Nagy nap ez a mai! Hosszú vajúdást követően nemzetet és igaz hazafit formáló tanítás született, miután Orbán Viktor visszafogott szemérmességgel megajándékozta a magyarságot saját férfiideáljával, eddig titokban őrzött férfieszményével. A nőkkel nem sokat vacakolt, elvégre – mint azt az újszülött is pontosan tudja – nőügyekkel nem foglalkozik, s róluk csak annyit mondott, hogy a nőre lehet számítani, ha baj van, legyenek azok az egri nők vagy az olimpiai bajnokaink. Ennyit a nőkről, így is talán méltatlanul sok szót vesztegetett rájuk minden magyar miniszterelnöke.
Ámde a FÉRFI!Modern korunkban – imigyen a táltosi tudással megáldott magyar miniszterelnök – sok kihívás éri a férfiak világát, a férfias erényeket meg kell becsülni, a fizikumot, a családért való felelősséget, a gondoskodáshoz szükséges lelki és fizikai erőt tisztelni kell, meg a férfiakat hajtó sportteljesítményeket is, s a Tokióban aranyérmes magyar férfi egytől-egyig mind férfi idol. Az unokáinknak elég rájuk mutatni, s hangsúlyozni, hogy látod, kis butuskám, zabálni való közjószágom, hát így néz ki egy férfi, így mutat az ő fizikuma, ilyen a lelkiereje, így harcol, így küzd, így szereti a családját, s így tesz fel az életéből egy cél érdekében akár tíz évet is. Ezek a férfiak mind nagy szolgálatot tettek a hazának, s az ő segítségükkel talán visszahozható a férfieszmény a magyar életbe.
Szó szerint erre tanította a mai napon népét a nemzet lángelméje, pallérozott géniusza.
Szóval így foglalható össze Orbán férfieszménye. Ezt a típust szereti, ezután epekedik, s gondolom, lelki szemeivel ezt a FÉRFIT (értsd: férfiút, aki sokfele bolygott, s hosszan hányódott, aki sok nép városait, s eszejárását kitanulta, s akiről a Múzsának szólnia kell), szóval ezt a FÉRFIÚT látja a fürdőszobai tükörben, kilépve zuhanyfülkéjének fülkemagányából.
Ne fitymáljuk (bocsánat!) le mindezt, becsüljük meg Orbán őszinte vallomását! Néhány feles után a kocsmában is a legtöbb pasas mindenhez ért, s minden tudásának hangot ad, legfeljebb a kutyát sem érdekli a négy feles között megosztott teória. Itt azonban egy nemzet vezetőjének konfesszióját olvashatjuk, aki egyúttal, nem kimondva ugyan, de messzemenően számítva az őt ismerőkre, picinyt bátortalanul megvallja, hogy ennek az idolnak még maga sem felel meg teljes egészében, de legalább tudjuk, hogy ha el sosem éri, mégis útban van felé.
Nehogy már az unokáknak Neumann Jánost, Semmelweis Ignácot, Wigner Jenőt, Bartók Bélát, Gábor Dénest, Moholy-Nagy Lászlót, Kurtág Györgyöt, Szilárd Leót, Szent-Györgyi Albertet, Kazinczy Ferencet, Ligeti Györgyöt, Teller Edét, Schiff Andrást, Bíró Lászlót, Petőfit vagy József Attilát mutogassuk, mert ezek nem férfiidolok, egy nyamvadt olimpiai bronzot sem hoztak össze azzal a fene nagy eszükkel meg tehetségükkel, a válluk szélességéről, az öklük keménységéről, a pillangózó sebességükről vagy vizet aligha fakasztó szerváikról nem is beszélve, így hát magányos pillanataiban, visszavonulva a világ zajától, titokban nem is róluk ábrándozik minden magyarok miniszterelnöke.
S hogy minden magyarok miniszterelnöke rögtön a tettek mezejére lépjen, rádöbbenvén az egyetem intézményének XXI. századi valós küldetésére, rögvest lekapta uradalma még készülő könyvtárának polcáról azt a könyvet, amely a Mussolini-féle oktatási programot ismerteti, s a nevezetes Gentile-féle iskolareform Mussolini által kiigazított változatára támaszkodva, valamint a GIL (Gioventù Italiana del Littorio – Olasz Fasiszta Ifjúsági Szervezet) mottóját alapul véve („Hinni, engedelmeskedni, harcolni”), ugyancsak a mai napon bejelentette, hogy az egyetemeken is kötelezővé kell tenni a testnevelést, s csak ebben az esetben kapnák meg a felsőfokú oktatási intézmények a már korábban beígért állami támogatásokat. Minden magyarok miniszterelnöke tehát olyannyira jót akar az ő egész nemzetének, s efelől még kételyei sincsenek, hogy vállalva akár a visszamenőleges hatályú jogalkotás más helyeken abszurd, ám a hazai földön elfogadottá és természetessé vált gyakorlatát, immár utólagosan azzal zsarolja az egyetemeket, azaz, szóval, vagyis azt üzeni az átalakításokon diktatórikusan keresztülhajtott, azaz, vagyis az átalakításokon jószándékúan átsegített intézményeknek, hogy lófaszt sem kaptok a korábban beígért pénzekből, ha nem teszitek az egyetemeket egy nagy, össznépi tornateremmé, mert én, Orbán Viktor tévedhetetlenül ebben látom a szebb jövőt.
Legalábbis a magyart.
A könyveim között valahol megvan Mao Ce-tung vörös könyvecskéje, s megvan Kadhafi Zöld könyve. Kifejezetten izgat, hogy vajon a szivárvány (hoppá, bocsánat!) mely színét fogja kiválasztani minden magyarok jelenlegi miniszterelnöke rettentő tudásának és nemzetvezetői gondolatainak iránymutató közzétételéhez.
Forrás: Újnépszabadság
