A Román Irodalom múzeumának kiállítási termében pár nap óta két mellszobor áll egymás mellett. Sajátos érzés két olyan ember bronzba öntött képmását látni, akiknek élő vonásait, kézfogásaik melegét, gondolatébresztő okos szavait még elevenen őrzi az emlékezet, hiszen alig néhány éve még itt voltak közöttünk. Az egyik Tudor Vianu, az esztétika és az összehasonlító irodalomtörténet kivételes képességű román tudósa, a másik a hazai német irodalom legsokoldalúbb alkotóinak egyike, a regényíró, a műkritikus és – természetesen – műfordító Oscar Walter Cisek.
Az alkalom, amely szobraikat összehozta, véletlenszerű: mindkettőjüknek ezekben a napokban lenne a 75. születési évfordulója. Nem véletlen azonban, hogy mindkét szobornak és az életművüket bemutató két kiállításnak ugyanaz az intézmény adott otthont, pontosabban a két kiállítást ugyanaz az intézmény szervezte meg, gonddal, figyelemmel és becsülésre méltó kezdeményező képességgel.
A Román Irodalom múzeuma az utóbbi hónapokban már többször keltett érdeklődést értékes rendezvényeivel és kiadványaival. Negyedévenként megjelenő folyóirata, a Manuscriptum a román irodalomtörténeti kutatás kitűnően szerkesztett műhelye, amelytől mi sem áll távolabb, mint a szó szűk értelmében vett múzeumi jelleg. Vonzó műsorokra épülő irodalmi estjei pedig joggal toboroztak igényes törzsközönséget. Időszaki kiállításai – eseményekhez, évfordulókhoz kapcsolódva – a román irodalom élő örökségét terjesztik, ismertetik meg a látogatók ezreivel.
Az Oscar Walter Cisek-kiállítás megnyitása az író erőteljes és sok színű személyiségén túl azért érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert az első ilyen jellegű kiállításként arról a figyelemről tanúskodik, amelyet a múzeum – a jövőben bizonyára még fokozottabban – az együttélő nemzetiségek nagy alkotóira fordít. A választás – az évfordulón túlmenően – azért is kitűnő, mert Cisek amellett, hogy a német írás nagy tehetségű és külföldön is nagytekintélyű művelője volt, amint erről például Thomas Mann kiállított levelei, illetve Hermann Hesse értékelő sorai is tanúskodnak, romániaiságát a román művészet avatott értékelőjeként s hivatott műfordítójaként is messzemenően hasznosította. Arghezit, Sadoveanut szólaltatta meg anyanyelvén, képzőművészeti kritikái többségükben a klasszikus román festészethez kapcsolódnak, regényeiben pedig a közös történelmi múlt mához szóló hagyományai is gazdagon tükröződnek. Egész tevékenysége meggyőzően példázza, hogy az együttélő nemzetiségek legkiválóbb alkotói a román nép és kultúra ismeretét hasznosan kamatoztatják, tovább növelve értékeinek hatósugarát.
A kiállítás látogatói előtt tehát nemcsak Cisek életműve tárul fel teljesebben, hanem szemléletesebbé, tudatosabbá válik a kölcsönös feltételezettségeknek az a rendszere, amely hazánkban a román, magyar, német és más nemzetiségű írókat összefűzi – mindannyiunkat gazdagítva.
A múzeum igazgatójának és spiritus rectorának, Alexandru Opreának s munkatársainak, a kiállítás összeállítóinak kezdeményezését, nemkülönben a Tudor Vianu és Oscar Walter Cisek életművét szakavatottan és az összefüggéseket érzékeltetően bemutató Edgar Papu professzor megnyitó beszédét abban a meggyőződésben ajánlom olvasóink szíves figyelmébe, hogy a biztató lépést újabbak fogják követni, s a múzeum a kölcsönös megismerés, a testvériség hatékony irodalmi műhelyeként is szaporítja látogatóinak táborát.
Megjelent A Hét III. évfolyama 48. számában, 1972. december 1-én.