Mondjuk ki: a Fidesz-KDNP áldásos tevékenységének és üdvtörténeti látásmódjának köszönhetően Magyarországon végre teljessé vált a keresztény fordulat, amelyre annyit várt az ország. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz kampánycsapatának (bukott?) vezetője, elővette a kora keresztény politikai nyelv aranytartalékát, és odaszólt Panyi Szabolcsnak: „Önérzetes a kis lator… Egy kém vagy, ember…” A „lator” szó ugyanis gyönyörűen hozza a biblikus miliőt. A Golgotán is ott lógtak a latrok – „egyikük káromolta őt… a másik azonban megfeddte… és mondta: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljön az uralmad” (Lk 23,39–42) –, s lám, a politikai kommentmező is megtalálta a maga két latrát: az egyiket meg kell nevezni, a másikat meg kell váltani, legalább retorikailag, egy bejegyzés erejéig. A Fidesz tehát nem egyszerűen beszél: szinte evangéliumi jelenetet improvizál és patrisztikus mélységből kommentel.
És milyen környezetben hangzik el ez a mélyen „keresztény” szó? Olyanban, amely meglepően közel áll az első századok világához. Az Apostolok cselekedeteiben Pál körül állandó az összeesküvés, a figyelés, a titkos megfigyelés, a beépülés, a besúgás, a jelentések hálózata. Rendre akadnak, akik „összeesküdtek, és megfogadták, hogy sem nem esznek, sem nem isznak, míg meg nem ölik Pált… több mint negyvenen voltak, akik ezt az összeesküvést szőtték” (ApCsel 23,12–13). A történet finomsága, hogy az egész akció nem izompolitikából, hanem információból bukik meg: „Pál nővérének fia azonban meghallotta a cselvetést… és elmenvén jelentette Pálnak” (ApCsel 23,16). A keresztény kezdet itt nem katakombai idill, hanem egy korai információs rendszer: valaki mindig hall valamit, valaki mindig továbbadja, valaki mindig tud egy kicsit többet.
De nem ez az egyetlen jelenet. Damaszkuszban „a kapukat is őrizték éjjel és nappal, hogy megöljék” (ApCsel 9,24), vagyis a városi infrastruktúra maga válik ellenőrzési apparátussá. Jeruzsálemben pedig Pál, akkor még Saulként, „pusztította az egyházat, házról házra járva, férfiakat és asszonyokat hurcolt el, és börtönbe vetette őket.” (ApCsel 8,3), ami már nem puszta üldözés, hanem adminisztratív akció, precíz (kubatovi) címjegyzékkel. Pál egész életműve olvasható úgy is, mint egy folyamatos belső biztonsági jelentés: ki megbízható, ki nem, ki színlel, ki figyel, ki adja tovább az információt. Maga Pál sem finomkodik: „mert az ilyenek hamis apostolok, csalárd munkások, akik Krisztus apostolainak adják ki magukat” (2Kor 11,13). Majd még egy fokozat: „mert beszivárogtak közénk titkon hamis testvérek, hogy kikémleljék a szabadságunkat, és szolgaságba taszítsanak bennünket” (Gal 2,4). A szóhasználat már kész jelentésnyelv: beszivárogtak, titkon, kikémlelni.
És Pál még pontosabban fogalmaz, amikor saját tapasztalatát összegezi: „veszedelmek között voltam…, veszélyben népem körében…, hamis áltestvérek között” (2Kor 11,26). Nem kívül, nem a határon, hanem belül. A keresztény közösség kezdettől fogva tudta, hogy a veszély nem mindig ellenséges zászló alatt érkezik, hanem ismerős arccal ül le melléd.
Az őskeresztény irodalom többi része sem marad el ettől az atmoszférától. A Didakhé – ez a korai egyházi használati utasítás – szinte protokollt ad: „Ha az apostol három napnál tovább marad, hamis próféta… ha pénzt kér, hamis próféta.” Ezek kevésbé teológiai megfontolások, sokkal inkább ellenőrzési mechanizmusok. Szent Ignác antiochiai püspök pedig így ír: „Vannak, akik Krisztus nevét hordják, de valójában vadállatok… kerüljétek őket, mint a veszett kutyákat.” A szeretet nyelvéhez itt már hozzátartozik a felismerés technikája: ki az, akit el kell kerülni.
A római állam mindehhez méltó keretet adott. Az ifjabb Plinius írja Traianusnak, a császárnak: „Névtelen feljelentést is kaptam, amely sok nevet tartalmazott.” A kereszténység már a kezdetektől együtt él a listákkal, a nevekkel, az átadott információkkal. A császár válasza sem kevésbé beszédes: nem kell külön vadászni rájuk, de ha valaki előkerül, el kell intézni. A rendszer működik magától, mert az információ már kering. A korai kereszténység története ebből a szempontból valóban tanulságos olvasmány: vallás, állam, besúgás, feljelentés, hűségvizsga, lojalitási liturgia – minden együtt van benne, szinte tankönyvszerű tisztasággal.
Így lesz a „kis lator” a rendszer öntudatlan önvallomása. Mert a lator a nagyszerű Orbán Balázs szóhasználatában nem a kereszten függő, utolsó pillanatban megvilágosodó bűnös, hanem az a figura, akire rá lehet mutatni, amikor a hatalom ideges lesz. A Fidesz kereszténysége ebben a jelenetben egészen korhű: üldözési nyelvet használ hatalmi pozícióból, mártírgesztust gyakorol állami apparátussal, és kémhistóriát kiált akkor, amikor újságírók orosz kapcsolatokról kutakodnak. Az Apostolok cselekedeteiben legalább még a császári adminisztráció üldözte a kis közösséget; nálunk a birodalmi hanghordozást maga a kormányzati középvezető adja elő kommentmezőben, mintha Caesarea helytartói palotája átköltözött volna az X-re vagy a Facebookra.
És ezen a ponton kap különös jelentőséget Szijjártó Péter, a magyar külpolitika sajátos apostola, aki körül a közelmúltban súlyos nemzetbiztonsági gyanúk merültek fel, mert európai biztonsági források szerint érzékeny információk juthattak el az orosz félhez, Szergej Lavrovhoz. A reakció természetesen ismerős: tagadás, felháborodás, visszatámadás. A jelenet szinte szöveghűen illeszkedik Pál világához, ahol mindenki mindenkit figyel, és mindenki biztos benne, hogy a másik a „hamis testvér”.
A Fidesz tehát valóban keresztény. Abban az értelemben mindenképpen, hogy sikerült rekonstruálnia a legnyugtalanabb, legparanoiásabb, legfeljelentősebb történeti díszletet, csak a hegyi beszédet hagyta ki a csomagból. Maradt a „lator”, maradt a „kém”, maradt a politikai üdvösségtan, maradt az a különös lelki gyakorlat, amelyben a hatalom sértettként pózol, miközben teljes állami erővel hadonászik.
Szép egyház ez a Fidesz-KDNP. Van benne lator, van benne kém, van benne főpap, van benne császári reflex, és van benne egy külügyminiszter, akinek ügyében éppen azt kell találgatni, kihez futott be a legfrissebb evangélium Brüsszelből Moszkvába. A tömjén szaga erős, a hitvallás rövid, a tanúságtétel titkosított csatornán érkezik. „Mert kívül harcok, belül félelmek” (2Kor 7,5). Ennél pontosabb diagnózist nehéz lenne adni.

A szerző Facebook-bejegyzése 2026. március 26-án.