Egy bizonyos Lánszki Regő nevű úr, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára, mint olvasom, egyben az ország főépítésze (szóval ilyen is van!), saját szakmáját mintegy transzcendens metaforává transzponálva, a Károli Gáspár Református Egyetem tanévnyitó ünnepségén lelkesülten annak a biblikus megfigyelésének adott hangot, hogy „fundamentum csakis Isten igéje, a hit, a kegyelem és Krisztus lehet –, majd sietve hozzátette: „Jézus Krisztus nemcsak ács, de építőmester is volt, aki biztos alapot teremtett, és útmutatást adott az embereknek.”
Én tényleg csodálom az ország főépítészét, hogy szeretett szakmáját üdvtörténeti távlatokba képes helyezni, s mindjárt azt szótériológiai, krisztológiai, kegyelemtani összefüggésekbe ágyazva, az építkezésekhez szükséges fundamentum lerakását a Messiás eljövetelének pillanatával azonosítja. Lehet, hogy a mindig elégedetlenek („libsi elégedetlenek”) hiányolják a mariológiai és az ekkléziológiai perspektívákat is, de a főépítész szavai így is elgondolkodtatóak, hiszen, ha ebben a végtelenül optimista eszkatológiában gondolkodunk tovább, a ráció segítségével már el sem tudjuk képzelni, hogy ha a fundamentum a messiási eljövetel zérópontjával azonos, vajon mivel lesz egyenértékű a nyolcadik emelet, s akkor még a padlásról egy szót sem ejtettünk.
Az ország funkcionáriusainak tényleg beakadt valami: magas pozíciókba küzdve fel magukat, ma már képtelenek egy épkézláb, érthető és világos tőmondatot elmondani, amely mentes az ellentmondásoktól, a hemzsegő képzavaroktól, s nem válik távolba mutató fároszként saját tudatlanságuk, ostobaságuk és fogalmi ellentmondásoktól hemzsegő hülyeségük messzire fényeskedő világítótornyává.
A hasonlat után amúgy kifejezetten szánom az aszfaltozókat, a pedikűrösöket, a melegburkolókat, a duguláselhárítókat vagy a proktológusokat, miként fogják transzcendens alapokra helyezni imádott hivatásuk minden tagját, komponensét, összetevőjét és epizódját.
A főépítész-államtitkár meggyőző hasonlatára csak annyiban térnék ki, hogy a fundamentumok lerakásában naprakész lehet, de a bibliaolvasat és értelmezés nem tűnik az erősségének. Mert ma már minden, tudományos szempontból értékelhető monográfia vagy a kérdéssel foglalkozó szaktanulmány kötelességszerűen említi meg azt a koncepciót, amely szerint az „ács fia” kifejezés, ahol a görög szövegben a tektón (τέκτων ) szó jelenik meg, nagy valószínűség szerint a bibliai héber haras (חרש) szónak felel meg, ami az ácsmesterség mellett egyéb építkezéssel kapcsolatos tevékenységet is jelöl. Továbbá a Jézus idején beszélt arámi nagar (נגר) az ácsmesterséget (is) jelöli, csakhogy a Talmudban (pl. Avoda Zara 50b) a szó egy többször is előforduló, azaz gyakorinak mondható szólásmondásban tér vissza, ahol az „ács fia” azt jelenti, hogy „tanult, bölcs ember”. Vagyis a koncepció szerint az „ács fia” eredetileg nem József apjának foglalkozását jelölte, hanem Jézus tanultságára, bölcsességére utalt. (Ahogy például a magyar nyelvben a „hályogkovács merészségével belevágni valamibe” nem egy bizonyos hályogkovácsra utal, hanem arra a személyre, aki minden felkészültség, tudás és gátlás nélkül vág bele valamibe, amely nagy szakértelmet igényel, lásd például a főépítész-államtitkár nagy szakértelemről tanúskodó bibliaolvasatát.) Csakhogy a kereszténységbe betérő pogány népek nem tudtak héberül, nem ismerték a szavak és kifejezések kulturális kontextusát és hátterét, s az „ács fia” kifejezést szó szerinti értelmében vették, ezzel megalapozva a nagyon kedves, ám feltételezhetően minden történeti valóságot nélkülöző bájos, meglehetősen közkedveltté váló és gyakran kiábrázolt legendát.
És még annyit a főépítésznek, hogy Jézus egészen biztosan nem volt építőmester, hiszen ez a szakma már az ókorban is hosszú képzési időszakot és komoly technikai tudást feltételezett, s ha József esetében is ma már igen gyakran megkérdőjelezik a bibliakutatók ennek realitását, Jézus ács mivolta valójában ma már fel sem merül. (Jézus nyugodtan maradjon meg vándortanítónak, prédikátornak és gyógyítónak.) Igaz, a Márk-evangéliumban így fordul elő („Nem az ács ez, Mária fia… – Mk 6,3), ám máshol kizárólag az, hogy az „ácsnak a fia” (Mt 13,55). Az eltérést ma már teljesen konszenzuálisan ítéli meg a korszerű szakirodalom: Márk szövegének kései hagyományozása nyomán módosíthatták a textust (ennek elmondására itt nincs lehetőség), ugyanis – s ez a legvalószínűbb – hogy amikor az Újszövetségben ez elhangzik, a Jézussal szemben állók mindezt lenézőleg, kifejezetten megvető hangon, gúnyolódva mondták, amit a későbbiekben, a Máté-evangélium és a Lukács-evangélium (Lk 4,22) szerint, a bántó hangnemet eltávolítva korrigáltak. Ráadásul az „ács ez, Mária fia” (Mk 6,3) egy másik látens sértést is tartalmazhatott: ugyanis az ókorban egy férfi származását az anyja és nem az apja nevével állítva összefüggésbe, nem volt szokványosnak mondható sem a Héber Bibliában, sem Jézus korában (bár volt rá példa), s ez a formula könnyen utalhatott a fiú törvénytelen születésére, továbbá akár a szűzi fogantatásról is elterelhette a figyelmet. Hogy a fentieknek még a látszatát is elkerüljék, ezért módosulhatott a szöveg, de ami a lényeg: minden valószínűség szerint eredetileg egy szemtelen és otromba megjegyzésről volt szó: ő lenne „az ács fia”, a tanult ember, valamint „Mária fia”, vagyis lekicsinylően: ő csak ennek a nőnek a gyermeke, semmi egyéb. József ekkor már halott lehetett, miért is utaltak volna rá a gúnyolódók?
A fundamentumot lerakó államtitkár-főépítésznek – ha igényli – nagy szakirodalmi jegyzéket küldök. Addig is arra kérem, legközelebbi beszédében kerülje el a bibliai hasonlatokat. Ha mégis erős benne az erre való késztetés, közvetlen főnökével, Lázár Jánossal vagy miniszterelnökével, Orbán Viktorral kapcsolatosan sok remek és igaznak mondható biblikus hasonlattal tudok neki szolgálni.
Végezetül próbálom elképzelni, hogy az én dédnagymamámnak a testvére, bizonyos Gutwillig József neves építőmester (pl. a Rákóczi úti ún. Gutwillig-ház és más budapesti épületek megalkotója) miként reagált volna arra a hírre, hogy egykori neves kollégája nem volt más, mint Jesua ben Joszef, azaz maga Jézus Krisztus.
