”Természetesen azok iránt a magyarok iránt is felelősséget viselek, akiknek az értékrendje az enyémtől különbözik” – mondta Novák Katalin az ünnepi beszédében. „Az életünknek azokat a dolgait keresem és mutatom majd meg, amelyek túl vannak a pártpolitika természetes szembenállásán.” S ha ehhez még hozzávesszük azt, hogy egész napos nemzeti ünnepnappá terebélyesedő beiktatásakor a Sándor-palotához felzarándokló tömegeket személyesen fogadta és beszélgetett el velük Novák Katalin, mi több, még az erkély panorámáját is megosztotta a látogatókkal, akkor ez mind akár szép is lehetne – feltéve, ha Novák Katalin tisztában volna az alapokkal. De nincs tisztában.
Egyrészt köztársasági elnököt – ha már egyáltalán ragaszkodik az áldáshoz, amihez privátim persze joga van – ne áldjanak meg az egyházak a legszélesebb nyilvánosság előtt, tévés kamerák előtt, a „köztársaság” minisztereinek, vagy a Kúria elnökének stb. reprezentációs társaságában, hanem legyen ez az ő személyes, privát ügye, amely tartozzon a családjára és a baráti körére, de ne az ország nyilvánosságára. Az egyházi vezetőket természetesen meghívhatja a hivatalos beiktatására, ahogy meghívhatja a kézilabdaedzőket, a gordonkásokat, a civil szervezetek képviselőit, a horgászokat és bélyeggyűjtőket, de az áldás maradjon személyes ügye, s ne magasztosodjék a plurális társadalom közös és modellértékű esetévé.
Ám ha a nyilvánosságot mégis fontosnak találta Novák Katalin s összeegyeztethetőnek a köztársasági elnöki funkcióval, akkor illet volna tudnia – amint ez a 2011. évi CCVI. törvényhez írott Mellékletben olvasható –, hogy Magyarországon jelenleg huszonhét (vagyis 27) „bevett egyház” létezik, s miután az Alaptörvény arról határoz (VII. cikk 3. bekezdés), hogy „Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek”, az állam semmiféle diszkriminatív megkülönböztetésre nem jogosult az egyes bevett egyházak tekintetében.
Vagyis Novák Katalin magyar állampolgár a vallási és lelkiismereti szabadsága révén szabadon kötődhet ehhez vagy ahhoz az egyházhoz, felekezethez, vallási közösséghez, de a köztársaság elnökeként, reprezentatív módon és manifeszt formában nem tehet különbséget sem egyik vagy másik javára, sem egyik vagy másik kárára. Következésképp, ha az egyházi áldást közüggyé kívánta tenni, akkor az új magyar köztársasági elnöknek, aki nem egy egyház vagy felekezet elnöke, kötelező lett volna mind a 27 bevett egyház vezetőjét meghívni a templomi szertartásra, és nem csak a valaki vagy valakik általi szent kiválasztottaknak minősített és erősen szelektált egyházak vezetőit, ugyanis egy köztársasági elnöknek illett volna tudnia, hogy Magyarországon akadnak például zsidó felekezetekhez tartozó állampolgárok, unitáriusokhoz, buddhistákhoz, Krisna-tudatúakhoz, a Hit Gyülekezetéhez tartozók, nem is sorolom tovább, csak jelzem: az itt említettek mind bevett egyházak!
Ha erről színrelépésének első pillanatában elfeledkezik, avagy szándékosan nem vesz erről tudomást, Novák Katalinnak minden a nemzeti egységről szóló mondata üres és hazug frázis marad csupán, semmi egyéb.
És még valami, talán a legbántóbb! Novák Katalin a Parlament előtt elmondott beszédének egy helyén arról szólt, hogy különbözőek vagyunk: jobb- és baloldaliak, fiatalok, középkorúak és aggastyánok, katolikusok, protestánsok és zsidók, hívők és hitetlenek stb., s így áll össze a magyar nemzet. Novák Katalin az alapokkal nincs tisztában: a hívőnek nem a hitetlen az ellentéte, hanem a nem hívő. Ugyanis a nem hívő is rendelkezik hittel, sokszor különbbel, mint egy-egy hívő: az ő életét, magatartását, erkölcseit, morálját, cselekedeteit, szeretteihez, embertársaihoz, hivatásához etc. való viszonyát ugyanúgy a hit határozza meg, még ha az nem transzcendens megalapozású, akkor is!
A hitetlenség (infidelitas – nem azonos a fideszes fiatalok képezte csoportosulással, pedig akár lehetne is!) az erényesség ellentéte, azonos a bűnösséggel, a bűnösség állapotával, az újabb bűnök forrását jelenti, készséget a rosszra, amint ezzel minden valamirevaló inkvizítor tisztában volt, de amint erről már jó ideje az önmagára valamit is adó teológia nem beszél, helyette szigorúan nem hívőket emlegetve. Mellesleg így jött létre a katolicizmuson belül VI. Pál kezdeményezésére 1968-ban a Segreteria per i non credenti (Nem hívők Titkársága), amely aztán II. János Pál alatt 1988-ban a Pontificio Consiglio per il dialogo con i non credenti elnevezést kapta, s ami 1993-től – immár evidencia lévén – beolvadt a Pontificio Consiglio della Culturába.
Ahhoz, hogy Novák Katalin a Novák Katalin által meghirdetett elveket szem előtt tartsa, még nagyon sokat kell tanulnia Novák Katalinnak. De semmiképpen sem Novák Katalintól, s nem is azoktól, akik beszédének megírásában segédkeztek.
Címkép: Erdő Péter bíboros megáldja Novák Katalint
Forrás: Újnépszabadság
