Április 16. a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Mint hírlik, az Országház felsőházi üléstermében az idei megemlékezésen Sulyok Tamás is beszédet fog tartani.
A tények ismertek: Sulyok Tamás államfő a korábbiakban azt hazudta az apjáról, aki a náci Magyar Nemzeti Szocialista Párt megyei vezetője volt, s akiről kiderült, hogy Auschwitzba deportált zsidó kollégájának irodáját, továbbá más elhurcoltak „zsidóbútorait” stb. rögvest kiigényelte magának, hogy édesapja „szociálisan érzékeny, hazafias, filoszemita ember volt”, ezzel a valótlansággal próbálva politikai tőkét kovácsolni önmagának.
Tehát a náci párt megyei vezetője, a „zsidóiroda” és a „zsidóbútorok” kiigénylője filoszemita volt!
A regnáló politikai hatalom által bekebelezett Kertész Imre a holokausztot – helyesen – „egyszerű” történetnek nevezte, ahol a jó és a rossz tökéletesen elválik egymástól, ahol nincs helye a relativizálásnak, s ahol a hóhérok és az áldozatok világának összemosása nem lehetséges. Egyik oldalon a „szerződésszegők” vannak, annak a szerződésnek a megszegői, törvényen kívül helyezői, amely szerződés a két kőtáblával adatott át a mindenkori civilizált világnak. Eme szerződés alapján választjuk szét a gyilkosok, a Káinok világát az áldozatok, az Ábelek világától. A két világ bármilyen formában történő összecsúsztatása a létező legnagyobb kegyeletsértés, nem pusztán az áldozatok emlékezetével, s nem a zsidósággal, hanem a zsidó-keresztény hagyomány alapértékeivel, az egész civilizált világgal szemben.
A magyar államfőt jogsértés is terheli, minthogy az áldozatoknak is vannak jogaik, ám amikor Sulyok náci apját filoszemitának hazudta, relativizálásával a Káinok, a hóhérok, a törvényszegők oldalára állt. Kierkegaard helyesen mondja, hogy a bűn hangulata a komolyság, ám az államfő cinikus komolytalansággá szimplifikálta a történteket.
Kertész Imre azt is hangsúlyozta, hogy a holokauszt érték, mert felmérhetetlen szenvedések révén felmérhetetlen tudáshoz vezet, s ezáltal felmérhetetlen erkölcsi tartalék rejlik benne. Sulyok Tamást a holokauszt semmilyen tudáshoz nem vezette el, s semmiféle erkölcsi tartalékot nem lelt meg benne.
Miután több történész kutatásának következtében fény derült Sulyok Tamás ordas hazugságára, az államfő a minimális tiszteség és becsület hiányában nem azt mondta, hogy bocsánat, félrevezetett a „családi legenda”, de köszönöm a történészeknek, hogy hozzásegítettek az igazsághoz, hanem ehelyett a családja elleni „nemtelen támadást” kezdett emlegetni. Mert továbbra is fontosabb számára a filoszemitává hazudott náci apjának mentegetése, mint az áldozatokkal szembeni tisztességes és őszinte fejhajtás.
De még ez sem volt elég! Államfői ostobaságára és lelketlenségére vall, hogy a minap, midőn Krakkóban járt, nem kereste fel a Krakkó közelében lévő Auschwitzot, amely a maga konkrétságában és örök példázatában – ahogy azt II. János Pál mondta – „a történelem legsötétebb fejezete, az ördög diadala.” És az sem fordult meg államfői fejében, hogy Auschwitz egyben a legnagyobb magyar temető. Áder János amúgy helyesen mondta 2014. április 28-án az Auschwitzban tartott beszédében, hogy „aki a bűnt mentegetni, relativizálni, megkérdőjelezni akarja, erkölcstelenséget követ el, s maga is bűnössé válik.” S így igaz: Sulyok a bűnt mentegetni, relativizálni, megkérdőjelezni akarta, ezáltal maga is bűnössé vált.
Ugyanakkor Sulyok Tamásnak ez az erkölcstelensége és bűnössége államrezonná, államérdekké vált, a Káinok melletti kiállás, a hóhéroknak való falazás, a szerződésszegés tudomásulvétele azzal, hogy a politikai „elit” (teljesen mindegy, mely oldalról) az előzmények ismeretében részt vesz a keddi eseményen, gyáván és szótlanul asszisztálva ahhoz a megemlékezéshez, ahol az államfő személyében a szükséges komolyságot cinikus komolytalansággá változtató bűnös fog megszólalni. Lesznek közéleti szereplők, akik személyes érintettségük vagy családtagjaik és hitsorsosaik tragédiája miatt szólalnak majd meg: az ő felelősségüket nem lenne tisztességes megkérdőjelezni. Ámde mindazok a politikusok, akik a „történelem legsötétebb fejezetének” emlékezetét a legcinikusabb aktuálpolitikai érdekek mentén igyekeznek felülírni, tudomásul véve Sulyok Tamás fellépését, az emléknapot letudandó, sematikus, lélek nélküli, üres és minden őszinteséget nélkülöző feladattá teszik csupán, s nem őszinte, szívből jövő, az érzelmekre és a rációra ható erkölcsi eseménnyé.
Ha 16-án, kedden bekövetkezik a „bűn komolytalanságának hangulata”, az szégyene lesz az egész magyar társadalomnak, amely megtűri ezeket a politikai vezetőket (ismétlem: lényegtelen, mely oldali politikusokról van szó). S mondom ezt első szám első személyben is, hiszen az én személyes áldozataimon keresztül, akiket még halálukban is ignorál az államfő, mindannyiukat a hóhérokkal, a „zsidóbútorok” és a „zsidóirodák” „filoszemita” kiigénylőivel mosva össze, s téve ezt abban a biztos tudatban, hogy megteheti, hiszen politikustársai mindezt szó nélkül hagyják, az eseményen megjelenő politikusok engem is és velem együtt sokakat, civilizációnk minden tisztességes emberét egyszerűen semmibe veszik, miközben valamennyien egy egészen másfajta civilizációs mezőben helyezik el önmagukat, amelyhez nekem, nekünk semmi közünk sincs.
Ha mindez kedden megtörténik, akkor ennek az elmondhatatlan erkölcsi pusztítást és kárt okozó politikai „elitnek” mielőbb el kell tűnnie a színről!
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. április 13-án.