanatnyi mozzanatairól. Tettük ezt hideg fejjel, mert a borzalmat szakszerűen ábrázolni csak a távolágtartás józanságával lehet, ha nem akarjuk, hogy a szerkesztő a szöveg stilisztikai hanyagságai miatt visszaküldje átdolgozásra.
A hírek világában sokszor egy-egy ember halála is hírértékű, egy buszbaleset is borzalmas mediatikus sokkot okoz, a távoli háborúk áldozatainak ezrei, százezrei, milliói viszont csak összességükben, statisztikai mivoltukban gyújtanak rettenetet a hírfogyasztóban. Az emberi élet így inflálódik a média szárnyán érkezve, s mi még a hozzánk egészen közel folyó háború közepette is saját pénzünk inflálódása miatt aggódunk. Már csak azért is, mert hivatalosan is azt komunikálják nekünk, hogy ebből a háborúból ki kell maradni.
Persze, ki kell maradni, ha egyáltalán ki lehet. Mindenestre az Ukrajnában zajló eseményeket aszerint ítéljük meg, hogy ki milyen hazai politikai értékrendet képvisel, vagy kinek milyen az együttérzési képessége. Mert vannak köztünk sokan, akik őszintén borzadnak és sietnek a menekülni kényszerülők megsegítésére függetlenül attól, hogy a média manipuilál-e vagy sem.
Csakhogy a háborúknak van egy párhuzamos dimenziója, az, amelyik másként láttatja a háború természetét. Ezt csak az tudja, aki a helyszínen éli át a hírek valóságát, nem az odahaza született kommentárok fekete-fehér tálalásában meséli el a háborút. Meglepő emberi rétegeket tár fel számunkra, például azt, hogy a háború sokszor az ember bonyolult lelki szerkezetét is darambjaira szedi szét.
És ezen a ponton véget is érnek gondolataim, hiszen én nem jártam még háborúban haditudósítóként. Egy fiatal kollégám viszont nemrég tért vissza az ukrán hadszínterekről, s megírta a háborúnak azokat a tanulságait, amelyeket itthon, a béke langymelegében sosem tudtunk volna felismerni. Megírja, hogy ott, ahol dörögnek a fegyverek, mindenkinek nehéz, és senki sem versenyez azon, kinek van nehezebb dolga: a külföldön tartózkodó katonafeleség ugyanúgy szenved, mint a Mariupolban a szomszédos ház összedőlését magatehetetlenül néző civil. Kollégám soraiból kiderül, hogy az ukránok – éppen saját szenvedésük miatt – kárörömet éreznek a megszállók elszenesedett holttesteinek látványa miatt, mondván, legalább most azok is szenvednek, akik a szenvedést okozzák.
Fiatal kollégám olyan vallomást is tesz, amely megkülönbözteti őt, a drámák helszíni tanúját tőlünk, akik csak elképzeljük mások Golgotáját. Azt írja, magánemberként bűntudata van, mert van hova hazamennie, mert van fizetése, mert vannak kilátásai. Bűntudata van, mert távozásával, úgy érzi, cserben hagyja azokat, akik eddig Kijevben segítették őt tudósításainak megszervezésében. Bűntudata van, mert kilátástalanságban és kétségek között hagy hátra ukrán kollégákat, barátokat, a politikai helyzettől függetlenül minden támogatást megadó embereket. Bűntudata van, mert ezer kilométer megtétele után megteheti, hogy elfelejt mindent, és karriert épít eddigi tapasztalataiból. Bűnösnek érzi magát, mert – mint fogalmaz – a sajtószakma bűnös tud lenni.
Ez az őszinteség emberi és szellemi óriássá teszi a szemeben ezt a fiatal újságírót. És ott lapul bennem az egészséges irígység is: ő azt a valóságot személyesen tapasztalta meg, abból tiszta forrásként lesz képes meríteni, a szakmát pedig megfosztani bűneitől.
