Tudományos tevékenységemet Fényes Imre professzornál kezdtem el, doktori címemet is nála szereztem, 1949-ben. Kolozsvárról való kényszerű távozásáig (1950 elejéig) mellette dolgozhattam. Ő avatott be termodinamikai vizsgálataiba; neki köszönhetem azt, hogy ez a terület egész pályafutásom során érdeklődési körömben maradt. A bukaresti Akadémiai Kiadó 1959-ben jelentette meg első, modern felfogásban írt román nyelvű termodinamika könyvemet, amelyet a fizikusok elismeréssel fogadtak. Ezt követte 1964-ben egy másik, tankönyvnek szánt kiadvány. Magyar nyelvű termodinamika könyvem 1996-ban jelent meg, Kolozsváron, az EME kiadásában.
Fényes Imre hívta fel a figyelmemet a mechanika Hamilton–Jacobi-egyenletére is, amelyet atommodelljében felhasznált. Ezzel kapcsolatban értem el első tudományos eredményeimet: egyrészt, megadtam az egyenlet hidrodinamikai értelmezését, másrészt alkalmazhatóságát kiterjesztettem a mechanikai energiát emésztő (disszipatív) esetre. Sajnos, Fényes Imre távozása után a politikai viszonyok lehetetlenné tették a vele való kapcsolattartást. Szerencsémre egy másik elméletifizika-tanárom, Vescan Teofil vett pártfogásába, aki figyelmemet az általános relativitáselméletre irányította. Sajnálatomra – politikai okokból – őt is „száműzték”: a Iasi-i (Jászváros) Egyetemre helyezték át 1950-ben, ugyanakkor vele az országon belüli kapcsolattartásra lehetőségem maradt. Vescan professzor közbenjárására volt szükségem ugyanis, hogy megjelentethessem külföldön 1960-ban, az Il Nuovo Cimento-ban, az első jelentősebb tudományos közleményemet. Ebben a forgó testek gravitációs kölcsönhatására adott Fock-féle Lagrange-függvényt egy forgási-forgási taggal egészítettem ki. A dolgozatomra olyan kiváló fizikusok is felfigyeltek, mint Nathan Rosen és Asher Peres, akik tőlem különlenyomatot kértek.
A mozgásegyenleteket még ugyanabban az évben, de csupán egy hazai folyóiratban tudtam közölni. Erre a dolgozatra V. A. Brumberg figyelt fel és hivatkozott rá orosz nyelvű Relativisztikus égi mechanika című könyvében.
Nem volt tudomásom arról, hogy 1960-tól a NASA tervbe vette azokat a műholdas vizsgálatokat, amelyek a forgó központi test sodró és pörgető hatásának kísérleti igazolására szolgáltak. Ezekhez a kísérletekhez az ugyancsak 1960-ban, a Physical Review Letters-ben megjelent L. I. Schiff-egyenletet használták fel. Elégtétel számomra, hogy a kísérletet 2011-ben sikerrel befejezték, és az is, hogy erre a célra akár az én egyenleteimet is alkalmazhatták volna.
A következő években a központi forgó test által gyakorolt sodró hatást kvantummechanikai tárgyakra (elektronra és fotonra) is kiterjesztettem.
1962-től megbíztak az elemi részek fizikája speciális előadás megtartásával. Ez változást hozott tudományos tevékenységemben, mivel arra kötelezett, hogy az azután következő időszakban kutatásaim középpontjába ezt a területet helyezzem.
Ez irányú eredményeim közül hármat emelnék ki:
• a magasabb spinű részecskékkel kapcsolatban a Weinberg-féle egyenletről és bomlási folyamatokról jelentettem meg dolgozatokat
• kimutattam, hogy a spinek származtatásához barionok esetében három, míg mezonok esetében egy kvark és egy antikvark figyelembe vétele szükséges és elégséges
• javasoltam, hogy a müon neutrínó nyugalmi tömegének megadására a pion paritást sértő bomlási folyamatát használjuk fel. A kísérleti kimutatáshoz szükséges számításokat is közöltem. Ezzel kapcsolatban alkalmam volt arra, hogy Telegdi Bálint véleményét is kikérjem, aki az ötletet jónak tartotta, ugyanakkor egy másik lehetőséget is javasolt számomra.
Eredményeim közül nem hagyhatom figyelmen kívül Az elméleti fizika alapjai 1982-ben és a statisztikus fizika 2000-ben, Kolozsváron kiadott könyveimet, valamint az erdélyi magyar fizika történetével kapcsolatos írásaimat sem. Fontosnak ítélem azt is, hogy a Bolyai- geometriát egy új görbetípussal egészítettem ki.
Végül: nem hagyhatom szó nélkül a tudományos tevékenységemet gátló tényeket sem.
A magyar állampolgárságú professzorok távozása után keletkező hatalmas űr betöltése részben néhány pályakezdő fiatalra hárult. Jómagamnak nemcsak elméleti fizikai előadások megtartására kellett vállalkoznom, hanem Imre Lajos professzor fizikai kémia előadásait is rám bízták, ami érdeklődési körömön kívül esett. Pályafutásomat végigkísérte a nélkülözhetetlen szakfolyóiratok időszakos hiánya, valamint 1990-ig a külföldi tudományos rendezvényeken való részvétel csaknem teljes lehetetlensége. A külföldi kapcsolatok ápolását is gátolták: például ma már nevetségesnek tűnik az, hogy a különlenyomatok kiküldését hatósági engedélyhez kötötték.
