Levélféle érkezett az imént Arató András barátomtól, amelyre az alábbiakat válaszoltam. Vagyis talán célszerűbb alulról kezdeni az olvasást, előbb az Arató-levéllel, s csak ezt követően az én válaszommal.
Íme a válaszom:
Olvastam költőtárs, olvastam leveled, amely – az általad nekem tulajdonított érdemeimmel szembesülve – részben zavarba hozott, részben viszont megnyugtatott és kimondottan magabiztossá tett!
E honban ugyanis a hülyeség és annak bővített újratermelése sosem fog megszűnni. Saját lábon járó perpetuum mobile, amely egyszerre von el energiát a környezetétől és egyszerre gigantikus energiahordozó, továbbá (változó formában ugyan, de mindig az oroszoknak kitett) energiaforrás. Minimum százötven éve (valójában sokkal több ideje) a hülyeségből mint extra minőségű komposztált és trágyázott termőföldből táplálkozik e hon, kicsi és nagy, ilyen meg olyan. A hülyeség itt mint testnek a kenyér, a hülyeség itt tavaszi zápor fűszere a földnek, úgy kell, mint növénynek a zöld, mint parasztnak a föld, mint falun az iskola (khmmmm…), mint dolgos tömegeknek munka, szabadság, kenyér és jószavak (khmmmm….).
A hülyeség emitt evilági és transzcendens, szekuláris és szakrális szubsztancia, törvény biztosította jog és kötelesség, ember alkotta törvényuralom és a természettől avagy az istenektől eredő megváltoztathatatlanság, ráción inneni és ráción túli, mi több, a hülyeség itt maga a ráció, an sich, ekvivalens az ésszel és az értelemmel (sőt!), érzéki, szerelmes vallomás és megismerésen és gondolkodáson alapuló kognitív kompetencia, szigorúan szenzitív és nyíltan kommunális, alfa és ómega, kezdet és vég, bölcső és koporsó. Szóval a hülyeség a büszkén viselt, pártoktól és egyházaktól független nemzeti szimbólum, kokárda a szívünk fölött, ezeréves totalitás, a Magyar Malter, amely egyben tartja balsorstól régen tépett hazánkat. Itt a gyermek az anyatejjel szívja magába, ám a sokat látott és tapasztalt idős ember végső sóhajából is ez hallik ki. Itt a hülyeség anyai gügyögés, szerelmetes vallomás, alkotmányos alapjog, munkáltatói és humánpolitikai követelmény, művészi vízió és kánoni alapokon nyugvó cáfolhatatlan tudományos tétel. Tananyag, propedeutika és módszertan, szabadidős nembeli önmegvalósítás és életpályamodell, viceházmesteri, miniszterelnöki, köztársasági elnöki és akadémiai elnöki mélydemokratikus összekötő kapocs, az egyenlet bal és jobb oldala, mérnöki precizitással megtervezett tökély és a végtelen alkotói szabadságból és játékos kedvből fakadó improvizáció, egyszerre tanult és egyszerre öröktől fogva magunkkal hozott legfőbb ok és legmagasabb rendű cél, fiktív és non-fiktív, anyanyelv és mesterséges intelligencia, intemporális állandóság és temporális haladmány, maga a múlt, jelen és jövő, téridő, Magyarországról nézve a Világegyetem szerkezete, örökkön örökké, amíg Isten ígérete érvényben van, mely szerint „nem törlök el minden lényt e földről”, útitársunk (de ha kell, társutasunk), míg e hon fennáll, s míg e hont lakják emberek, állatok, fák és füvek, s benépesíti flóra, fauna és bióta.
A hülyeség tudatmódosító szer, valamint táp- és gyógyszer, súlyos seb és sérülésre kenhető jóféle flastrom, fülledt orgia és a bencések legszigorúbb szabályzatára építő kamalduli rendház, sötét magánzárka és varázshegyi beutaló. Végül, de nagyon nem utolsó sorban Pintér Sándor és Semjén Zsolt.
Szóval semmiféle változástól, legyen az akár a magyar politizáló felhozatal kínálta politikai, vagy legyen az akár a hazai olvasatban és értelmezésben feltárulkozó ovidiusi metamorfózisok valamelyike, nem tartok. A hülyeségből gazdagon termő magyar föld és az idiotizmusban, irracionalitásban és abszurditásban bővelkedő dús legelőink még a távoli leszármazottainknak is bőséges táplálékul szolgálnak majdan.
Ajánlás:
Hercegem, András, tanácsot adok: Legyen számodra intő példa az általános energiamegmaradás törvénye, vagyis eszedbe ne jusson akár csak fantáziálni arról, hogy a hülyeség kies vagy (nem bánom) kietlen honunkban egyszerre elvész, köddé válik, semmivé foszlik, s elillan önnön legboldogabb és kifogyhatatlan, témában, személyben és eseményekben bővelkedő vadászmezejéről. A hülyeség megszokott, otthonos és familiáris magyar ugarából magyar ember külön-külön még csak-csak, de kollektíven, a politika innen vagy amonnan érkező kezeibe kapaszkodva aligha fogja tudni önmagát, saját hülyeségénél fogva kiráncigálni. A hülyeség olyan politikai speculum errefelé, amelybe minden esetben a Másik néz bele, ám minden esetben az Én tekint vissza rá. S miközben a Másik az Énre mutatva mondja önfeledt magabiztossággal, mély meggyőződéssel és kikezdhetetlen öntudattal, hogy lám, ott egy hülye, az Én a tükörből visszatekintve a Másikra mutatva mondja ugyanezt.
Jöjjön bárki, legyen bármi, a hülyeség emitt matematikai, ontológiai és gnoszeológiai konstans: elvárás és azonosulás, egyéni és csoportos, hétköznapi és ünnepnapi. Lehetőségeket gazdagon kínáló potencialitás és végső beteljesedés.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. szeptember 5-én.
