A minap írtam arról, hogy a Tízparancsolat, amely a zsidóság és a kereszténység legfontosabb vallási és erkölcsi alapvetése és a nyugati vagy zsidó-keresztény civilizáció alaptörvénye, a kormányzatunk és holdudvara számára nem ismert „Ne lopj!” parancsolata mellett tartalmazza a „Ne tégy hamis tanúbizonyságot!” igét is, amelynek épp az ellenkezőjére kívánta rávenni a pedofil ügybe keveredett kollégium igazgatóhelyettese a gondjaira bízott és szexuálisan abúzált kiskorú gyerekeket, csak hogy eltussolja a bűncselekményt és megúszni segítse a pedofil elkövetőt, hogy aztán az önmagát rendre nemzeti-keresztényként definiáló magyar államapparátus, a családbarát köztársasági elnökkel az élen, eddig még mindig nem tisztázott módon kegyelemben részesíthesse és futni hagyja a bűncselekménynek falazó alakot.
A fejlemények következtében most egy újabb igére szükséges felhívni a figyelmet, amelyet gyakran szokás félreérteni. Ez a zsidó, az ortodox és a protestáns beosztás szerinti 7., a katolikus és evangélikus hagyomány szerinti 6. parancsolat így szól: Ló tináf, vagyis „Ne törj házasságot!” Hagyományosan és sok esetben ezt a parancsolatot még mindig „Ne paráználkodj”-ként fordítják, de nyelvileg és tartalmilag is egyaránt tévesen. Az eredeti héber ‘nááf’ szerepel a szövegben, amely házasságtörésre vonatkozik, s nem a ‘záná’, amely paráználkodást (kurvázást) jelent.
A törvényalkotó nagy bölcsességgel látta át, hogy míg a paráználkodás jogi értelemben megfoghatatlan és teljesen irreleváns, ki mit tesz saját örömére, ha az egyik fél számára sem erőszak által történik (az erőszakot a Héber Biblia súlyosan bünteti), hanem szabad beleegyezéssel, hát tegye mindenki kedvére. Ezzel szemben a házasságtörés cselekedete jogilag értelmezhető, hiszen szerződésszegésről van szó (minden szerződésszegésre érzékenyen reagál a hagyomány), amelynek komoly jogi következményei lehetnek, lásd például örökség, vagyonmegosztás és így tovább.
Félreértéseket elkerülendő: ez a poszt senkinek sem kíván életvezetési tanácsokkal vagy pláne nem erkölcsi útmutatóval szolgálni. Tekintsük egymást nagykorúaknak, s fogadjuk el, hogy mindenki ama értékek, elvi és morális megfontolások szerint éli az életét, ahogy azt jónak tartja. A probléma nem a házasságtöréssel van, bárki dönthet a szabad házasság intézménye mellett és így tovább.
A probléma azzal van, amikor a közhatalommal felruházottak súlyos közpénzekből a maguk által fennhangon hirdetett és másoktól elvárt értékekkel merőben ellentétes módon élik a saját életüket és gyakorolják értékrendjüket. És itt sem az a fő gond, hogy valaki szakmányban vizet prédikál, de közben megállás nélkül vedeli a bort. Ez legfeljebb szánni valóan nevetségesé teszi az illetőt – erről szól minden vígjáték Plautustól Shakespeare-en át Molière-ig, Gogolig és tovább.
A fő gond nem az, hogy magukat teszik nevetségessé, hanem a mantraszerűen hivatkozott értékrendet és eszmerendszert (így például a kereszténységet) járatják le, húznak rá csörgősipkát, s teszik komédia tárgyává azt, amiben mások – nem hatalmi és/vagy üzleti megfontolásokból, mint ők – hisznek, s amit mások – nem a legolcsóbb és legszánalmasabb megfelelési kényszertől vezérelve, mint ők – komolyan vesznek.
Ugyanazt teszik, amit már megtettek többek között a tisztesség, a becsület, az igazságosság, a méltányosság vagy a jogszerűség fogalmával, a magyar társadalmat egyre inkább egy egyre elviselhetetlenebb, elementáris gyűlölködéssel, irigykedéssel, frusztrációval teli övezetté alakítva át.
A saját képükre és hasonlatosságukra.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. február 12-én.
