Régóta mondom, hogy ha egy színházi rendező a Tartuffe-öt készülne színpadra állítani, aligha találhatna a főszerepre alkalmasabb személyt Balog Zoltánnál.
Ez a hol miniszterként, hol református püspökként szemforgató alak most azzal a vigasszal hozakodott elő, hogy nem kizárólag az anyagi jóléten múlik az ember boldogsága, s igaz, hogy újból szerényebben fogunk élni, de ez jót tehet nekünk is, a világnak is.
Ez nagyon szép gondolat, egyedül azt sajnálom, hogy ezt a nagyszerű tanítást nem a kötcsei pikniken összegyülekező, szegénységi fogadalmukról elhíresült övéinek mondta el, hanem a dúsgazdag ápolónőknek, a pedagógusoknak, akiknek a bőrük alatt is pénz csörgedezik, a 40-50 milliós terepjáróikkal a gyógyszereiket kiváltani induló kisnyugdíjasoknak, a közmunkából felhalmozott vagyonukat évente több luxusutazásra eldorbézoló közmunkásoknak, avagy mindazoknak a bérből és fizetésből élőknek, akik az OTP számlájukra érkező fizetésük utáni kamatból kastélyokat újítanak fel, nagy gonddal a kastélyok kazettás könyvtártermeinek stukkóira.
A fenti gondolat őszinteségét és szívből jövő hitelességét támasztja alá, hogy mindez annak a Balog Zoltánnak a szájából türemkedett elő, aki – sosem feledhető – miniszterként rászoruló gyermekeknek rendezett karácsonyi ünnepséget a budavári Hiltonban, libaerőlevessel, lúdgége tésztával, csirkemellfilével, calvadossal ízesített gombamártással, zöldséges lasagne-nyal, eperöntetes joghurttortával, s aki e gyerekek számára az életcélt – Kálvin szociáletikai tanításával némileg konfrontálódva („a szegénység botrány, a luxus önzés”) – a következőkben jelölte meg: „Az a cél, hogy olyan emberek legyetek, ha elmentek az egyetemre, lesz szakmátok, legyen megélhetésetek, hogy el tudjátok hozni a gyereketeket a Hiltonba.”
Balog „Tartuffe” Zoltán még azt is mondta, hogy most következik a hét szűk esztendő. Balog református lelkészként tehát mégsem volt képes abszolválni a Bibliát, különben emlékezhetne arra, hogy a hét szűk esztendő idején Egyiptomban egy zseniális főminiszter irányította a gazdaságpolitikát, nem Varga Mihály és nem is Matolcsy György, hanem Jákob fia József néven, aki a hét szűk esztendőt megelőző hét bő esztendő során nem kisvasútat építtetett, nem látványberuházásokkal szórakoztatta Egyiptom népét, nem korrupt módon lenyúlt pénzeket és javakat juttatott el az övéinek, nem sajátította ki a Nílus partvidékét, s egy-egy népbetegség kitörésekor nem igyekezett még az egészségügyi eszközök beszerzésével is a saját zsebére dolgozni, hanem bölcs előrelátással hatalmas tartalékokat képzett, felhalmozta a termést, a gabonát csűrökbe szállíttatta, hogy éhínség idején jusson táplálék a népnek.
Igaz a Biblia kicsit odébb arról is beszámolt, hogy József a felhalmozott vetőmagot a lakosság szántóföldjeiért, állataiért adta cserébe, hogy a fáraó számára megszerezze a földeket, az állatokat, s még az embereket is a fáraó tulajdonává tegye, „így az egész ország a fáraó birtoka lett. Tulajdonává tette a lakosságot Egyiptom egyik végétől a másikig” (2Mózes 47,20-21).
Hacsak nem ugyanez a célja magyar fáraónak, amit most Balog püspökön keresztül üzent meg szemérmesen, jóllehet spirituálisan már megszerzett magának vagy hárommillió lelket.
Kép forrása: Wikipédia
