Egyes egyházi vezetők úgy járnak-kelnek, forgolódnak a párt- és állami vezetők társaságában, mint az 1950-es évek kommunista rendszere által életre keltett szép emlékezetű békepapság intézményének harcos egyházi aktivistái, erre a célra kiszemelt és jól teljesítő papok, lelkészek, rabbik.
Ismert a vicc: három statisztikus elmegy vadászni. Meglátják a szarvast, az egyikük céloz, lő, ám a golyó a szarvast 20 centiméterrel balra elkerüli. A másik céloz, lő, ám a golyó a szarvast 20 centiméterrel jobbra elkerüli. A harmadik boldogan felkiált: hurrá, eltaláltuk!
A statisztikának sok helytelen használati módja van, és sokféleképpen lehet torzítani az adatokat. Előfordul, hogy a nem tetsző adatokat kihagyják (ezt műveli a kormány például az inflációs adatokkal), előfordul, hogy befolyásolási szándékkal teszik föl a kérdéseket (ezt műveli a kormány minden úgynevezett nemzeti konzultáció alkalmával), előfordul a túláltalánosítás (ezt műveli az úgynevezett köztévé, amikor az utcán megkérdez három odarendelt fideszest, akik ugyanazt mondják, s máris megvan az ország közvéleménye), előfordul a torzított mintavétel és így tovább.
De a statisztika helytelen és manipulatív használata az is, amit a Központi Statisztikai Hivatal művel éppen: miután kiderült, hogy a tavaly novemberi népszámlálás során – először a népszámlálások történetében – kisebbségbe kerültek a magukat valamelyik egyház tagjaként meghatározók, s minden felekezet vesztett a tagságból, a KSH az eredményt politikai befolyásoltság alatt és politikai befolyásolás szándékával visszatartotta, ám „jobbról előzve” az érintett egyházakat értesítette a kedvezőtlen eredményről, hogy azoknak és a melléjük rendelt kormánypárti propagandistáknak legyen idejük a lesújtó eredményre felkészíteni a keresztény Magyarország lakosságát.
Természetesen ez is a statisztikával való visszaélés, hiszen a KSH az eredményt – láthatóan – nem közérdekű adatnak tekinti, hanem azt határozott politikai töltettel látja el, lehetőséget biztosítva annak manipulatív értelmezésére. A KSH-t cseppet sem az eredmény objektív és tárgyszerű kiértékelése foglalkoztatja, sokkal inkább annak politikai eltorzíthatósága és eltorzítandósága. Mindez történik Keleti Károly, Bibó István és Andorka Rudolf egykori munkahelyén, 2023-ban, harminchárom évvel a rendszerváltást követően.
Persze az eredmény felettébb kínos és védhetetlen mind a kereszténységét harsányan hangoztató és a hitét elveszejtő bűnös és dekadens nyugati világgal szemben Magyarországot rendre a kereszténység utolsó védőbástyájaként felemlegető Fidesz-KDNP, mind a legtöbb bevett hazai egyház számára. A felmérés tényszerű cáfolata a NER nevű fröccsöntött hazugság-bóvlinak, ahol a legsötétebb Tartuffe-ök gátlástalan milliárdos közpénzlopásaik, hánytató összefonódásaik és a hazaárulás megannyi módozata közepette a legrosszabb csepűrágók módjára adják elő hipokrita, álszenteskedő, vásári komédiákba illő ripacskodásaikat.
Most tehát – special thanks to KSH – marad egy kis idő, ami alatt a Fidesz-KDNP szellemi géniusza összekaphatja magát, s copy-paste-tel megjelenítheti a már hatszázötvenezerszer közzétett közhelyeiket, amelyek a szekularizálódó világról, a háttérhatalom (tudjukkik) térfoglalásáról, meg persze Sorosról, Gyurcsányról, a dollárbaloldalról és a bűnös Budapestről szólnak.
Mintha legalábbis ezek adnák meg a választ a számukra oly szomorú változásra, semmi egyéb.
