„Nem gondolják át, mit lehet, és mit nem lehet mondani egy másik ország népéről, törvényeiről. Úgy viselkednek, mint a gyarmattartók” – harsogta Orbán, egyszerre az istenek bevonulása a Walhallába bársonyos selymességével és a walkürök lovaglásának apokaliptikus dübörgésével, mai rádiós kinyilatkoztatásában.
Most ne akadjunk meg annál a megszokott orbáni aljaska csúsztatásnál, mintha a megfogalmazott kritikus és elítélő vélemények címzettje „egy másik ország népe” lett volna. Nem, ezek kivétel nélkül az orbáni diktatúráról és személyesen Orbánról szóltak, ahogy a hatos villamoson válogatott módon anyázó sem a magyar népet küldi el melegebb éghajlatra, hanem kizárólag Orbánt, s – megengedem – vele együtt talpasait.
De miért ne ítélnék el a „másik ország törvényeit”? Orbán úgy tesz, mintha Magyarország már nem EU-s tagállam lenne. A jogharmonizáció az EU minden tagállamában zajló tevékenység, melynek jogalapja a Római Szerződések által kötelezettséggé tett jogharmonizáció, továbbá a Koppenhágai kritériumok, melyek a csatlakozás előfeltételeként szabják meg a jogharmonizációt, valamint az EU Bírósága által kidolgozott jogelvek (uniós jog elsőbbsége a tagállami joggal szemben) szintén a jogharmonizáció kötelezettségét mondja ki. A jogbiztonság érdekében alapvető a két jogrendszer folyamatos összehangolása, s az uniós jognak be kell épülnie a tagállamok nemzeti jogrendjébe.
Kötelezettségszegés például az, amikor valamelyik tagállam az uniós joggal ellentétes nemzeti jogszabályt alkot, vagy az uniós joggal ellentétes nemzeti jogszabályt tart hatályban. Minden ilyen esetben az érintett tagállammal szemben eljárást indíthat az Európai Bizottság. S miután Magyarország alkotmányos rendjében a jogharmonizáció felelőse a Kormány, s azon belül – értelemszerűen – kiemelt felelősség terheli a miniszterelnököt és az igazságügyért felelős minisztert (vagyis Orbán Viktort és Varga Juditot), az ezzel kapcsolatos kritikák, elmarasztaló vélemények, miként az ezzel kapcsolatos hatos villamoson történő válogatott anyázások egyáltalán nem a lajosmizsei Mari néni felmenőit vagy a „nyóckerületi” Lajos bácsit, inkluzíve Lajos bácsi rokonait, ismerőseit illetik, hanem a szakmai kritikák és a genitáliák felemlegetése kizárólag Orbán Viktort és Varga Juditot veszik célba.
De őket annál inkább. Vagyis – teszem azt – bizonyos muszlim országok törvénykezési gyakorlatába, ahol vallási alapon üldözik, kriminalizálják és halálbüntetéssel sújtják a homoszexualitást, valóban nem szólhat bele az EU, legfeljebb kifejezheti ellenérzését és egyet nem értését, de a magyar jogrenddel kapcsolatosan, mindaddig, amíg Magyarország az EU tagja, az EU-nak nemcsak joga, hanem kötelessége is egy-egy törvény kapcsán felemelnie a szavát, azt kritika tárgyává tenni és adott esetben kötelezettségszegési eljárást indítani. Mégpedig nem Orbán Viktor és Varga Judit, hanem legfőképp Mari néni, Lajos bácsi, vagyis a magyar nép jogbiztonsága érdekében.
Amúgy pedig fölvetnék még valamit, amit eddig tudtommal senki sem említett meg: van ez a „pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről szóló”, amúgy „pedofiltörvény”-nek becézett moslékzanza, amelyben nyolc (vagyis 8 db) alkalommal fordul elő a „homoszexualitás” kifejezés. Ám a törvény – minő véletlen – egyszer sem tartalmazza a „heteroszexualitás” szavát, mintha a pedofília bűncselekménye kizárólag a homoszexualitással állna szoros kapcsolatban, a heteroszexualitással azonban nem, s azt sugallva, mintha pedofil kizárólag homoszexuális lehet, heteroszexuális nem.
Én meg most nem a magyar népnek, kizárólag Orbánnak és Varga Juditnak üzenem: az édesanyátokat!
Forrás: Újnépszabadság
