Amikor a sok-sok egyedi esemény és történés a kontinuitás folyamába, azaz valamiféle egységbe rendeződik, a megannyi story historyvá válik, vagyis a különálló történetekből történelem lesz. Amikor pedig a történelem menete egy magasabb, transzcendens értelem alá sorolódik, ahol a kezdet és a vég e magasabb egységből tekintve „logikusan” összeér és egymást értelmezi, azt üdvtörténetnek nevezzük.
A zsidó-keresztény hagyományban, még ha a zsidóság nem is használja ezt a kifejezést, de persze a történelem menetét a zsidó hagyomány is Isten szándékától függő egységként értelmezi, s az események menetét pedig a célhoz vezető útként, az üdvtörténetnek van kezdete és van vége, van irányultsága, s vannak kiemelkedő csomópontjai, amelyek értelmezhetővé teszik az azt megelőző és az azt követő idősíkokat. A zsidóknál ilyen például a törvényadás ideje, a kereszténységnél ilyen a Jézus-esemény.
A fentiek alapján rettenetesen érdekelne, miként értékelte Erdő Péter Orbán kötcsei megnyilatkozását, amikor a miniszterelnök a tőle immár megszokott és mindennapossá vált apokaliptikus látomásában mintegy átírta az üdvösség történetét, azt a kinyilatkoztatást téve, hogy 2034-ig kívánja őrizni e világi és e világon túlra is üzenetet hordozó hatalmát.
A fideszes üdvtörténet szerint tehát az Orbán-esemény lenne a történelem új centruma, amelyhez képest van „előtt” és van „után”? S mi a végső célja, merre tart ez a fideszes üdvtörténet alá rendelt magyar történelem? Mi lesz vajon a vége: megváltás vagy az elkárhozás? Magam, bár nem vagyok beavatott, sejteni vélem a kérdésre a választ, s talán nem vagyok egyedül ezzel a tényleg valóságos és egyre inkább fenyegető félelmemmel.
Egyben viszont rettenetesen reménykedem: Orbán „után” nem az „örök visszatérés” tanának nietzschei megismétlődése fog bekövetkezni.
A szerző Facebook-bejegyzése 2023. szeptember 14-én.
