Az utóbbi időben bőségesen jutott hideg és meleg, elsősorban azoktól, akik közéleti önéletrajzukban a toleranciát vastag betűvel szokták szedni, és rendszerint emelt hangon beszélnek a másként gondolkodók elfogadásáról. A leltár lenyűgöző. Voltam Hitler legjobb tanítványa, iszlamofób, áruló. Kiderült rólam, hogy hiányzik belőlem a nyitottság, működtet valami kérlelhetetlen vaslogika, képtelen vagyok közelebb menni a másikhoz, kizárólag győzni akarok, az életet pedig végképp nem organikusan szemlélem.
Két kiváló jogásszal folytatott, jóhangulatú, egymás integritását tiszteletben tartó vitánkat egy kívülálló „közérdek híján” minősítette érdektelennek, ami önmagában is szép teljesítmény: a vita résztvevői jól érezték magukat, érvek cserélődtek, gondolatok mozdultak el, a közérdek viszont sértetlen maradt.
Mindez azonban csupán bemelegítésnek bizonyult. Ma ugyanis egy országosan ismert költő és könyvkiadó – egy kiváló nemzetközi jogásszal folytatott vitám kapcsán, amely a Szombat felületén indult, majd az érintett jogász saját Facebook-oldalán folytatódott, s amelyhez időközben egy másik, ugyancsak kiváló jogász is csatlakozott – lakonikus tömörséggel vonta meg a végső mérleget. Így szólt: „Gábor György, aki egykor kiváló vallástörténész volt, mára egyre kártékonyabb propagandistává alakul át. Ezt sajnálom.”
Tömör mondat, súlyos kijelentés, udvarias fejcsóválással lezárva.
Egy kedves olvasóm és jó barátom – kellő iróniával – rákérdezett, kinek a propagandistája volnék. Válasz nem érkezett. Így marad a szerény önfeltárás.
A barátaim, a kollégáim és a hallgatóim az egyetemen pontosan tudják, hogy „nincs bennem nyitottság”, hogy „nem tudok közelebb menni a másikhoz”, hogy vitában „pusztán győzni akarok”, és hogy „Hitler legjobb tanítványa vagyok”. Ezek a dolgok náluk közismertek. A legfontosabbat pedig kivétel nélkül számontartják: kiknek vagyok a legfőbb propagandistája.
Most már nyilvánosan is elárulom. Platón és Arisztotelész megbízásából dolgozom – sajnálatos módon továbbra is hallgatnak a napi politikáról. Philón, Josephus Flavius, Maimonidész, Kierkegaard, Martin Buber, Rosenzweig, Gershom Scholem, Gadamer és Ricoeur szintén a hálózat részei.
Mindannyian kifejezetten veszélyes figurák. Évszázadok óta konspirálnak, kéziratokban rejtőzködnek, lábjegyzetekben adnak egymásnak jeleket, és feltűnő következetességgel maradnak távol az aktuális narratívák kényelmétől. Az ő propagandájuk terjesztése kockázatos vállalkozás: filológiai fegyelmet, nyelvismeretet és kitartást követel.
A munka jól fizet. A juttatások erkölcsi dilemmákban, fogalmi pontosságban és értelmezési kényszerben érkeznek. A pénz láthatatlan, az elvárások szigorúak: olvasni kell, gondolkodni kell, időnként a kétely is megjelenik.
Ez a pálya nem mindenkinek vonzó. Aki gyors, egyszerű, lojalitásalapú propagandát keres, más irányban talál megfelelő megbízókat. Én elköteleződtem. Visszavonulásra kevés az esély: túl sok a jegyzet, túl vastagok a könyvek, és a megbízóim – halott létük ellenére – kifejezetten makacsok.
És mindez egy olyan korban, ahol a szellemi-intellektuális nihil már teljes jogú világmagyarázattá érett: önelégült, morálisan fölényes, gyanakvó minden gondolattal szemben, amely nem illeszkedik azonnal a politikai és ideológiai elkötelezettség szekértábor-ökoszisztémájába, a lojalitás, a jelszavak és a gyors ítéletek komfortos rendjébe.
A szerző Facebook-bejegyzése 2026. január 14-én.
