Kövér szájára veszi a kereszténységet, miközben véres, vadpogány szöveget öklendezik a tanulmányaikat megkezdő diákokra, s teszi ezt úgy, hogy közben sikeresen óvta meg magát a II. vatikáni zsinattól, a vonatkozó pápai állásfoglalásoktól, a katolikus, a református és az evangélikus egyházak súlyos önkritikát tartalmazó nyilatkozataitól, mindentől, végleg búcsút intve a zsidó-keresztény civilizáció világának, s átmasírozva a vadság és barbárság honába.
Fogalmam sincs, hogy a néhai MSZMP Központi Bizottsága Társadalomtudományi Intézetének ifjúságkutató segédmunkatársának, aki ráadásul elkötelezett MSZMP-tag volt, kellett-e tudni latinul. Valószínűleg nem kellett, így aztán Kövér László nem tanult meg konjugálni és deklinálni, aminek hiánya persze az ő műveltségén nem látszik, azon egyszerű oknál fogva, minthogy Kövér László műveltsége sem látszik, hisz nincs az a legkorszerűbb nagyítókészülék, amely láthatóvá bírná tenni a nemlétezőt.
Így aztán a megszokottnál is értelmetlenebbül bámulna kifelé a fejéből, ha véletlenül beleütközne az alábbiakba: interfectores Christi.
Pedig használta a kifejezést, csak magyar fordításban, ugyanis egyházatyákat, középkori keresztény szerzőket egészen biztosan nem olvas, de nyilas szakirodalmat annál inkább. A trágya felsorolásától eltekintek, Kövér viszont roppant érdeklődésének köszönhetően tán még a Holdról is észreveszi és amonnan is olvasni képes ezeket a szennyszövegeket.
Mi történt? A Pápai Református Gimnázium új internátusának átadásán ugyanis az alábbiakat mondta az egykori késő-karrierista MSZMP-tagból a Fidesz-uralom alatt Országgyűlés elnökévé leamortizálódott figura: „Jézus gyilkosainak eszmei utódai, akik a történelem során luciferistáknak, illuminátusoknak, jakobinusoknak, bolsevikoknak, globalistáknak vagy mint éppen napjainkban transzhumanistáknak nevezik magukat, ki akarják ölni az emberekből az Isten utáni vágyat, a hitet. Ez a magyarázata annak is, hogy napjainkban a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.”
Nos, segítek Kövérnek abban, hogy mit is mondott. Az interfectores Christi a középkori latin keresztény irodalom egyik igen gyakori szerkezete: azt jelenti, hogy Krisztus gyilkosai, s minden esetben, hosszú-hosszú évszázadokon át, kivétel nélkül a zsidókra alkalmazták. Számtalan forrást lehetne itt megadni, én most megelégszem Szent Ágoston Tractatus in Joannis evangelium c. művével, ahol több helyen is megtalálható, például a XCII, 2. alatt. Az egyik leggyakoribb kifejezés, amely a jellegzetes középkori zsidóellenes műfajok, a megannyi zsidóellenes Adversus Judaeos vagy Contra Judaeos alapvető és rendre visszatérő fogalma. (A sok felsorolást itt is elhagyom, helyette ajánlom mondjuk Jeremy Cohen tanulmányát: The Jews as the Killers of Christ in the Latin Tradition, from Augustine to the Friars.
Kövér persze jól tudja, én viszont csak csendben említem meg, hogy a zsidókat illető „Krisztus gyilkosai” vád (amelynek hazugságáról szintén könyvtárnyi irodalom áll rendelkezésre) volt a legsúlyosabb, ami alapján a zsidóságot a Sátán, az Antikrisztus népeként tartotta számon az antijudaista keresztény világ. A Kövér által is vígan használt, s a tanulmányaikat megkezdő református fiataloknak adresszált kifejezés alapozta meg a zsidók bestialitásáról, elvetemültségéről és ördögi gonoszságáról vallott nézeteket, többek között az ostyagyalázás vádját, amely – legalábbis a hamis vád szerint – Krisztus újabb és újabb meggyilkolását jelentette, hiszen az ostya Krisztust nem reprezentálja, hanem szubsztanciálisan tartalmazza. De ugyancsak erre a vádra épült közel két évezred legsötétebb, legaljasabb és leghazugabb ráfogása, a rituális gyilkosság vádja, amelynek során – ismételten a sötét és teljes tudatlanságról valló vád szerint – a zsidók gyerekek meggyilkolásával idézik fel és ismétlik meg Jézus meggyilkolását.
A „Krisztus gyilkosai” tétel hosszú karriertörténetének köszönhető az antiszemitizmus európai domesztikációja, s mindaz, amibe ez a teória a XX. században beletorkollott.
Kövér a mai Magyarország harmadik közjogi méltósága középkori elvbarátaihoz hasonlóan Krisztus gyilkosaiban, vagyis a zsidókban talál rá minden rossz legfőbb forrására. Kövér szájára veszi a kereszténységet, miközben véres, vadpogány szöveget öklendezik a tanulmányaikat megkezdő diákokra, s teszi ezt úgy, hogy közben sikeresen óvta meg magát a II. vatikáni zsinattól, a vonatkozó pápai állásfoglalásoktól, a katolikus, a református és az evangélikus egyházak súlyos önkritikát tartalmazó nyilatkozataitól, mindentől, végleg búcsút intve a zsidó-keresztény civilizáció világának, s átmasírozva a vadság és barbárság honába.
Neki az az igazi otthona.