Van az a határ, amit már egy diktatúra sem tud büntetlenül átlépni. Üres hassal nem lehet himnuszt énekelni, de ha csak a has korog, megfelelő ideológiai körítésben még sokáig fenntartható az elnyomás. Ám ha már a himnuszt tiltják be, ha magát a szimbólumot éri támadás, akkor kezdődik a visszaszámlálás. És előbb-utóbb minden diktatúra elérkezik a szimbolikus határhoz, Irán negyvenhárom év után lépte át ezt a Rubicont.
Mahsza Amini, az erkölcsrendészet fogdájában elhunyt 22 éves kurd lány halála volt a perzsa rezsim számára az a pont, ahonnan megkezdődött a visszaszámlálás. Az ország urai számára nem maradt más eszköz, mint az erőszak és az átverés, a történelem viszont azt igazolja, hogy mindkettő csak átmeneti megoldást tud hozni. Alighanem az erkölcsrendészet vasárnap bejelentett felszámolása is kevés lett volna a forradalmivá dagadó tiltakozás megállítására, de azzal, hogy ez is csak csalinak bizonyult, a rezsim végképp aláírta saját halálos ítéletét.
Már mintegy 440-en vesztették életüket, több mint 14 ezer embert vettek őrizetbe, de a tüntetőknek eszük ágában sincs leállni. A forradalom már nem csak a női jogokról szól, és ezt az egész világ láthatta. A katari világbajnokságon a himnusz éneklését egységesen megtagadó iráni labdarúgók aligha mindegyike a női jogok élharcosa, mégis vállalták annak a kockázatát, hogy hazatérve egyenesen a börtönbe kerülnek. Mert Irán most már nem csak a szegénység és az elszigeteltség felszámolásáért, a fejkendőviselés eltörléséért küzd, hanem a Szabadságért. A nagybetűs Szabadságért, amit már semmiféle agymosással, vallási, nemzeti, ideológiai köntösbe bújtatott mesével nem tud kiváltani egyetlen, bármilyen jól felépített önkényuralom sem. Minden – nem katonai – diktatúra a nép átverésére épül, de előbb-utóbb minden nép felismeri a hazugságot. Nincs örök álom.
Megjelent a Népszava Vélemény rovatában 2022. december 7-én.
