Böjte atyának igaza van, ez az ítélkezési gyakorlat kétségtelenül a Ceaușescu-rendszerre hajaz, úgyhogy érdemes lenne most a gyermekeket a Klubrádióért és annak valamennyi munkatársáért imádkozásra felszólítani.
Tegnap óta hír, hogy Böjte Csaba ferences rendi szerzetes gyerekeket szólított fel arra, hogy imádkozzanak Budaházy György bácsiért és barátaiért, akik le vannak tartóztatva, de az igazságszolgáltatás mondja ki végre az ártatlanságukat. Böjte Csaba tehát a magyar igazságszolgáltatásról feltételezi, hogy ártatlan embereket ítéltek el terrorizmus vádjával, akik éppen csak hogy Molotov-koktéllal és lőfegyverekkel támadtak rá pártirodákra, lakóingatlanokra, robbantásos merényleteket hajtottak végre, szórakozóhelyeket gyújtottak fel és véresre verettek számukra nem szimpatikus politikusokat. Budaházy bácsi és barátai ártatlanságát Böjte atya abban látta bizonyítottnak, hogy költő édesapját egy verse miatt a Ceaușescu-rendszerben több év börtönre ítélték, de ma már tudható, hogy igazságtalanul, amiért a román állam bocsánatot kért Böjte atyától, s azóta havi juttatásban részesítik az atyát, az állam „több pénzt ad nekem havonta – amit el is fogadok –, mint amennyi az én papi fizetésem.”
Én most nem mennék bele abba, hogy Böjte Csaba a mai magyar igazságszolgáltatást a Ceaușescu-rendszer igazságszolgáltatásával tartja analógnak, ez önmagában érdekes és elgondolkodtató vélemény, amit lehet, hogy sokan osztanak. Például épp a mai napon, amikor a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási Bírósága elutasította a Klubrádió keresetét, negligálva a bizonyítékokat, a felhozott érveket, a vonatkozó jogszabályokat és a pályázati felhívás „objektivitását”. Böjte atyának igaza van, ez az ítélkezési gyakorlat kétségtelenül a Ceaușescu-rendszerre hajaz, úgyhogy érdemes lenne most a gyermekeket a Klubrádióért és annak valamennyi munkatársáért imádkozásra felszólítani.
Én most máshonnan közelednék ehhez a kérdéshez. Böjte atya ferences rendi szerzetes, ennélfogva nem lenne baj, ha tudna azokról a hozzáadott vallási, szellemi, intellektuális értékekről, amelyekkel a ferences szellem és mozgalom hozzájárult a civilizált világhoz.
Például ismerhetné azt a történetet, talán a leghíresebbet, amelyet a Fioretti, Assisi Szent Ferenc Virágoskertje őrzött meg (XXI. fejezet), s ahol a vérengző, embereket és állatokat pusztító szörnyű fenevadról, a Gubbio környékén tomboló farkasról esik szó. A történet szerint Ferenc nem gyermekek imáját kérte, hanem „Istenbe helyezve bizodalmát”, keresztet vetett, s maga ment a farkas elé, hogy megszelídítse. Nem beszélt a farkas ártatlanságáról, épp ellenkezőleg: felhozta „irgalmatlan gonoszságát”, azt, hogy „megölted Isten teremtményeit… s ezért mint a leggaládabb lator gyilkos, érdemes vagy az akasztófára.” Ám Ferenc valóságos és igazságos békét akart teremteni a farkas és az emberek között, s a vadállat „a Szent iránt való tiszteletből” megfogadta, hogy soha többé nem követ el bűnös cselekedetet. A farkas szelíd báránnyá változott, s attól kezdve nem ártott soha senkinek, Gubbio népe pedig kegyesen táplálta, hogy ne haljon éhen, s még a kutyák sem ugatták meg többé.
Da Böjte atya ismerhetné az egyik legnagyobb ferences filozófust, Roger Bacont (1214-1292), aki az Opus Majus (A nagy mű) című főművében minden tévedés legfőbb forrását a hamis tekintélybe vetett vak hitben, a hamisat konzerváló szokásban, a tapasztalatlan és tudatlan tömeg előítéleteiben és a látszattudásban nevezte meg, amely mögött semmi más, csak – mint írta – a tudatlanság húzódik meg.
Vagy ott volt a másik kimagaslóan tehetséges ferences filozófus, Duns Scotus (1266 vagy 1274-1308), aki egyik munkájában arról beszélt, hogy semmiféle külsődleges ágens nem mozgathatja az ember szabad akaratát, semmiféle politikai tényező nem hathat oda, hogy befolyásolja a gondolkodást és az erkölcsről vallott tételeket, mert ha így lenne, eltűnne a különbség jó és rossz cselekedet között.
Böjte Csaba végül eljutott oda, hogy egy újságírói kérdésre válaszolva „elhamarkodott magánvéleményként” értékelte a gyermekek előtt elmondott álláspontját. Ez mindenképpen jó, de ismét utalnék a fent már említett Fiorettire, Szent Ferenc Virágoskertjére, amelyben az egyik történet (III. fejezet) arról számol be, hogy Ferenc egy „elhamarkodott magánvéleményét” követően miként követelte meg az engedelmesség nevében önnön megbüntetését, hogy fölfuvalkodottsága miatt háromszor tiporjanak torkára és szájára, közben nyomorult, fölfuvalkodott teremtményi mivoltát emlegetve. A parancs, a legkíméletesebb és leggyöngédebb formában, de teljesült.
Végezetül csak annyit, hogy kisgyermekek lelkébe történő efféle brutális eszmei-politikai-ideológiai behatolás, minősüljön az utólag akár „elhamarkodott magánvéleménynek” is, van olyan súlyos, mint a nem létező és senki által meg nem tapasztalt, ám az alkalmazott goebbelsi tömegpszichózis céljait szolgáló propagandaőrület, amely óvodás korú gyerekeken végrehajtott nemi átalakító műtéteket imaginál.
