Mire ezek a sorok napvilágot látnak, Thalia egyik Bega-parti otthonában felgördül a függöny, és a színpadon elhangzanak – ki tudja, hányadszor – Csiky Gergely Ingyenélők című szatirikus vígjátékának szellemes replikái. Ezt az előadást az emeli ki a hétköznapi színházi események sorából, hogy ezek a szavak éppen húsz esztendővel ezelőtt hangzottak el először ezen a színpadon – a két évtizeddel ezelőtt megalakult temesvári Állami Magyar Színház avatóünnepségén. Okos ötlet volt a kapunyitó darabot – természetesen teljesen új előadásban – ismét műsorra tűzni, hiszen ez a jelképes gesztus egyaránt alkalmas arra, hogy a kezdeti célkitűzésekhez való hűséget és a művészi szint emelkedését érzékeltesse. Úgy vélem, a színház vezetőit a választásban nem a kezdetek lelkesedése iránti nosztalgia befolyásolta elsősorban, hanem bizonyítani kívánták: az együttes jól sáfárkodott a számára biztosított lehetőségekkel, és ma már a korszerű színjátszás szintjén tudja megvalósítani a húsz évvel ezelőtt rábízott és azóta egyre növekvő feladatokat.
A huszadik évfordulón – bár úgy illenék – mindenekelőtt nem köszönteni szeretném a férfikor felé közeledő társulatot, az üdvözlő szavakat kerekebb évfordulókra hagyom. Inkább felelősségüket – amelynek tudatában vannak – szeretném ismételten emlékezetükbe idézni. Temesvár a szocialista építés éveiben jelentős kulturális központtá vált, számos felsőoktatási és művelődési intézmény székhelyévé. Az ország gazdasági vérkeringésében mindig is számottevő szerepe volt, a szellemi élet műhelyei azonban, noha figyelemre méltó törekvésekről tanúskodtak, nem válhattak hosszú életűvé. Ma már a szellemi élet országos vérkeringése sem képzelhető el a Bega-parti város nélkül, amely kiemelkedő erő forrásává vált a szocialista kultúra nagy áramkörének. S ugyanakkor példájává annak, hogy a románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek közös és sajátos törekvései miként válhatnak egységessé a közös haza szellemi arculatának formálásában. Thaliának három hajléka is van ebben a városban: a román Nemzeti Színház, az Állami Német Színház és az évfordulóját ünneplő Állami Magyar Színház. Mindhárom rangot, nevet vívott ki magának, tényekkel bizonyitva, hogy a kölcsönös együttműködés és az egyenlő jogok biztosítása milyen tág teret nyit a művelődés, a művészet területein is. A húszesztendős temesvári Állami Magyar Színház az egyenjogúság és az együttélés szép és biztató gyakorlatában az egységes szocialista kultúránk szerves részét alkotó romániai magyar kultúrát képviseli – ez határozza meg súlyát és felelősségét is.
Felmérni azt, hogy az eddigi két évtizedben miként felelt meg feladatainak, nyilvánvalóan tágabb elemzést követelne. Ezúttal csak utalni szeretnék arra, hogy az idei ünnepinek szánt évad szerzői között a mi íróink közül Sütő és Baranga, a klasszikusok közül Shakespeare és Csehov nevével találkozunk, az évforduló előadásai között pedig ősbemutatón Csávossy György műve szerepel. Elégedjünk meg ezúttal ennyivel – mint felsorolással –, s kívánjunk az újabb húsz évre hasonlóan igényes műsorrendet, növekvő és hűséges közönséget, kifogyhatatlan alkotókedvet és leleményt, nem utolsósorban következetességet és kitartást a temesvári magyar színjátszás ünnepi és hétköznapi munkájában.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 20. számában, 1973. május 18-án.