A Hit Gyülekezete és a Kínai Kommunista Párt
Az ökumenizmus (oikumené = egyetemes, egész világra vonatkozó) csodálatos mozgalom, amely az összes keresztény egyház egyesítésének gondolatából indul ki. Alapja az a meggyőződés, hogy a keresztények Krisztussal egyek, továbbá, hogy Istennek egy népe van (az Újszövetség népe), s spirituális értelemben egyetlen Egyháza (ekklészia = elhívottak gyülekezete), amely a Jézus Krisztusban hívő, s a keresztségben újjászületett emberek közössége. Ezt az egységet fogalmazza meg János evangéliumának nevezetes verse: „Legyenek mindnyájan egy. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is bennünk, hogy így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (János 17,21)
A megosztottság és az egység helyreállítása a minap új fordulatot vett, midőn arról az örömhírről értesülhettünk, hogy a Hit Gyülekezetének lapja, a Hetek megjelentette Hszi Csin-pingnek, a Kínai Népköztársaság elnökének, a Kínai Kommunista Párt főtitkárának újévi köszöntőjét.
A Lélek általi elragadtatás tanúbizonysága, hogy a magyar fordítás a nyelveken szólás eksztatikus állapotában született, eddig ismeretlennek bizonyuló nyelven és semmilyen nyelvre nem jellemző hangsorok alkalmazásával.
Az ökumenikus egység mindenesetre megvalósulni látszik a Hit Gyülekezete és a Kínai Kommunista Párt között, annál is inkább, mert míg az ökumenikus mozgalom Isten kegyelmi ajándéka, a Hit Gyülekezetének és a Kínai Kommunista Pártnak az egymásra találása Orbán Viktor kegyelmi ajándékának tűnik.
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. január 3-án.
Mintha mégis akadna valami kis remény…
Volt egy egyház, amelyet a Fidesz-KDNP hatalmasai hosszú éveken át „bizniszegyháznak”, „családokat tönkre tevő szektának”, „üzleti vállalkozásnak”, „társadalom- és családellenes álegyháznak” stb. minősítettek, melynek tagjai az „extrém szekta szeánszán verik magukat a földhöz”. Ez az „extrém szekta” ebben az időben még az SZDSZ számára gyűjtötte a kopogtatócédulákat, s imakommandójuk hosszú órákon át legfelsőbb utasításra átkozta a Fideszt.
Volt egy másik egyház is, amelyet a kommunista éra kriminalizált, vezetőit és tagjait szisztematikusan üldözték, s minden eszközzel megpróbálták ellehetetleníteni őket, azokat, akik Jézusba vetett hitük egyik legfőbb parancsát a megalázottak és megnyomorítottak megsegítésében, az elesettek, a hajléktalanok, a mélyszegénységben élők, az idősek és betegek melletti elkötelezettségben, valamint a teljes kilátástalanságba beleszületett „sorstalan” gyerekeknek nyújtott perspektíva reményében találták meg.
Aztán az előbbi egyház látványosan összeölelkezett-összefeküdt az egyre cinikusabb és egyre elvetemültebb, kizárólag a saját klientúráját megbecsülő, mindenki mást ellenségnek tekintő, s őket a korábbiakban megállás nélkül gyalázó diktatórikus hatalommal, s a korábban üldözött egyház és annak vezetője – a hatalomnak tett politikai szolgáltatásai ellenében – szépen és látványosan gazdagodásnak és zsírosodásnak indult. Mára már jól vannak, célt értek: pénz, paripa, fegyver bőven áll rendelkezésre, úgyhogy nem csoda, ha a vezető lelkész hitét a hatalmon lévő párt oltárára hajítva az új év kezdetén – nyáját mintegy eligazítandó – ukázba foglalta, tavasszal kire szavaz az igaz hit útján járó magyar, s kire nem.
A másik egyház vezetőjét és közösségét ugyanez a hatalom annak rendje és módja szerint kirabolta, kifosztotta, ellehetetlenítette, s az egyházzal együtt mindazokat, akik innen remélhettek emberhez méltóbb életet, egészséget, tanulást, odafigyelést. Visszamenőlegesen megfosztották az egyházat egyházi státuszától, a nemzetközi bíróság verdiktjének nem tettek eleget, s a leggaládabb eszközökkel igyekeztek beletaposni a földbe az egész közösséget, hogy írmagja se maradjon. A dühödt hadjáratnak részben politikai oka volt, részben a legfőbb politikai szuverén ócska, szégyenteljes és pitiáner személyes bosszúhadjárata, amelyet a rezsim lekötelezett talpasai engedelmesen, az egykori Állami Egyházügyi Hivatal bolsevik végrehajtóit megszégyenítő módon abszolváltak.
Miért a remény? Azért, mert az önmagukra, az ország sorsára, a humánumra, a józanságra és a tisztesség minimumára adó honfitársaink a minap ez utóbbi egyház vezetőjét választották meg az „Év emberének”, s még véletlenül sem az előbbi egyházét.
A tisztesség és a becsület arányai – nagyban persze – kísértetiesen hasonlóak lesznek az áprilisi választáson. Bízzunk a humánum és a józanság hasonló eredményében!
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. január 4-én.