Illusztráció: Pinterest
Pedig a legtöbb bevett egyház (tisztelet az igen kevés kivételnek) boldogan és engedelmesen hajtotta a legkíméletlenebb pártpolitika jármába a nyakát, hogy a példátlan inflációtól sújtott és elszegényedő ország oktatástól, egészségügytől, környezetvédelemtől, szociális védőhálótól, felzárkóztatási programoktól stb. elvont közpénzrengetegéből hizlalja degeszre saját magát: miniszterelnök és más kormánytényezők egyházaihoz számolatlanul ömlenek a milliárdok, egyházi luxuséttermek és egyházi wellness központok, Balaton melletti egyházi ingatlanok és egyházi futballpályák, súlyosan veszteséges egyházi vágóhidak, milliárdos támogatást élvező, ám nem létező egyházi színházak szaporodnak gombamódra, zöld út nyílik az állam számára érdektelen felekezetek más felekezetek általi módszeres kifosztására stb., stb., hogy az egyre átláthatatlanabbá sötétített közpénzmilliárdokat a politika szolgálólányává szegődött egyházak a hatalom iránti végtelen lojalitásukkal szolgálják meg, nagyvonalúan elfeledkezve saját évezredes hagyományaikról, értékrendjükről, küldetésükről és mindarról, amiért egykori mártírjaik a halálba mentek.
És az egyházak által elfogadott gyilkos maffialogikából következően azt az egyházat, amely a hitelveiből fakadóan az embertelen és velejéig bűnös hatalommal szemben – úgyszólván egyedüliként komolyan véve keresztényi gyökereit és abból eredő kötelességeit – fel merte emelni a hangját, fütyülve az Alaptörvényre, bírósági határozatokra, valamint tisztességre és becsületre, legvisszataszítóbb eszközökkel kivéreztetik és ellehetetlenítik, akár képezze is az ilyen egyháznak a legfőbb karitatív tevékenységét az állam által totálisan magukra hagyott elesettekről, nélkülözőkről, megalázottakról és megnyomorítottakról való gondoskodás, azok ellátása, gyógyítása vagy iskoláztatása.
A bevett egyházak a hatalom mellé rendelt hadtestekként működnek: a hatalom legfelsőbb köreitől elvárt politikai szolgáltatásaikat vagy épp gyáva és gyomorforgató hallgatásaikat, korrumpálódásukat az egyre jobban nélkülöző társadalomtól elrabolt közpénzekkel hálálja meg a földi királyság.
Természetesen nem rapid elvallástalanodásról vagy hitevesztésről van szó, miként nem arról volt szó például a reneszánsz és a reformáció idején sem. Sokkal inkább a kilóra megvett és lekenyerezett, a hit valós tartalmait semmibe vevő és ezzel a saját híveiket is magukra hagyó egyházaktól történő elfordulásról, vagyis azon intézményekkel szembeni oppozícióról, amelyeknek főpapjai, vezető lelkészei és rabbijai szent tanaik egész sorát zárójelezve, s a köz pénzéből magukat elegánsan kiglancolva jólétük érdekében szemüket szemérmesen behunyják és szájukra lakatot helyeznek.
Köreikben már korántsem a közjó szolgálatáról, sokkal inkább a magánérdekek egyre durvább érvényesítéséről van szó. Egy-egy homília, szentbeszéd vagy prédikáció ma már a szépemlékezetű párttaggyűlések fejtágító napirendi pontját idézi fel, s egyes egyházi vezetők úgy járnak-kelnek, forgolódnak a párt- és állami vezetők társaságában, mint az 1950-es évek kommunista rendszere által életre keltett szép emlékezetű békepapság intézményének harcos egyházi aktivistái, erre a célra kiszemelt és jól teljesítő papok, lelkészek, rabbik, akik a diktatúra képére és elvárásaihoz igazodva igyekeztek a megrendelő kívánalmainak megfelelően átprogramozni és befolyásolni az egyházak társadalmi befolyását.
Mert az egykori kommunista békepapság és a jelenlegi fideszes rezsim kegyeiért törekvő és végtelen lojalitásukkal a hatalomnak kellemkedő (fő)papok és (vezető) lelkészek királysága, Jézus királyságával ellentétben, nagyon is e világról való. Miként akadnak rabbik, akik pazar jólétükben és eminens politikai szerepvállalásukkal az olám haze, vagyis az itteni világ terrénumát a saját életükben már beteljesedő olám haba, vagyis az eljövendő világgal azonosítják.
És ha majd a politikai érdekek alá rendelt Központi Statisztikai Hivatal kegyeskedik közzétenni a számsorokat, az analízis során egyre időszerűbbnek tűnik bevezetni a hitvallók mellé a politikai hittagadók fogalmát. Azokat értve ezalatt (magam egyre több ilyenről tudok), akik a hivatalos fórumokon, például népszámláláskor inkább megtagadják a hitüket, semmint hogy összemossák őket méltatlan szerepbe (ön)kényszerített egyházaikkal, s kiváltképp a hatalmat gyakorló pártrendszer szemforgató híveivel.