Még ha ez most szinte senkinek sem jut eszébe, az egyik első igazán fontos kérdés ezekben a napokban az, hogy május 18-án, jövő vasárnap délelőtt 10 órakor, a Szent Péter-bazilika előtti téren vajon kiket láthat majd a világ a pápa beiktatásakor. Mert nagyon nem mindegy, ki áll ott egy pápa búcsúztatásán (ilyenkor még az is odatódul, aki amúgy a kereszt jelét csak a Google-ról ismeri, s reformátusként megállás nélkül veti magára a keresztet) és ki lesz jelen egy frissen megválasztott pápa beiktatásán (mondjuk az is, aki reformátusként is „a mi pápánkat” köszöntötte). A búcsúztatás jelenléte gesztus, a beiktatás jelenléte stratégia. Az egyik emlékezés, a másik üzenet.
Ott lesz-e Zelenszkij? Megjelenik-e Trump? És ha igen, lesz-e belőle rögtönzött „világbéke-csúcstalálkozó”? Kiket hív meg Parolin bíboros? Kik mondanak rá igent – és kik azok, akik inkább valami sürgős programra hivatkozva távol maradnak?
Jelen lesz-e a magyar miniszterelnök, ha másért nem, hát azért, hogy midőn XVI. Benedek búcsúztatását követően a gyászszertartást letudva feleségével elballagott Róma Ostia nevű tengerparti negyedébe, hogy a „La Bussola” nevű étteremben fincsi tengeri különlegességeket falhasson be, mértéktelen, gargantuai étvágyát kielégítendő, úgy most is, a pápa beiktatását követően valamilyen kulináris gyönyörforrásban részesíthesse szeretett és nagyra becsült önmagát. Vagy inkább azért lesz jelen, hogy ha majd idehaza egy újságíró megkérdezné tőle, vajon miért nem tűnt fel neki, s miután tudomást szerzett róla, miért nem tartja azóta sem fontosnak, hogy jó emberei szisztematikusan és módszeresen kifosztották a Nemzeti Bankot, erre adekvátnak vélt válaszként tudja majd azt felelni, hogy „Ember, épp most jövök a Szent Péter-bazilikából!”
Amúgy a pápa beiktatásán való részvétel kérdése komplex diplomáciai koreográfia, egyben liturgikus és politikai performansz: egyszerre vallási, politikai, kulturális (és nem utolsósorban médiapolitikai) szempontokat érint.
Minden egyes jelenlét vagy távolmaradás önálló gesztus, amely üzenetet közvetít – olykor kimondatlan, mégis nagyon is érthető formában. És ez az üzenet befolyásolhatja a nemzetközi kapcsolatok alakulását, sőt, hosszabb távon az egyház mozgásterét és jövőbeli irányvonalát is.
XIV. Leó pápa jelmondata: „In illo uno unum.” Ez a mondatrész Szent Ágoston 127. zsoltármagyarázatában olvasható: „Non ille unus et nos multi, sed et nos multi in illo uno unum”, vagyis: „nem ő az egy, és mi a sokaság, hanem még mi, sokan is, őbenne, az Egyben egyek [vagyunk].” (Augustinus: Enarratio in Psalmum CXXVII, MPL, 37. 1679.)
Ez a mondat teológiai jelentésén túl politikai és diplomáciai üzenetet is hordoz(hat). A katolicizmuson belüli súlyos törésvonalaktól a kereszténységen belüli megosztottságon át a világ vallási, civilizációs, politikai és kulturális különbségeiig egyfajta programként is olvasható. Hogy ebből mennyi tekinthető puszta illúziónak, és mennyi valósítható meg, továbbá, hogy a „megvalósíthatóság” mennyiben képes ténylegesen felszámolni a meglévő törésvonalakat, illetve mennyi további újat szülhet, az ebben a pillanatban attól függ, ki milyen hittel, reménnyel, világlátással és előzetes meghatározottsággal közelít hozzá.
A valóságban pedig majd kiderül…
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. május 11-én.