Hiszen az EU akár el is lophatta volna a magyarok pénzét, s oda is adhatta volna Ukrajnának, ám minthogy Orbán konkrétan a magyarok pénzét keresi, s aki keres – a hegyi beszéd szerint –, az talál, ezért Orbánt első nekifutásra máshová irányítanám, ha már a magyarok pénze után óhajt kutakodni.
Hol a magyarok pénze? – teszi fel a húsba vágó (legfőképp a saját húsába vágó) kérdést Orbán Viktor.
Orbán elbliccelte a hegyi beszédet, pedig ha mondhatta volna, hogy ember, most jöttem a hegyről, akkor tudná, hogy mi a teendő, hiszen Jézus világosan megmondta: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Máté 7,7-8).
Korántsem szeretnék egy meglehetősen elterjedt, súlyos érvelési hibába esni, amelyet argumentum ad hominem tu quoque („te is”) téves argumentációnak nevezünk, s amely az ellenfél érvelését az ellenfél hiteltelenítésével kívánja megcáfolni. Példa: A azt állítja, hogy B erkölcstelen dolgot követett el, amikor fizetés nélkül távozott. Vagyis a tett erkölcstelen. B azt állítja, hogy A képmutató, mert valamikor A is elkövette ugyanezt. Vagyis B azzal érvel, hogy A képmutató, tehát nincs joga másokat megítélni, azaz A állítása hamis.
Ez bizony hibás érvelés a javából! Hiszen az EU akár el is lophatta volna a magyarok pénzét, s oda is adhatta volna Ukrajnának, ám minthogy Orbán konkrétan a magyarok pénzét keresi, s aki keres – a hegyi beszéd szerint –, az talál, ezért Orbánt első nekifutásra máshová irányítanám, ha már a magyarok pénze után óhajt kutakodni.
Például Hatvanpusztára, a kecses kis majorságba, ahol egy förtelmes épületkomplexumba van betéglázva, malterozva, parvenüen stukkós könyvtárazva a magyarok pénze. Vagy családja és üzletfelei kastélyaihoz küldeném kutakodni, amelyekben szintén ott van a magyarok pénze. Vagy végre kezdjen el szimatolni családja körében, meglátja majd, a magyarok sok-sok pénzét fogja amott meglelni. Aztán ott van a Gázművektől visszamaradt gyermekkori barát összes vállalkozása, mind-mind, amelyek számáról és mibenlétéről már ez a roppant okos ember maga sem tud, nos, ha Orbán keresgélni kezd, annyi magyarnak fogja megtalálni ebben a gigantikus cégbirodalomban a pénzét, hogy csak na!
A magyarok pénze fellelhető minden egyes stadionban, minden egyes önmaguknak kicsalt „közbeszerzésben”, de ott a magyarok pénze abban is, amikor csak arra vigyáztak, hogy ne ők kapják a legtöbbet (hanem egy másik haver, aki majd tejel belőle), ott van Orbán vejének emlékezetes lámpaprojektjében, ott van Orbán minden technikai landolásában, Rogán helikopterezésében, Szijjártó családi luxusjachtozásában, ott van Lázár trafikbizniszeiben, ott van Tiborcz szállodabirodalmában és Ráhel bababoltjában, ott van a „Fidesz-közeli” „üzletemberek” vállalkozásaiban, ott van a Vadászkiállításban, ott van a NER-kaszinókban, ott van a privát sajtóbirodalmukban, ott van a kultúra címszó alatt eltapsolt kegyenckifizető vigalmakban, ott van a szétlopott magánnyugdíjpénztárakban és a svájci bankszámlákon, a használhatatlan lélegeztetőgépekben, az egészségügyből és az oktatásból elcsent összegekben, a focibizniszben, ott van a zsebükben, a kisvasútban, a TEK részéről a Magyar Református Egyháznak adott, mintegy 111 ingóságot tartalmazó kedves kis ajándékcsomagjában, a Karmelita luxusteraszában, az offshore kavarásokban, a Századvég támogatásában, Rákay, Ákos és a többiek produkcióiban, a felcsúti fociban, a határon túli papok és lelkészek támogatásában, a kézből etetett propagandisták budai lakásügyleteikben és privát üzleteik giga támogatásaiban, a kiöregedett rockerek kegydíjaiban, a pszeudotudományos intézetek délibábos kutatásaiban és a történelemkozmetikai vállalkozásokban, a randa és hazug köztéri förmedvényekben, de ott tejel Matolcsy rokonságánál, az elcseszett gazdaságpolitika inflációjában, a semmit sem érő társadalombiztosításban, amelyet évtizedeken át fizetett a magyar, hogy aztán ma, ha életben akar maradni, a fizetős magánrendeléseket vegye igénybe…, és ha Orbán szeretne még keresgélni, csak üzenjen, akadnak még címeim, ahová benézhet, s kedvére kutakodhat.
Orbán valamikor – nem csekély öntudattal – azzal dicsekedett, hogy ő két országot szolgál, „kis o-val Magyarországot és nagy O-val Isten országát.” Ez igen dicséretes, mindössze az a rossz hírem, hogy – ismét az Újszövetséget idézve – „sem tolvaj…, sem rabló nem részesül Isten országában” (1Kor 6,10).
