Meggondolkoztató és tartalmas eszmecsere folyik immár több mint három hónapja a România Literară hasábjain. A közölt írások, amelyeknek gyűjtőcímét – Universul artei noastre – nehéz lenne pontosan lefordítani, a Szerkesztőség négy kérdésére válaszolva a jelenkori romániai irodalom és művészet elméletileg és gyakorlatilag egyaránt nagyon lényeges problémáit feszegetik. A kérdések köre a mai szellemi alkotás meghatározó vonásaitól, a mi művészetünk és az egyetemes szellemi fejlődés ritmusa közötti viszonyon, a nemzeti múlt és a mai valóság ábrázolásán, a stílusok, ábrázolási módok sokféleségén, a hagyomány és újítás kapcsolatán át a kortárs ember lelkivilágának gazdagításáig, esztétikai kultúrájának fejlesztéséig ível. Az eszmecserébe nemcsak írók, hanem más művészeti ágak művelői és a tudomány tekintélyes képviselői is tevékenyen bekapcsolódtak, ami nemcsak a szerkesztőség tág koncepcióját dicséri, hanem a felmerülő problémák vonzó erejét és az irodalom határain túlmutató jelentőségét is jelzi.
Az eszmecsere következtetéseit levonni természetesen a România literară szerkesztőségének a dolga. Minden valószínűség szerint sor is kerül erre, annál is inkább, mert a különböző álláspontokat a szerzők nem egymással vitatkozva, hanem egymással párhuzamosan, a tárgyat új meg új szempontokkal, véleményekkel megvilágítva fejtik ki. A hozzászólások nagy száma arra mutat, hogy a szerkesztők jól figyeltek fel az irodalmi közvéleményt foglalkoztató reális problémákra, olyan kérdéseket vetettek fel, amelyekre van mit válaszolni, amelyeken érdemes tűnődni, a feleletek keresése közben érdeklődésünket az irodalom és művészet mai társadalmi-esztétikai hivatására fordítva.
A România literară ankétjának erővonalai már most, befejeződése előtt is jól kitapinthatók. Különösképpen széles körű visszhangot váltott ki az a kérdés, amely a romániai művészetnek „a fejlődés univerzális ritmusához“ (a szerkesztőség megfogalmazása), konkrétabban a nemzeti irodalomnak a világirodalomhoz való viszonyát érinti. Minden kis vagy közepes nagyságú európai nép irodalmát és művészetét – s közöttük is főleg azokét, akik a mostoha történelmi-társadalmi körülmények miatt csak késve léphettek a független fejlődés útjára – állandóan foglalkoztatja az egyetemes szellemi értékek világméretű áramlásának és cseréjének folyamatában elfoglalt helye, szerepe, érvényesülése. A kérdés felvetődése, időről időre való előtérbe kerülése, az iránta megnyilvánuló szenvedélyes érdeklődés tehát mintegy törvényszerű. Megfogalmazásának, megközelítésének módja – a probléma összetettségének, sokrétűségének okán – nagy figyelmet és körültekintést igényel. Tudjuk, hogy a világirodalom nem egyszerűen azoknak a műveknek az összessége, melyeket világszerte a legtöbbet olvasnak vagy emlegetnek. A világirodalom – ahogy egy élő klasszikus író megfogalmazta – egyféleképpen azokból a művekből alakul ki, amelyek egy adott civilizáció szellemi tudatához tartoznak. A világirodalmi érték szempontjából tehát a meghatározó elem a műben kirajzolódó emberi-szellemi magatartás és tapasztalat érvényessége, jelentősége – természetesen elválaszthatatlanul a megformálás esztétikai szintjétől.
A România literară eszmecseréjének fentebb vázolt kérdései egymagukban is jelzik, hogy a világirodalomhoz való viszony kérdései milyen szorosan függnek össze a művek valóságtartalmával. Művészetünk egyetemessége döntő mértékben attól függ, hogy milyen és mennyire a mi valóságunkhoz, a mi szellemi világunkhoz kötődő ennek a művészetnek az univerzuma.
Természetesen hiú próbálkozás lenne egy olyan gazdag és szerteágazó eszmecserének, mint a România literară ankétja, akárcsak a körvonalait is néhány sorban érzékeltetni. Inkább a figyelmet szerettem volna ezúttal felhívni a mindannyiunkat közvetlen közelről érdeklő problematikára. Befejezésként szeretném újrafogalmazni azt, amit a szóban forgó ankét kereteibe illeszkedve már megpróbáltam bővebben kifejteni. Az igazi, a maradandó – a sajátos és egyetemes – értékhez sohasem a siker hajhászása, hanem mindig a valóság lényegének keresése és természetesen hiteles kifejezése vezet. Ennek a művészhez egyedül méltó sikernek és elismerésnek a külső jeleit néha véletlenszerű tényezők is befolyásolhatják, mégis azt hiszem, nem az elismerés megnyilvánulásai, hanem önmagunk, műveink iránt kell igényesen, serkentően türelmetleneknek lennünk.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 44. számában, 1973. november 2-án.
