Tudom, hogy az idő filozófiai definíciója mennyire bonyolult. (Szent Ágoston a Confessiones teljes XI. könyvét az idő elemzésének szentelte.)
De akkor sem értem, Ferenc pápa vajon miért várt három hónapig (negyedéven át!) arra, hogy a 2023. október 7-i brutális, a Hamász minden emberi mértéket alulmúló, vadállati terrorakcióját illetően csak idén, január 8-án, a Szentszékhez akkreditált diplomaták előtt tartott újévi beszédében fejezze ki aggodalmát (preoccupazione) „az izraeli lakosság elleni október 7-i terrortámadás” miatt, „ahol oly sok ártatlan embert sebesítettek meg, kínoztak meg és öltek meg kegyetlen módon, és sokakat túszul ejtettek.”
Miért nem mondta el ezt a pápa már október 7-én (sok bírálatot is kapott a hallgatása miatt), akkor, amikor Izrael még semmilyen katonai műveletbe nem kezdett bele, ám sokan a nagyvilágban a Hamász gyilkos akciója után nem az elkövető terrorista gazembereket, hanem azonnal a terrortámadást elszenvedő Izraelt ítélték el, együtt a megerőszakolt és felkoncolt izraeli nőkkel, a meggyilkolt csecsemőkkel, tinédzserekkel és magatehetetlen idős emberekkel és a túszul ejtett gyermekekkel és nagyszülőkkel.
A pápa a mostani beszédében a kétállami megoldás mellett száll síkra, ami persze komolyan vitatható (én a magam részéről vitatom is), de ez most ebben a pillanatban tényleg részletkérdés. És persze nagyon fontos, hogy Ferenc pápa ugyanebben a beszédében „különösen aggasztónak” (preoccupa particolarmente) nevezte az elmúlt hónapokban megnövekedett számú antiszemita cselekményt, ám ha már október 7-én rögtön elítélte volna a brutális terrorakciót, talán némileg máshogy alakulhattak volna a mára valóban elszaporodott antiszemita cselekmények.
A pápa egyházfő, de a Vatikán államfőjeként politikus is egyben. Nem kívánom idézni Szent Ágoston eszmefuttatását az időről, ám ha a „múlt tovaillan”, ahogy azt Szent Ágoston írta, a politikust épp a „tovaillanó idő” terheli súlyos felelősséggel.
