Ha nem veszi sértésnek az általam oly mélyen tisztelt NER forradalmi élcsapata, a Fidesz-KDNP örök szimbiózisba merevedett előszerve, akkor legyen szabad annyit mondanom, hogy csacsiságot követnek el, midőn azt állítják, hogy hát persze, naná, ki más is, a mindenre képes ellenzék égette el a saját magukat támogató, kitöltött szavazólapokat Erdélyben.
Ne feledjük, hogy hasonló okfejtés a Reichstag 1933. februári felgyújtásakor is generált felettébb komoly vitákat, igaz, annál jóval kevesebb valós eredményeket. A hatalom a történelem során mindig is szívesen melengette magát ama máglya lángja mellett, amelynek meghitt tüzét könyvek – információk – szolgáltatták, gyűlöletes, veszedelmes tanok, hogy aztán ezek, megannyi szorgos kéz munkáját dicsérve, továbbá az anyagmegmaradás törvényét manifesztálva hőenergiává, valamint hamuvá és parázzsá változzanak át.
Ott volt például a kínai császár, a kínai fal építője, aki – a kognitív disszonancia apoteózisa! – azért vette fel a Huang-ti nevet, hogy legalább a nevén keresztül azonossá válhasson Huang Ti császárral, az írás feltalálójával (!), nos ugyanez az uralkodó adta szigorú parancsba mindazon könyvek elégetését, amelyek uralkodása előtt íródtak. Esetében megkockáztatható, hogy önmagát a „kezdet fenséges urának” szólító császár esetében a könyvégetés és a fal építése ugyanazt jelentette: a múltat végképp eltörölni (könyvégetés) és bezárkózni az örök jelen sáncai mögé (falépítés), minden idők origójává téve ezzel önmagát.
Aztán ott volt Jehójákim, Júda királya, aki főembereinek asszisztálása mellett saját kezűleg hajította serpenyőbe azt a károsnak és veszélyesnek ítélt könyvtekercset, amelyet Jeremiás próféta diktált le íródeákjának, s amely tekercs nem felelt meg a korabeli magasságos politikai hatalom kényes ízlésének. Az észak-afrikai félanalfabéta kopt szerzetesek is tevékenyen kivették részüket a római-kori emlékek halmazállapotának átalakításában, később jöttek a Talmud-égetők meg a derék inkvizítorok, akik olykor-olykor a szerzővel együtt gyújtottak alá a kéziratoknak, Szent Domonkos albigens munkákat égetett és így tovább, egészen addig a könyvrakásig, amely Joseph Goebbels utasítására a berlini Opera mellett keletkezett.
Nem sorolom tovább, igaz, egyes országokban manapság a pártszolgálatosok a sokkalta szofisztikáltabb ledarálást alkalmazzák, de hát változnak az idők, új eljárások, új módszerek.
Szóval az önmagát konzervatívnak nevező Fidesz-KDNP ne szégyellje, hogy valóságos hagyományőrzőként egy ősi tradíciót elevenít fel, most épp nem kéziratok vagy könyvek égetésével, hanem a magyar választók szikár, de annál pontosabb véleményének eliminálásával.
Ám a végeredmény mindig ugyanaz.
Pedig tudhatnák, amivel például Bulgakov tisztában volt: „a kézirat sosem ég el.”
Forrás: Újnépszabadság
