Titus Livius történeti beszámolója szerint (XXII, 33.) a Rómát megtámadó Hannibál egy egész kémszervezetet telepített az Örök Városba. Amikor aztán a két éve észrevétlenül tevékenykedő karthágói kémet a római hatóság leleplezte, annak rendje és módja szerint egyszerűen levágták a kezét, s így küldték haza, a neki dolgozó, s huszonöt római főből álló kémszervezet többi tagját pedig, összeesküvés és hazaárulás címén keresztre feszítették.
Pedig a rómaiak még nem hülyítették összevissza hazájuk szuverenitásáról szóló ökörségekkel és legfőképp saját maguk által napi rendszerességgel megszegett hazug szólamokkal az egyszerű népet. Szemben Orbánnal, Szijjártóval meg az egész kormánnyal, akik tényleges hazaárulókként tárt kaput nyitottak az oroszok és épp nyitnak a kínaiak előtt, a rómaiakat nem tette lelkessé a punok agressziója. Igaz, egyetlen római consul vagy hadvezér sem vett át Hannibáltól magas karthágói állami kitüntetést, s a rómaiak nem Karthágóból voltak kénytelenek beszerezni, tenger alatti csöveken szállítva, a minden korabeli kínálatnál összehasonlíthatatlanul drágább (olíva)olajat.
Titus Livius elbeszélése nyomán próbálom elképzelni a magyar miniszterelnököt és külügyminiszterét: a hazaárulás minősített esetéért – a halálbüntetés eltörlése miatt – keresztre feszítés nem jár már nekik (pedig…), de ha legalább lecsapnák a kezeiket, Orbán jól járna, mert most nem tartaná egy egész ország utolsó tahónak, amiért nem fogott kezet Márki-Zay Péterrel, s Szijjártónak sem kellene kezével a zsebében készpénz után kotorásznia, ha legközelebb ismét a széles nyilvánosság előtt óhajtana naprakész sportcipőt vásárolni.
Sivát, a hinduizmus egyik legfőbb istenségét szokás akár 32 karral is ábrázolni. Nekünk meg ott maradna a Karmelitában ülésező tizenhattagú Orán-kormány, mínusz 32 karral az asztal körül.