Művelődési egyesület alakult a Kovászna megyei Bacon községben, annak rendje és módja szerint, ünnepi gyűlés keretében, üdvözlő beszédek kíséretében, megszavazott alapszabályzattal és munkatervvel, rendes, pártoló és tiszteletbeli tagokkal (az utóbbiakból még elnök is került Sütő András személyében), népes és tisztes, vendégekkel jócskán megtűzdelt gyülekezet jelenlétében. A szocialista művelődés mai bokrosodása idején nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen országszerte születnek a hasonló egyesületek, nagy társadalmi feladatok megoldására helyi energiákat, kezdeményezőkészséget, jó értelemben vett bölcsőhely-szeretetet és kötelező erejű hagyományokat marokra fogva.
Kovászna megyében is megkezdte működését már a zágoni Mikes Kelemen művelődési egyesület, a szomszédban, Hargita megyében pedig Bartók Béla nevének jegyében fogtak össze a kóruskultúrájukról joggal híres ditróiak. A baconi egyesület sem maradt hátra névadó dolgában – magától értetődik, hogy az a község, amelyhez Kisbacon falu is tartozik, Benedek Elek nevét és példáját idézi művelődési egyesületének elnevezésével is. Mikes Kelemen, Bartók Béla, Benedek Elek neve, Bălcescu, Eminescu, Alecsandri, Arghezi és a román nép más nagy fiai nevének társaságában, mindnyájunk szívéhez közelállóan jelképezi a magyar nemzetiség kultúrájának gazdagodását és hatékonyságának növekedését a romániai szocialista művelődés egységes áramlatában. Remélhetőleg rövidesen még több helyen ismerik fel a művelődési egyesületek megalakításában rejlő lehetőségeket – névadó, kötelező erejű hagyomány nemcsak az Olt környékén kínálkozik.
Addig is azonban térjünk vissza a több mint háromnegyed százada épült baconi művelődési otthonba, ahol az alakuló gyűlésen nemcsak Benedek Elek neve hangzott el többször, hanem életművének tanulságai is megfogalmazódtak, a népmesék gyűjtésétől a Cimbora szerkesztésén át a Székelyföld iparosítását követelő harcos közírói munkásságig terjedő skálán. Az okosan-szépen kibontakozó alakuló gyűlésen elfogadott tervek alapzatát, úgy vélem, éppen a helyi hagyományok sokoldalú ismerete, tanulságainak megértése és a továbbéltetés szándéka szolgáltatja azok részéről, akik ma már alapvetően megváltozott körülmények között, az iparilag is szüntelenül fejlődő vidéken folytatják tovább – országos keretekbe és lendületbe illeszkedve – maguk és mások művelését, s a már régen a nagyobb közösség serkentő kincsévé is vált helyi hagyományt. Benedek Elek utoljára leírt három szava: „Fő, hogy dolgozzanak…” úgy szólalt meg ezen a napon, mint kötelező intés, erkölcsi parancs, lét és megmaradás törvénye.
A szállóigévé visszhangosodott három szót – s a benne foglalt gondolatot – eredetileg „fiainak”, az akkori, a húszas évek végén fiatal íróknak üzente, végérvényesen félbemaradt és mégis irodalomtörténeti érvénnyel állandóan tovább folytatódó levelében Benedek Elek. A nevét viselő művelődési egyesület alakuló ünnepéről már csak ezért sem hiányozhattak a mai fiatal – és kevésbé fiatal – írók sem. A kora délutáni órákban az emlékházzá rangosodott kisbaconi Benedek-kúria négy oszloppal szegélyezett verandájáról hangzott fel a kert Elek apó látta fái alá sereglett közönséghez a mai írói üzenet – elkötelezettségről, néphűségről, szocialista emberségről, anyanyelvről.
A kezdés időpontjában még cseperészett az eső. Aztán a környezettől megilletődött költők és előadók arcára és szavára rámosolygott a szép szál fenyők lombjain átsugárzó nap.
Úgy éreztem, Benedek Eleknek tetszett a nagyra és okosra nőtt unokák beszéde.
Megjelent A Hét III. évfolyama 19. számában, 1972. május 12-én.