A pápa ma – egyebek mellett – az alábbiakat mondta: „dobbiamo dire ‘no’ alla guerra delle parole e delle immagini”, vagyis „mondjunk nemet a szavak és képek háborújára.”
Ma két kedves ismerősöm kérdezett rá arra, hogy voltaképpen hogyan is kell mindezt értelmezni.
Nemet mondani a szavak és képek háborújára, nemcsak a közvetlen uszítás vagy propaganda nyelvének elutasítását jelenti, hanem annak a mélyebb kulturális és szimbolikus erőszaknak is, amely a verbalitás és vizualitás eszközeivel rombolja a valóságérzékelést és az emberi méltóságot.
A szavak ugyanis nem puszta eszközök: létet konstruálnak, valóságot hoznak létre – vagy épp semmisítenek meg. Ludwig Wittgenstein így fogalmaz a Tractatus logico-philosophicus című művében: „Nyelvem határai a világom határait jelentik.” (Die Grenzen meiner Sprache bedeuten die Grenzen meiner Welt.) A nyelv tehát nemcsak leírja a világot, hanem meghatározza, mit tekinthetünk egyáltalán valóságnak. De a nyelv lehet hazug is: leplezhet, ferdíthet, torzíthat, s mint ilyen, háborús eszközzé válhat, vagyis képes megbélyegezni, gyűlöletet kelteni, ölni. Ahogy Victor Klemperer írta A Harmadik Birodalom nyelve című munkájában a náci nyelvről: a nyelv nemcsak kifejez, hanem maga is gondolkodás. Aki beszéli a gyűlölet nyelvét, annak tudatát is átalakítja. A náci nyelv beszivárog a tudatba, és ott fészket ver. A szó tehát nemcsak leír, hanem eltorzít, ural, sőt gyilkolni is tud.
De nem kevésbé veszélyesek a képek. A vizualitás – az ikonográfia – nemcsak illusztrálja a gondolatokat, hanem érzéki szinten közvetíti az ideológiát. A kép nem vitatkozik: megragad, bevésődik, s így a kritikai távolság lehetőségét is elzárja. Erwin Panofsky, aki a képek olvasatát a forma és jelentés kettősségében értelmezte, megmutatta: a szimbólumok történetileg és kulturálisan meghatározott jelentésrendszerek hordozói. A kép nemcsak láttat, hanem parancsol is. Ezzel rokon módon Ernst Cassirer A szimbolikus formák filozófiája című munkájában azt fejtette ki, hogy az ember animal symbolicum – szimbólumalkotó és -értelmező lény –, s így a valósághoz való minden hozzáférésünk mindig szimbolikus közvetítésű. Ezért a képek, emblémák, jelek nem pusztán esztétikai tárgyak, hanem világértelmezések és világhatalmi kifejezések is.
A szó és a kép tehát egyaránt lehet az erőszak médiuma. Amikor háborúba állítják őket, amikor a retorika gyilkolni kezd, és az ikonográfia uralni akar, akkor a kultúra legsajátabb ereje fordul az ember ellen. A pápa felszólítása, hogy mondjunk nemet a „szavak és képek háborújára”, részben a legsötétebb autokratikus és diktatórikus rendszerek és a legmocskosabb terrorszervezetek gyilkos propagandájára mond nemet, részben a közösségi média bevett verbális és képi abúzusaira, karaktergyilkosságaira, pszichés-emocionális erőszaktételeire és manipulációira. A történelem legrettenetesebb korszakaiból átvett, s az egész országot beborító, félreérthetetlen ikonográfiájú szennyes plakátokra éppen úgy, ahogy egyes politikai hatalmak gyilkos propagandistáinak szánalmasan primitív, fékevesztett, aljas, hazug és militáns nyelvezetére.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. május 12-én.
