Geert Wilders szélsőjobboldali Szabadságpártjának győzelme a hollandiai parlamenti választásokon már önmagában is sokkoló jelenség, ám ennél is ijesztőbb az, hogy a három nagy párt közül kettő már nem zárkózik el az együttműködéstől. A szélsőjobb térnyerése az európai demokráciákban nem újkeletű jelenség, a 2007 óta egymásra tevődő válságok a szélsőségeket erősítették. Ámde mindeddig a demokratikus pártok összefogtak a szélsőjobb hatalomra kerülésének megakadályozására, Hollandiában viszont az első nyilatkozatok szerint nem ez történik.
Wilders győzelmének mértéke a jobbközép pártokat legalábbis elbizonytalanította. A szavazás előtt a három másik nagy párt kizárta, hogy részt vegyen egy szélsőjobb vezette kormányban, az eredmények fényében azonban már csak a Frans Timmermans vezette baloldali szövetség zárta ki az együttműködést. A két jobbközép párt vezetője máris Wilders felé kacsingat, ami szalonképessé teheti és kormányra juttathatja a 25 éven át a pálya szélére szorított szélsőjobb vezért.
Ám könnyen megtörténhet, hogy Orbán Viktor elsiette a lelkes gratulációt, és Wildersben is ugyanakkorát kell majd csalódnia, mint Giorgia Meloniban. A holland szélsőjobb ikon eleve úgy tudott győzni, hogy szelídítette retorikáját, a jobbközép irányába mozdult el, harcos EU-, iszlám- és migrációellenessége helyett gazdasági programmal állt elő. Korábban lebegtetett „Nexit” referendumáról máris azt nyilatkozta, hogy talán „most nincs hozzá nemzeti hangulat”, és minden bizonnyal sokat kell még engednie ahhoz, hogy kormányt tudjon alakítani.
Meloni miniszterelnökként „európai” vezetővé vált, a demokratikus vezető politikusok konstruktív partnerévé. Választóit elárulta ugyan, egykori partnereit cserben hagyta, de a demokráciát nem. Európa egyetlen reménye, hogy Wilders is megunta a pálya szélén, és a Meloni-féle forgatókönyvet követi majd.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2023. november 24-én.
