Antropológusok, szociológusok, civilizációtörténettel foglalkozó eszmetörténészek sokat foglalkoztak azzal a problémával, hogy az egyes embernek és közvetlen környezetének legmeghatározóbb pillanatait, így a születés és a halál csodáját a saját otthonból miként terelte a hatalom a maga által létrehozott officiális intézményeibe, közkórházaiba, szülészetekre, szülőotthonokba elfekvőkbe, szociális otthonokba stb., dehumanizálva és intézményesítve a születés és a halál pillanatait, megfosztva a családi környezetet a legkatartikusabb élményektől, generációkat távolítva el egymástól, s magányra ítélve a szülő nőt vagy a haldoklót, éppen akkor, amikor leginkább szükségük lenne valaki másra: egy kézfogásra, egy ölelésre, vagy csak egy szempillantásra.
A születés és a halál bürokratikus szakralizációja játszódott le: az élet megfosztása a legvalóságosabb katarzistól és a látszatokra és hazugságokra épülő komfort megteremtése. Talán nem is fogjuk fel igazán, mekkora ennek az ára, szakemberek hosszan tudnának erről beszélni.
Mindez azért jutott az eszembe, mert a tegnapi Macron – Le Pen tévés vita után, amelyet sokféleképpen lehet értelmezni és értelmeznek is, egy bizonyos Alexandre Devecchio, a Le Figaro újságírója azt nyilatkozta, hogy “j’ai vu la mort de la politique ce soir”, vagyis „láttam a politika halálát ezen az estén.”
Meglehet. De ha így volt, jó volt neki.
Hiszen mi, emitt Magyarországon nem láthattuk sem a politika születését, sem a politika halálát, mert a hatalom nemet mondott nekünk, a választóinak és megbízóinak: azt mondta a triumfáló nagy hazug, hogy nem ránk tartozik, hogy nem a mi ügyünk, hogy itt nem lesz halál, s ha mégis lesz, azt nem mutatják be, elég abból annyi, amennyit a mi bérgyilkosaink, bérkilövőink elvégeznek nap mint nap a médiafelületek több mint nyolcvan százalékán: azt tessenek nézegetni, azt tessenek olvasgatni, a bérgyilkosokat! A (kollektív) halálhoz (a XIX. századi derék romantikusok ezt nemzethalálnak hívták) senkinek semmi köze sincs – mondta a nagy hazug, s a választók hittek neki.
Rettenetes ország, amely ezt szó és következmények nélkül tudomásul vette.
Summa summarum: irigylem Alexandre Devecchiót. Meg a franciákat.
Forrás: Újnépszabadság
