Most már nyolcmilliárd ember él a Földön. Ez nagyon sok, legalábbis több mint szabadna – mondják. De nem is ez ijeszt meg igazán, hanem a növekedés egyre gyorsabb üteme.
A mintegy 300 ezer évvel ezelőtt az afrikai kontinensen kifejlődött homo sapiens nagyjából százezer évvel ezelőtt kezdte el benépesíteni a Földet. Több tízezer évig azonban legfeljebb egymillió ember élhetett a bolygón, majd a mezőgazdaságnak köszönhetően indult meg az érdemi népességnövekedés.
Időszámításunk kezdetén, mintegy kétezer évvel ezelőtt már nagyjából 170 millió ember volt. De ha csak az én életem kezdetéig tekintek vissza, 1950-ben két és fél milliárdan voltunk, 1987-ben már kétszer annyian, vagyis 5 milliárdan, hogy aztán az ezredfordulóra elérjük a hétmilliárdot. Azóta viszont egymilliárddal lettünk többen. Gyarapodásunk azonban nem ér itt véget, mert az ENSZ becslései szerint 2058-ra már 10 milliárd emberi lényt tart el a hátán a földkéreg.
Értelmezhetetlenül sokan vagyunk. Az egyszerű szemlélődő számára az embersokaság fogalma legfeljebb a szomszéd ház sarkáig, a szombati piac zsúfoltságáig, az utcán hömpölygő, tüntető tömeg belátható méretéig, egy sikeres rockkoncert vagy focimeccs közönségének láthatáráig terjed. Képzeletünkben azonban aligha tudjuk belátni a Földön egyre szélesedő emberáradatot. Az ENSZ előrejelzése szerint a világ népessége a 2080-as években 10,4 milliárd fő körül tetőzik, és várhatóan 2100-ig ezen a szinten marad.
Úgy tűnhet, mintha kifejezetten jó dolgok kedveznének e számbeli gyarapodásnak. A világszervezet szerint ez a jelentős növekedés az emberi élettartam fokozatos emelkedésének is köszönhető, amiben a közegészségügy, a táplálkozás, a személyes higiénia és az orvostudomány fejlődésének is nagy szerepe van. Emellett egyes országokban a termékenység tartósan magas szintje is hozzájárul ehhez. Furcsa ellentmondásnak tűnik ugyanakkor, hogy a népesség leginkább azokon a területeken növekszik rohamosabban, ahol viszonylag alacsonyabb az emberi élettartam, ahol az egészségügyi ellátás szinte teljesen hiányzik, a higiéniai hiányosságokról nem is beszélve. A születésszám pedig éppen ott marad el az átlagtól, ahol ezek az említett „jó dolgok” nagyon is jelen vannak.
India lakossága viszont egy évtized alatt mintegy 180 millió fővel emelkedett, és jövőre Kínát megelőzve a világ legnépesebb országává válik. Az előrejelzések szerint a világ népességének csúcspontja előtt várhatóan két és fél milliárd ember többsége a szubszaharai Afrikában fog születni, ami mérsékelni fogja India és Kína eddigi dominanciáját. Az ENSZ úgy számolja, hogy a 2050-re várható népességnövekedés több mint fele nyolc ország – a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, India, Nigéria, Pakisztán, a Fülöp-szigetek és Tanzánia – lakosságnövekedésének lesz tulajdonítható.
Miért is nehéz mindennapi elménkkel értelmezni a nyolcmilliárdot? Mert a földkerekség túlságosan nagy, s az emberiség még messze van attól, hogy egységesen legyen képes kezelni ennyi tagjának a sorsát. Akik messze élnek tőlünk, azok mintha nem is léteznének, legfeljebb statisztikai adatként. Ezért, úgymond, kisebb felosztásban, földrészek, de inkább országok, érdekvédelmi szövetségek szintjén próbálunk boldogulni, de ez sem nagyon megy.
S minél többen leszünk Napunk e kiváltságos bolygóján, annál kevésbé tudunk valóságos empátiával viszonyulni más tájak lakóihoz, a más hitet vallókhoz, sokan még saját honfitársuktól is megtagadnák az egyenrangú életet. Nemhogy a nyolcmilliárd, de a nyolcmillió, a nyolcszáz, de a nyolc is túl soknak bizonyul, ha osztani kell a javakat.
Mert újra és újra beleütközünk abba a felfogásba, amely szerint nem minden ember „fér el” az adott közöségben, nemzetben, kontinensen, a földgolyón. Elférne ugyan mindenki, de nem mindenki akarja. Azt mondják, kevés az élelem, kevés a pénz, még annak is, akinek sok van, de több kell neki. Ahol nagy a hiány, ott az indulatok helyettesítik a kenyeret, a „nem férünk el mind” szellemében helyi bűnbakok felé lehet terelni az agresszivitást manipulált hitekre alapozva.
Mert bár egységesedik a világ, valójában csak a különbségek nőnek egyre inkább az anyagi helyzet, a civilizációs állapot, a kulturális meghatározottság, az életfelfogás terén. A túlnépesedő ember pedig kétségbeesetten kapaszkodik a számára elérhető kisebb közösségbe, így próbálva meg küzdeni és bízva bízni. S még ezen a szinten is túljár önmaga eszén, mégis csak a bizalmatlanság arat felette diadalt.
Rovat: VÉLEM ÉN
