Most éppen azt olvasom, hogy Palkovics László, ugyanaz, aki egy guillotine-ban megbúvó racionalitással, egy 424-es gőzmozdony empátiájával és egy buldózer szenzitivitásával nyírta ki az MTA-t, s ugyanaz, aki elzavarta a meteorológusokat, mert nem a Párt és a Kormány rendelte időjárást prognosztizálták, most büszkén dicsekedve azt mondta, hogy „én annak fizetek egy sört, aki engem látott már idegesnek.”
A hóhérok azt hirdetik magukról, hogy nem idegesek: nyugodtak, kimértek, megfontoltak. Valamikor a hetvenes évek végén a hóhérokról szóló remek, nagy forrásanyagra hivatkozó francia nyelvű mentalitástörténeti tanulmányban olvastam ezt, miként így írnak a visszaemlékezések Bogár János ítéletvégrehajtóról is, aki mások mellett Szálasi Ferencet, Rajk Lászlót és Nagy Imrét végezte ki (állítólag minden kivégzés előtt elmondta, hogy „nem én, hanem a Törvény!”) és hasonlóképpen emlékeztek meg Bogár segédeiről, Csúcs Mátyásról és Fülöp Istvánról. Igaz, ahogy a francia mentalitástörténeti munkából kiderült, Bogárról és segédeiről is úgy hírlik, hogy a hóhérok egy idő után mind szenvedélybetegek lettek vagy idegösszeroppanást kaptak.
Szóval egyáltalán nem könnyű a hóhérok és ítéletvégrehajtók élete.
Palkovics büszke nyugalmáról egyébként egy mondat jut eszembe Camus L’Étranger (korábbi magyar fordításában a Közöny, új magyar fordításban Az idegen) c. regényéből: „…ha a szív üressége, azon a fokon, amelyen ennél az embernél találhatjuk, valóságos örvény lesz, s ebbe a társadalom is belebukhat.” (Ford. Gyergyai Albert)
Egyébként az én könyvtáramban a regény 1970-es, első magyar kiadása van meg, két másik Camus-regénnyel egy kötetben. A második regény A pestis. A harmadik A bukás.
Legyen így!
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. szeptember 18-án.