Garzó Ferenc: A jobb kéz és a bal kéz nem találja egymást

Ebben a jegyzetben a két kezünkről szeretnék beszélni.
Ha visszagondolok a magyarországi rendszerváltás óta eltelt harminckét esztendőre, a szavazók többségi szemlélete, táborokra, csoportokra, koalíciós szövetkezésekre oszló szerkezete választásról választásra módosult. A létező szocializmus lezárása után a mérsékelt konzervatívok, a harcosan liberálisok vagy a társadalmi türelmet szorgalmazó szabadelvűek, a kapitalista rendhez szocializálódott szocialisták, az önmagukat történelmiként felismert kisgazdák, a kádári rendszert követendő mintának tekintők, illetve a fajgyűlölettől sem mentes szélsőjobbosok hol kisebb, hol nagyobb sikert arattak az idők során. A mostani győztes politikai erő azonban nehezen szorítható be bármilyen, fentebb említett ideológiai kategóriába, hiszen túlságosan széles rétegeket volt képes magához ölelni. Persze sokak szerint vitatott eszközökkel, mégis a választási játékszabályok matematikai képletei szerint jött létre ez a győzelem.
Van, aki örül most, van, aki szomorkodik, van, aki a Jóisten akaratát látja a történtekben, mások a politikai képességek és anyagi eszközök ügyes sáfárkodásával, s megint mások az emberi természet nem mindig pontosan dekódolható logikájával magyarázzák azt. Sokan elemezték a versenybe szállt politikai erők tulajdonságait, mozgásterét, a birokra kelt politikusok hibáit vagy erényeit, de sokan próbálkoztak megérteni azt is, hogy a választási eredmény milyen látletetet ad rólunk, a magyar választópolgárról.
Megnéztem egy videót, amelyen Laár András humorista kifejtette, mennyire megviselik őt a különböző politikai térfeleken, jobbról is, balról is tüntető tömegek egymás elleni erőszakos megnyilvánulásai. És kikérte magának humoros hanghordozással, de korántsem tréfaként, hogy neki mindig választani kell a jobb és bal keze között. Mert mindkettő az ő testrésze. Nincs olyan, hogy jobb kezébe veszi a sört, bal kezével pedig kilöki – mondta. E két kéz együtt jelenti az egyensúlyt, együtt kell működniük. Ez nem választás kérdése, mert az ember középen van – tette hozzá.
Értem én Laár Andrást. De mit tehetünk, ha maga a politika kényszerít minket arra, hogy válasszunk, nem tudja, nem is akarja értelmezni a középen levést.
A természet úgy alakította, hogy általában a jobb kéz az ügyesebb (a társadalomra vetítve a mostani parlamenti választáson is ez történt), de ez nem jelenti azt, hogy emiatt a jobb kéz – kis képzavarral élve – lenézheti a balt. Pedig sajnos a mára elavultnak hitt szemlélet szerint a „balossághoz” sokáig az ügyetlenség fogalma társult. Nyelvünkben nem véletlenül honosodott meg a „kétbalkezes” vagy a „balfácán” fogalma. Aki bal kézzel nyúlt a ceruzáért, az a „csúnya, rossz” kezét használta. Az arab országokban, ahol egyetlen nagy tálból étkeznek, az ételért ma sem illik bal kézzel nyúlni, hiszen tisztátalannak tartják. A bal a latin „sinistralis” szóból ered, amely gyengét, romlottat jelent. A Biblia is hasonlóképpen ír erről: az ítélet napján a jók a jobb oldalra, a mennybe, a gonoszak a bal oldalra, a pokolba kerülnek. A középkorban ugyanis azt hitték, hogy az ördög balkezes.
Márpedig sok jó ember születik eleve balkezesnek, vagyis a bal kéz kerül ki győztesen a gének szavazati eredményeként. És sokszor e balkezesek átlagon felüli rajztehetségnek örvendenek vagy sikeres vívóbajnokokká válnak.
Fogadjuk el, hogy mi, választópolgárok mind kétkezűek vagyunk. Valahol egyszerre vagyunk konzervatívak, mert óvjuk a múlt hasznos értékekeit, de szabadelvűek is vagyunk, mert nem csak az égiektől várjuk az útmutatást, hanem a magunk erejéből is próbálunk meríteni. Egyszerre vagyunk hazaszeretők, de a világhoz mérjük magunkat, s így kozmopoliták is vagyunk. Igazmondónak hisszük magunkat, és magunk sem vesszük észre, hogy olykor nem igaz dolgok szöknek ki szájunkon. Azt az utat tartjuk helyesnek, amelyen éppen járunk, de be is csapódunk sokszor, és másnap másként vélekedünk. Azt hisszük olykor, hogy zöldellő mezőn járunk, mégis sokszor visznek minket az erdőbe.
Vegyesek vagyunk tehát, mégis furcsa, hogy a jobb és a bal kéz akkor sem találja egymást, amikor két kézzel kellene kapaszkodni a síkos valóságba.