Végezetül: legnagyobb tudományos eredményemnek azt tartom, hogy számos olyan tanítványomat indítottam el tudományos pályáján, akik ma hazai és külföldi egyetemek elismert kutatói.
Megjelent a Természet Világa 2014. novemberi számában, A 90 éves Gábos Zoltán köszöntése című összeállításban.
Részlet a Simonyi Károly-díjra jelölők szövegéből
„…Ma is aktív tanítványainak számát szinte fel sem lehet becsülni. A kolozsvári egyetem fizika kara tanszemélyzetének kb. háromnegyedét tanította, és mintegy tíz tanítványa végez tudományos tevékenységet a Kolozsvári Fizikai Kutatóintézetben. Olyan híres középiskolai tanárokat nevelt, mint Bartos Elekes István (Nagyvárad), Boga Ferenc (Szatmárnémeti), Darvay Béla (Kolozsvár), Dvorácsek Ágoston (Nagyenyed), Kotta László (Sepsiszentgyörgy), Máthé Márta (Marosvásárhely), Szász Ágota (Marosvásárhely). Tellman Jenő (Kolozsvár).
A magyar nyelvterületen alkotó fizikusok közül kiemeljük Néda Zoltánt (BBTE, az MTA külső tagja), a KFKI-ben dolgozó Biró Lászlót és Varga Lajost, a Debreceni Egyetemen dolgozó Gulácsi Zsoltot, a szegedi Varró Jánost. Romániai tanítványai között szerepel Lupei Voicu (a Román Tudományos Akadémia tagja), Marius Ion Piso (a Romániai Űrkutatási Űgynökség elnöke), Silisteanu Ioan (a Bukaresti Magkutató Intézet vezető kutatója) és Uliu Florea (a Craiovai Egyetem professzora).
Az Egyesült Államokban tevékenykednek Bodor Miklós, az MTA külső tagja, valamint Albert István, Albert Réka, Jankó Boldizsár, Mocsy Ágnes, Ravasz Erzsébet és Mária, Toroczkai Zoltán, Niculecu Vasile, Tomuta Liviu, Vaida Mihai, többen professzori minőségben.
Más országokban szereztek elismerést Campeanu Radu (Kanada), Csillag István (Stockholm), Deutsch Váradi Rudolf (Németország), Gulácsi Miklós (Ausztrália) és Magyari Jenő (Svájc)…”
NAGY KÁROLY akadémikus, ELTE PATKÓS ANDRÁS akadémikus, ELTE BENCZE GYULA, a KFKI emeritusa, Simonyi Károly-díjas TÉL TAMÁS egyetemi tanár, ELTE, Simonyi Károly-díjas
Egy történet
Gábos tanár úrról a következőket mesélte el Tellmann Jenő, volt fizikatanárom. Egy alkalommal egyik diákjáról kiderítették, hogy kulákszármazású, s ezért hatalmas tandíjat róttak ki rá, amit nem tudott volna kifizetni, ezért abba akarta hagyni egyetemi tanulmányait.
A fiatal Gábos tanár úr – tudomást szerezve erről – azonnal felajánlotta a fiúnak, hogy ő előteremti neki a szükséges pénzösszeget. A diák ezt nem akarta elfogadni, mert nem bízott benne, hogy meg tudja majd adni. Fogadd el nyugodtan, ha megadod, jó, ha nem, az sem lesz probléma – nyugtatta meg a tanár úr. Így az illető el tudta végezni az egyetemet. Ez a történet mély nyomot hagyott diákjainak emlékezetében, akik azóta is emberi és szakmai példaképnek tekintik.
Egyik diákja azt mondta, hogy a világ n+1-egyedik csodája lenne, ha akadna
olyan ember, aki rosszat tudna mondani a tanár úrról.
MÁTHÉ MÁRTA fizikatanár, Bolyai Farkas Elméleti Líceum, Marosvásárhely
Nem lett zongoraművész
Édesapámat nagyapám, Gábos Gyula kántortanító zenésznek szánta volna, fiait saját maga tanította zongorázni. Édesapám volt a nagy reménysége, mert korán felismerte, hogy abszolút hallása volt, gyakorolni viszont nem szeretett. Egyik nap arra ment haza, hogy édesapám végre gyakorol, ám kiderült: a kottatartón nem kotta, hanem egy matematikakönyv volt. Hiába, csak ez kötötte le őt igazán. Ha kitehette a matematikakönyvet, rögtön megjött a kedve a „gyakorláshoz” is. Nagyapám egyébként megharmonizált kötetnyi református egyházi éneket, korált. A fiait is korál-harmonizációra tanította. Gyerek- és fiatalkoromban édesapám az ünnepek állandó zongoristája volt, de szinte naponta leült a zongorához, hogy a klasszikus vagy akár az éppen divatos könnyűzenei számokat, természetesen hallásból, eljátssza. Roppant „egzotikus” volt például az ABBA, vagy Boney M slágereket dús korál harmonizálással hallgatni. Vagy ha szólt a rádióban egy Mozart szimfónia, a zongorán bekapcsolódott, természetesen hangnemben. Lám-lám, a végzet végül úgy akarta, hogy én teljesítsem be nagyapa akaratát…
GÁBOS JUDIT
zongoraművész,
az egri Eszterházy Károly Főiskola
tanszékvezető egyetemi tanára
