Értelmes és érzelmes utazásnak neveztem múlt heti írásomban jugoszláviai, pontosabban vajdasági és baranyai körutunkat, román és romániai magyar írók találkozóit ottani kollégáinkkal és olvasóinkkal. Értelmesnek, mert alkalmat adott a kölcsönös, jobb megismerésre, a két ország művelődési kapcsolatainak tartalmasabbá tételére, tapasztalatcserére; érzelmesnek, mert régi és új barátok fogadtak, akikkel mondanivaló, gond, nyelv, hagyományok, irodalomszeretet egyaránt összeköt. Irodalmi estjeink, beszélgetéseink, az egész fogadtatás meghitt és szívélyes hangulata olyan légkört teremtett, amelyben baráti és családi szót válthattunk egymással.
Erről tanúskodik látogatásunk megtisztelő és okos sajtóvisszhangja is. Az érkezésünk előtti napon az Újvidéken megjelenő Magyar Szóban, ebben a vonzóan szerkesztett, művelődési és irodalmi anyagban gazdag, sokszínű napilapban Fehér Ferenc, a legjelentősebb jugoszláviai magyar írók egyike köszöntötte a romániai íróvendégeket. A megtisztelő üdvözlet részletesen kitér írószövetségünk tevékenységére, a román és a romániai magyar írók testvéri együttműködésére, az olvasókkal való szervezett kapcsolat nálunk elterjedt és rendszeres formáira. Szintén ő számolt be az újvidéki Rádió-Televízió M-stúdiójában rendezett bemutatkozó irodami estünkről — a bevezető beszédet mondó Herceg Jánosnak, a kitűnő írónak, az újvidéki Rádió irodalmi műsorai szerkesztőjének a népek és nemzetiségek művelődési kapcsolatait méltató szavait idézve.
Fehér Ferenc, aki költői munkásságával párhuzamosan sokoldalú műfordító és így a jugoszláviai nemzetek és nemzetiségek közti irodalmi megismerés avatott tolmácsa is, külön kiemeli, hogy a részt vevő román költők verseinek magyar fordításai mennyire hozzájárultak az est sikeréhez. A további műsorainkról beszámoló cikkek is bővelkedtek a jóleső és sokra kötelező elismerő jelzőkben, amelyek együtt és egyszerre méltatták a felolvasott műveket és a mai romániai irodalom színvonalát.
Talán nem tűnik szerénytelenségnek arra utalni, hogy a szép számmal megjelent cikkek visszatérő motívuma a hasonló vonzerejű irodalmi műsorok gyakoribb megrendezésének sürgetése, a tartalmasabb kapcsolatok igényeinek megfogalmazása volt. A jugoszláviai magyar írás vitára mindig kész, minden új iránt fogékony kritikus-irodalomtörténész képviselője, a nálunk is jól ismert Bori Imre azon frissiben, újvidéki estünk másnapján a rádióban szólott látogatásunkról. A Petőfi-évforduló okán tartott előadássorozatát szakította meg rólunk szóló jegyzetével — pontosabban: minden irodalmi jelenséget tágabb és távlatosabb összefüggések között értékelő képességével ebbe illesztette mondanivalóját. „Talán a legszebb Petőfi-szobor előtt állhat meg az ember most Székelykeresztúron“ — állapítja meg Márkos András művéről, s ami ezután következik, az számunkra a legtöbbet mondó és elkötelező elismerés: „Egyegy versükben, prózarészletükben vagy drámatöredékükben azt a pillanatot érzékelhetjük — mondja újvidéki estünk részvevőiről —, amelynek fényét a székelykeresztúri Petőfi-szobor sugározza tartósan és megdöbbentő erővel.“ Befejező mondatait egyetértő nyomatékkal szeretném idézni: „Jó lenne tehát hinni, hogy oly sokrétű kapcsolataink történetében ez a mostani vendégszereplés nem epizód csupán, hanem egy tartós folyamat kezdetének a jele is. Az a székelykeresztúri Petőfi-szobor, amelyről már szóltunk, csak a sokrétű kapcsolatok révén áll a mi nevünkben is ott Keresztúr főterén és néz Segesvár felé, hova éppen arról a helyről vezette a sors a költőt a halálba.“
A visszajövetelünk óta hozzánk érkezett jugoszláviai lapszámok arról beszélnek, hogy e sokrétű kapcsolatok elmélyítését ottani barátaink milyen komolyan gondolják. A Magyar Szó február 11-i számának irodalmi mellékletében Ion Bănuţă, Vlaicu Bârna, Traian Coşovei, Farkas Árpád, Mihai Gavril, Traian Iancu, Kányádi Sándor, Páskándi Géza, Szemlér Ferenc verseit, Sütő András úti tűnődéseinek részletét, illetve Mircea Tomus A testvéri kapcsolatokról szóló írását olvashatjuk; a Vajdasági Tartományi Szakszervezeti Tanács hetilapja, a Dolgozók, február 16-i számának Visszhang című irodalmi mellékletét szintén a romániai írók műveiből állította össze.
Ezt a figyelmet, természetesen, nekünk is viszonoznunk kell, és nemcsak vagy elsősorban udvariasságból. Erről majd legközelebb…
Megjelent A Hét IV. évfolyama 8. számában, 1973. február 23-án.
