A negyedik keresztes hadjárat során az Egyiptom ellen induló sereg kapott egy jobb ajánlatot Velencétől, amelynek az lett a vége, hogy keresztények irtották a keresztényeket, Konstantinápolyban szabályos vérfürdőt rendezve, s brutálisan kifosztották a várost, hozzájárulva mindezzel a keleti és nyugati kereszténység közötti végleges ellentéthez.
Hitlernek is volt egy jó ajánlata Münchenben Csehszlovákia megosztása tekintetében, aztán az sem jött be igazán.
A Molotov-Ribbentrop-paktum is a náci Németországnak és a sztálini Szovjetuniónak egymás felé tett, minden addiginál jobb ajánlatról szólt, amely – tudomásom szerint – szintén nem végződött túl jól.
De mondok közelebbi példát: Viktor Janukovics, egykori velejéig korrupt ukrán elnök 2013-ban visszautasította az Európai Unióval kötendő társulási szerződést, mert jobb ajánlatot kapott Oroszországtól: 15 millió dollár hitelt és olcsóbb gázárat, plusz sok-sok pénzt saját számlájára. Ma már aligha kérdés, melyik ajánlatot lett volna érdemesebb elfogadnia.
Az még rejtély, hogy milyen remek ajánlattal kereshette fel Putyin Orbánt, de az ma már nem rejtély, hogy az egykori, ajánlattevésekben roppant rutinnal rendelkező KGB-s tisztnek a magyar miniszterelnök számára tett indítványa visszautasíthatatlannak bizonyult.
A fenti példák csak azért jutottak az eszembe, mert mint olvasom, egy lakossági fórumon Orbán azt mondta, hogy Trumppal beszélgetve, többször előfordult már, hogy Trump megkérdezte tőle: Viktor, mikor léptek már ki az Európai Unióból? Mire – így Orbán – azt mondtam neki, hogy elnök úr, kéne egy jó ajánlat.
Hogy mi van?
Magyarország és az Európai Unió kapcsolata puszta árucikk lenne, minden történelmi együvé tartozás ismételt deklarálása csak ócska duma volna, s ha valaki jobb ajánlatot tenne, legyen az Kína, Azerbajdzsán, Csád vagy a Türk Államok Szervezete, az minden további nélkül viheti Magyarországot? Orbán a kikiáltó, ő dönt jó és még jobb ajánlatról, ő gusztálja meg egyiket is, másikat is, hogy aztán ő maga határozza meg, hogy a sok pompás ajánlat közül – legalábbis az ő és rokonsága bankszámláit tekintve – melyik a legkecsegtetőbb.
Hiába, nagy a rutin.
Thomas Mann, Paul Valéry, Milan Kundera, Czesław Miłosz, Kertész Imre, Emmanuel Lévinas, Vaszilij Grosszman, Szvetlana Alekszijevics, Giorgio Agamben és sokan mások – különféle megfogalmazásokban – épp az ilyeneket nevezik Európa fosztogatóinak, elrablóinak.
Húsvét elmúltával halkan emlékeztetnék, hogy a harminc ezüst is jó ajánlatnak tűnt, de aztán az ajánlatot elfogadó számára meglehetősen vacak véget ért a seftelés.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. április 25-én.
