„A korrupció az, amiből én kimaradok”. Korosztályomból sokan emlékeznek még az egykori magyar humorista-előadóművésznek, Hofi Gézának erre az elhíresült mondására. S mivel mostanában a korrupció állandó témája a politikai híradásoknak, gondoltam, mai jegyzetemben e fogalmat járom körül. Már amennyire képes körüljárni azt egy olyan személy, aki eddig kimaradt belőle.
A hivatalos fogalomtár szerint „a korrupió olyan törvénybe vagy közerkölcsbe ütköző cselekedet, amely során valaki pénzért vagy más juttatásért cserébe jogosulatlan előnyhöz juttat másokat”. Ez a jelenség egyébként meglehetősen régi keletű, az ókori görögök és rómaiak gazdagabb köreiben előszeretettel alkalmazták, nem is beszélve a középkori nemesekről, később pedig a korrupcióra szinonímát is találtak, ez pedig a „panamázás”. Százharminc évvel ezelőtt ugyanis Párizsban elítélték Ferdinand de Lessepst és társait a Panama-csatorna megépítése körüli pénzügyi visszaélések miatt. Ennek az esetnek az a sajátossága, hogy a ravasz sikkasztók lebuktak, mint ahogy napjainkban is olykor bilincs kattan a leleplezett tettesek csuklóján.
De mit látunk mi, úgynevezett egyszerű emberek a korrupció világából? A hírekből kiderül, ha egy hivatali tisztség viselője pénzt vagy más anyagi juttatást fogad el valakitől, aki ezért őt meg nem illető szívességet várt cserébe, például soronkívüliséget, kedvezményes elbánást, tisztességtelen versenyelőnyt stb. A napi hírek zuhatagából az is kiderülni látszik, hogy a korrupciónak rengeteg más, megfoghatatlan, több lépcsős, zegzugos útvonalon haladó, tetten nem érhető formái is vannak, a média ezeket inkább csak megszellőztetni képes, bizonyítani nem. Márpedig amíg nem lehet bizonyítani valamit, és bírósági ítélet sem születik, addig a megvádoltat, mint tudjuk, megilleti az ártatlanság vélelme.
Sok elemzést olvastunk már a korrupció természetéről, példaul olyan fejtegetéseket is, amelyek szerint a korrupció állítólag rendszeralkotó tényező minden társadalomban, vagyis ha nem létezne, akkor is ki kellene találni, hogy egyáltalán működjön a gazdaság. Nem örülnénk, ha ez lenne az alapigazság, mindenesetre sokan vallják, hogy mindennapi életünket is átszövi a korrupció, például amikor dugipénzt ad valaki a szállodaportásnak, hogy telt ház ellenére is szerezzen aznap éjszakára egy szobát, vagy amikor áruhiány idején zsebbe dugott bankókkal próbálunk hozzájutni valamihez, ami amúgy nincs, s mégis lesz. Van, aki az orvosi hálapénzt is korrupciónak tekinti, ha az orvos csak hálapénz fejében tudja a várakozólista végéről az elejére helyezni a pácienst. Vagy ha a vasúti hálókocsi kalauzának csúsztatunk valamit cserébe, hogy bár a jegyünk nem oda szól, helyezzen minket egy másik, kényelmesebb kabinba. Persze ezeket a mindennapi eseteket nem szokták korrupciónak nevezni, mert az, hogy is mondjam (?), csúnya szó.
De térjünk vissza a klasszikus korrupció témájára, amikor hivatali személy a szabad piacon bocsátja áruba befolyását. A kísértés pedig annál nagyobb, minél nagyobb befolyású az az ember. Több országban folynak perek, melyben volt elnökök, miniszterelnökök, miniszterek, parlamenti képviselők szerepelnek vádlottként, még az Európai Unión belül is. Remélhetőleg ők képezik a kivételt a közéletben.
Mi is a gyökere ennek a jelenségnek? Elsősorban az, hogy a hivatali tisztségek pusztán üres fogalmak, azt az elfoglaló személy tölti meg tartalommal. Egy biológiai lény, aki, úgymond, mégis csak ember, anyagi irgényekkel, vágyakkal, kisebb-nagyobb emberi gyarlóságokkal. Gondoljunk arra, hogy drága hivatalos vacsorákon ugyan a hivatali tisztséget tisztelik meg a felszolgált étekekkel, amelyek valójában hús-vér lények gyomrába kerülnek. Egyszerűítve úgy lehetne mondani: a korrupció biológiai lénykérdés.
Jövőkutatók komolyan foglalkoznak azzal a lehetőséggel, hogy a jövőben ne emberek, hanem algoritmusok, mondhatjuk úgy is: szuperintelligens robotok döntsék el tüzetes számítások alapján, hogy ki legyen egy város, egy állam, esetleg a világ irányítója, s ne a hangulatilag befolyásolható, cseppfolyósan tarka tömeg nehézségi ereje legyen a mérvadó. Egy robotot nem lehet korrumpálni, hacsak nem ültetnek belé harácsoláscsippet, önzésmodult, becsvágy-aplikációt. S még költséges vacsorákon sem kell vendégül látni, elegendő lesz hivatalos áramtöltőre dugni kilógó végeit. És a sajtónak sem kellene firtatnia, hogy kilóg-e a lóláb.
Elhangzott a román közrádió bukaresti magyar adásában 2023. szeptember 29-én.