Jobb későn, mint soha alapon Magyarország miniszterelnöke is tiszteletét tette a több mint két éve totális orosz agresszió sújtotta szomszédos országban. Igaz ugyan, hogy ezúttal sem elsősorban magyar miniszterelnökként, hanem az uniós soros elnökséget betöltő ország kormányfőjeként vette rá magát arra, ami más nyugati vezetők számára egyfajta erkölcsi kötelesség, a bajba jutott országgal való szolidaritás kifejezése volt, de így is több mint semmi. Mindenképpen előrelépés ahhoz képest, hogy a 2022-es választási kampányban az ukrán elnök volt az egyik legfőbb ellenfél, az idei EP-kampányban pedig úgy riogatott az ukrán önvédelmi harcot pénz-paripa-fegyverrel, netán katonákkal is megsegíteni kész „háborúpárti” uniós elittel a kormánypropaganda, mintha a világháborús veszélyt is magában hordozó helyzetet Zelenszkij, Ukrajna és „Brüsszel” idézte volna elő. Bár az én képzelőerőm változatlanul kevés ahhoz, hogy megértsem, hogyan lehet ilyen pedigrével mosolyogva kezet fogni azzal, akire több mint két éve bűnbakként ujjal mutogatnak.
Orbán Viktor – hivatalosan – békét teremteni ment Kijevbe és megvédeni a kárpátaljai magyarságot. Az csak hab a tortán, hogy a negyvenmilliós országban helyi becslések szerint jó esetben hetvenezer magyar él még; amint az ukrán sajtó is megjegyezte, jórészt épp Orbánék „útlevél-osztogatásának” eredményeként. Az igazi gond az igen sajátos szemléletű béketeremtő elképzeléssel van. Híradások szerint miniszterelnökünk nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében, ugyanakkor érdekes javaslattal állt elő. „A nemzetközi diplomácia szabályai lassúak és komplikáltak. Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, nem lehetne-e a sorrendet megfordítani és egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat. Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására: ennek a lehetőségeit mértem föl” – mondta Orbán.
Lehet ezt új kezdetnek, közös bizalomépítésnek, a soros elnökség huszáros nyitányának nevezni, miként a kormánylap, de alapvetően mégiscsak azt jelzi, hogy Orbán egy maga alkotta álomvilágban él, és a való világot próbálja ehhez idomítani. A nemzetközi diplomácia szabályai valóban lassúak és komplikáltak, akárcsak a demokrácia és a jogállamiság szabályai, de ez a lassú és aprólékosan szabályozott mechanizmus garantálja azt, hogy a szabad és demokratikus világ az is maradjon. Ez a biztosítéka annak, hogy a nemzetközi diplomácia ne tévedjen az orbáni tévútra, ne keverje össze az agresszort az áldozattal.
Olyan ez is, mint a foci – látványosabb lehetne a mérkőzés, ha a lesgólokat is megadnák, de mégsem kezdeményezi senki ezt az újítást, mert nem szülne igazságos eredményt. Zelenszkij briliánsan reagált a huszáros magyar felvetésre: Ukrajna „igazságos békét” akar, ehhez kéri a támogatást. És egy szót sem szólt arról a cinizmusról, hogy a kijevi „kölcsönös bizalomépítő” tárgyalással egyidőben a magyar külügyminiszter telefonon „egyeztetett” orosz kollégájával.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. június 4-én.
