Igen régi időkre vezethető vissza az a hatalmas irodalom, amely a különböző népek kultúrájában megjelenő mindennapos dísztárgyak és jelképek kultúrájával foglalkozik, s azzal, hogy a nők vagy a férfiak milyen tárgyakkal vagy testbe vájt rajzolatokkal, vágásokkal, metszésekkel ékítik föl testük különböző helyeit. Így például a fülbevaló nem csupán díszítésül szolgált, hanem a prekeresztény világban, azaz a pogány hagyományban harcias vagy éppen fallikus jelképül is, a termékenység kifejezésének eszközeként, a nemzési vágy fokozásaként, jelzeteként annak, hogy a nő kész a szaporodásra, hogy a törzs ne haljon ki.
A fül, a hallás a külvilággal való kapcsolattartás egyik legfontosabb szerve, ám a zsidó és keresztény hagyományban ennél jóval több: Isten és az ember közötti viszony egyik fenntartója. Ezért hangzik el a Bibliában, hogy „Halld, Izrael!”, ezért az Újszövetségben, hogy „akinek van füle a hallásra, hallja meg!”, s ezért kell a „fület megnyitni” (2Sám 22,7), a „fület fölkelteni, fölébreszteni” (Jes 50,4 skk), vagy a „fület odahajtani” (Zsolt 17,6). Nem véletlen, hogy a fül gyakran a szív szinonimájaként említődik („A szíved legyen nyitva az intelemnek, az okos beszédnek meg a füled” – Péld 23,12), ám az sem véletlen, hogy a fülek „felcicomázását” nem nézte jó szemmel a hagyomány, s azt a midiániták, asszírok, egyiptomiak és más pogány népek szokásainak tartották: amuletteknek, talizmánoknak, varázsszereknek, de mindenképpen olyan eszközöknek, amelyek az istenség befolyásolására alkalmas. Jákob ezért ássa el az idegen istenekkel együtt a fülbevalókat (1Móz 35,4), ezért szedeti ki Áron az asszonyok füléből a függőket (2Móz 32,2), s a Midián elleni csata után ezért hozzák el az Örökkévalónak áldozatul az ellenség fülbevalóit, nyakláncait, miként nem véletlen, hogy az Újszövetség is elutasítólag szólt ezekről (1Tim 2,9).
Nézem a keresztény magyar kormány miniszterének, Novák Katalinnak az egyszerre röhejes, egyszerre beteges és perverz fülbevalóját, amelyre még főnökének, a magyar „megváltónak” is rávésette a nevét. Nem tudom, hogy fallikus szimbólum gyanánt hordja-e oly büszkén, amelyet még nevén is nevezett, mindenesetre emlékeztetném őt egy igére, amely elkerülhette figyelmét: „Uradnak, Istenednek a nevét ne vedd hiába…”
Az viszont kétségtelen, hogy a termékenységi mágia Orbán és Novák magánügye. Csak akkor szükségesnek látszik az Alaptörvényben is egyértelműsíteni, hogy milyen az apa füle és milyen az anya füle.
Meg a barátfüle.
A szerző Facebook-bejegyzése
