Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyarságot háromlábú székhez hasonlította. Márpedig a háromlábú szék nem jut az ember eszébe véletlenül .. Gondolatok Dúró Dórának ajánlható újabb darálnivalókról, Csák János esetleges újabb feladatairól és transzállapotban előadott politikai jövendölésekről.
Nagy dolog történt a Magyar Diaszpóra Tanács XII. ülésén, Budapesten. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ugyanis a magyarságot egy háromlábú székhez hasonlította.
Márpedig a háromlábú szék nem jut az ember eszébe véletlenül, hiszen minden háromlábú széknek az archetípusa a delphoi jósda legfontosabb kelléke, a τρίπους (tripusz), vagyis az a háromlábú szék, amelyen Püthia papnő ült. A papnő megrágott növényi eredetű tudatmódosító hallucinogének, valamint a földből előtörő édeskés illatú vulkanikus gázok hatására epilepsziás rohamhoz hasonló transzállapotba került, s az Apolló istentől eredő jóslatait artikulálatlan hangon adta elő, amelyet aztán a segédei érthető nyelvre fordítottak le. Gyakorlatilag nem született olyan politikai döntés, amely előtt ne kérték volna ki a görögök Püthia tanácsát.
Vagyis Magyarország egy háromlábú szék (special thanks to Semjén), amelyről artikulálatlan hangon és érthetetlen nyelven, epilepsziás rohamhoz hasonló transzállapotban szokták előadni a politikai jövendöléseket.
Ám, hogy teljes legyen Semjén hasonlata, Hérodotosztól tudjuk, hogy a politikai jóslatokat az állami költségen eltartott és az uralkodókkal együtt utazgató és lakomázó püthioszok (afféle korabeli KESMA-legények) őrizték (Hérodotosz 6,57 – Bp. 1989. 419.), így aztán nem csoda, hogy Hérodotosz tendenciózus politikai célzatú szöveghamisításokról is kénytelen volt beszámolni: például, amikor egyikük felolvasta a jóslatot „csak a legkedvezőbbeket válogatta ki”, a kedvezőtleneket „elhagyta” (Hérodotosz 7,6 – 458.), azaz tényleg pont úgy zajlott minden, ahogy ezt az állami költségen el- és kitartott, az uralkodóval együtt utazgató és lakmározó KESMA-termékek szolgahada teszi napi rendszerességgel.
Ám van egy ennél sokkalta nagyobb baj. Diodórosz Történeti Könyvtárában annak is hangot adott, hogy „bizton állíthatom, a mai napig valamennyi bronzállvány ennek a háromlábú építménynek az utánzásaként készül.” Vagyis minden szakrális célokat szolgáló háromlábú bronzállványt a tripusz mintájára alkottak meg.
Mi ezzel a probléma?
Diodórosz ugyanis folytatja: „A papnők szüzek voltak, mert köztudottan a szüzek a legalkalmasabbak az orákulum információinak őrzésére.” Csakhogy valamikor megjelent ott egy Ekhekratész nevű férfi, aki beleszeretett az egyik szépséges szűzbe és elcsábította. „Azóta törvény mondja ki, hogy ne szűz prófétáljon, hanem idős nő, szűznek kijáró jelmezben, hogy emlékeztessen a régi idők prófétáira.”
Nos, ha a Pompeii-ben megtalált, s a háromlábú székről mintázott bronzállványra tekintünk, amelyet a nápolyi Archeológiai Múzeumban őriznek, egyből világos lesz, hogy a széklábakat formázó három szatír feltehetően még a szűz prófétanők idején járhatott arrafelé.
Mindenesetre, ha Semjénnek igaza van, s Magyarország tényleg háromlábú szék, akkor most lehet lefóliázni egész Magyarországot, vagy kiadni Dúró Dórának, hogy darálja le teljes egészében, de legalább Csák János segedelmével tiltassa ki a Kárpát-medencéből a tizennyolc éven aluliakat.