Évtizedekkel ezelőtti olvasmányélményem volt egy bizonyos Hermann Löns (1866-1914) nevű német író Doudez című, Kafka hangját megelőlegező szatírája. Ebben olvasható: „Hamarosan már ott tart, hogy a telefonkagylóba is tiszteleg… hozzászokik ahhoz, hogy álmában se mondjon még önmagához se semmi olyat, ami bárminemű megbotránkoztatást kelthetne.”
A jelenség a „vorauseilender Gehorsam” (megelőző engedelmesség) szociológiai és szociálpszichológiai jelenségének remek illusztrációja. Annak a jelenségnek, amikor valaki még azelőtt engedelmeskedik a hatalomnak, hogy az egyáltalán utasította volna, vagyis önként és előre cselekszik, félelemből vagy lojalitásának fitogtatásából, annak szellemében, amit a hatalom szerinte elvárna. A megelőző engedelmesség oka a diffúz félelem, amely azt az illúziót kelti a cselekvőben, hogy ő maga önkéntesen cselekszik, s ezzel elkerülhető a megalázó tapasztalat, hogy valamire kényszerítik, s így gyáván, megalkuvó módon elkerülheti a konfliktushelyzetet, egyúttal remélve a hatalom jóindulatát. A megelőző engedelmesség politikai értelemben a totalitárius rendszerek velejárója, leginkább a civil kurázsi teljes hiányából, szolgalelkületből, talpnyalásból és meghunyászkodásból fakad.
Történt immár nem Hermann Löns elbeszélésében, hanem a magyar valóságban, hogy Orbán emlékezetes március 15-i ünnepi beszédének dehumanizáló poloskázására reagálva az MTA IX. (Gazdaság- és Jogtudományi Osztálya) a miniszterelnök beszédét az írott és íratlan szabályok átlépésének minősítette, amelyeket egy jogállamban senki, kiváltképp a miniszterelnök nem lépheti át. Az állásfoglalás erkölcsileg elfogadhatatlannak és jogi felelősséget is felvetőnek tekinti a beszéd vonatkozó részét, s az újkori történelmi tapasztalatokra hivatkozva az uszító jellegű dehumanizálást kimondottan veszélyes magatartásnak nevezi. Ezért a levél szerzői arra kérik az Osztályelnököt, hogy az MTA Elnökségével tudassa, hogy amennyiben a miniszterelnök személyesen megjelenne az MTA 2025. májusi jubileumi közgyűlésén, akkor számolni kell azzal, hogy a résztvevők számottevő része tiltakozásul elhagyná a termet.
Tán huszonnégy óra sem telt el, a fent ismertetett „megelőző engedelmesség” jelensége menetrendszerűen működésbe lépett. A IX. Osztály hét másik akadémikusa sietve ragadott pennát, hogy világossá tegye: ők nem helyezték kilátásba a kivonulásukat az Ünnepi Közgyűlésről, nem is fogadtak el ilyen értelmű állásfoglalást, s – most jön a legszebb! – lóhalálában leszögezték: ezzel a bejelentéssel a „szándékuk mindössze arra irányult, hogy figyelmeztessék erre a veszélyre az Elnökséget.”
Szóval arra a VESZÉLYRE (sic!) kívánták felhívni a figyelmet, hogy a miniszterelnök megjelenésekor egyesek tiltakozásképpen el kívánják hagyni a termet. Rettentő veszélyhelyzet, nemzetbiztonsági kockázat, amire a hét heroikus akadémikus, vitam et sanguinem, felhívta a figyelmet.
Megelőző engedelmesség.
Ha mégsem az, akkor sima házmestertempó, a kollégák besúgása, rutin denunciáció, a szabadságot elhozó rendszerváltás harmincöt évének leheletével, elvégre mind a heten büszkén és bátran odaírhatták valódi nevüket, nem úgy, mint az átkosban, ahol egy egyszerű, kétkezi III/III-as a legszimplább feljelentésnél is kénytelen volt fedőneve mögé rejtőzködni.
Lám, pompás dolog a szabadság!
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. április 3-án.
