Niccolò Machiavelli óta tudjuk, hogy a háborúhoz három dologra van szükség: pénzre, pénzre és még több pénzre. Globalizált világunk azonban még ezt a „szentírásként” kezelt alapelvet is felülírja, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint Izrael léte, háborúi, állandó fenyegetettsége és jelenlegi helyzete. Izrael alapdoktrínaként kezelt régióbeli Minőségi Katonai Előnye (Qualitative Military Edge) és ennek fenntartására képes nemzetgazdasági teljesítménye, azaz a pénz és még több pénz kevés lenne önmagában az állam létének garantálására.
Az amerikai rendszeres pénzügyi támogatás jelentős ugyan, de az évi 3,8 milliárd dollár az izraeli GDP egy százaléka, miközben a zsidó állam a nemzeti jövedelme közel 6 százalékát költi védelmi célokra. Pontosabban: korábban ennyit költött, a tavalyi terrortámadás és a jelenlegi gázai háború nyilván ennek többszörösét igényli.
Az Izrael területe elleni szombat éjszakai iráni támadás többek között azt bizonyította, hogy globalizált világunkban nemcsak a veszély, a védelem is globalizálódik. De nem utolsósorban azt is, hogy a diplomáciai erőfeszítések „aranyat érnek”, felbecsülhetetlen „pénzt” jelentenek háborúk esetén is.
Talán most először történt meg Izrael hetvenhat éves fennállása során, hogy az iráni támadásra készülve nem kellett attól tartania, hogy más térségbeli állam is bekapcsolódna az ellene indított támadásba.
Az izraeli-egyiptomi, 1979-es békeszerződés óta lassan ugyan, de fokozatosan javul e téren a helyzet, s bár még mindig kevés arab állam ismeri el hivatalosan Izrael létét, háborút azért már nem indítanak ellene. És nem csak azért, mert a háttérben ott van a számukra is fontos „nagy testvér”, Amerika, hanem azért sem, mert valamilyen szinten már elfogadták Izrael létét, Iránt pedig önmaguk számára is fenyegetésnek tekintik. A perzsa rakéták, drónok semlegesítésében nemcsak az amerikai, brit és francia, hanem például a jordán légvédelem is segített Izraelnek. És ez reményt ad arra, hogy le merjük írni: lesz izraeli válasz, de a Kreml támogatását bíró Irán regionális háborút nem fog megkockáztatni.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2024. április 15-én.
A szerkesztő megjegyzése
Az idézett mondás („A háborúhoz három dolog kell: pénz, pénz, pénz.”) annyira nem Macchiavellitől származik, hanem még csak Montecuccolitól sem, akinek elterjedten tulajdonítják. (Ettől függetlenül Gál Mária cikke teljes mértékben érvényes, megállja a helyét.) Íme erről az Agytörő remek kis portál cikke:
Valójában nem Montecuccoli mondta, hogy a háborúhoz „pénz, pénz, pénz” kell
Mindenki arról tanult az iskolában, hogy a XVII. századi magyar történelemből ismert hadvezér, Montecuccoli (1609–1680) mondta volna állítólag azt a híressé vált mondatot, miszerint a háborúhoz pénz, pénz, pénz kell. Csakhogy ez nem igaz.
Az olasz főnemesnek 1821-ben – halála után majdnem másfél évszázaddal (!) –, Torinóban jelent meg olasz nyelven a hadviselésről írt Aforismi dell’arte bellica című aforizmagyűjteménye, amelyben viszont nem említette meg (talán elfelejtette?) forrását. A XVI. században ugyanis már megjelent egy kötet Lodovico Guicciardini (1521–1589) velencei történetíró tollából, aki honfitársa, a mintegy száz évvel korábban élt Gian Giacomo Trivulzio (1440–1518) őrgróf (képünkön) mondását idézi, s ami gyakorlatilag majdnem teljesen megegyezik az ismert kijelentéssel. Trivulzio XII. Lajos francia király hadvezéreként szólt így, amikor az uralkodó 1499-ben azt kérdezte tőle, hogyan hódíthatná meg Milánó városát. Guiccardini olaszul idézte fel a bölcs katona válaszát: Tre cose, Sire, ci bisogno preparare, danari, danari e poi danari. („Három dologra [van szükség], Sire, a felkészüléshez: pénzre, pénzre, és ismét csak pénzre”.)