Cseppet sem érdektelen felismeréshez vezettek a szokatlanul nagy számban rám uszított és rám uszult trollok. Eddig is sokat illettem kritikával Orbánt és Varga Juditot, de most, hogy a „pedofiltörvény” okán együtt támadtam kettejüket, s egyáltalán: kiálltam a melegek jogai és emberi méltósága mellett, soha nem látott mennyiségű és soha nem tapasztalt mértékű indulatáradat öntötte el az oldalamat. Persze akadt közöttük a megszokott módon zsidózó, aztán a helyesírási hibáktól hemzsegő, a szabatos megfogalmazással elemi küzdelmet folytató, ám engem „helyes” és „igaz” magyarságból leckéztető „átokzsoltáros”, s még voltak olyanok is, akiknek a hozzászólásait mintha valamilyen idegen nyelvből (talán oroszból?), online technikával fordították volna magyarra.
Hatalmas volt a forgalom. Akadt olyan, akit kb. 15-20 éve nem láttam, egyszer sem szólított meg itt a Facebookon, se egyetértve, se kritikával illetve, ám most fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy én a Fidesz szekerét tolom, mert nem a Fudanról írtam, hanem a „pedofiltörvényről”. Amúgy kifejezetten sokszor írtam a Fudanról, sokszor nyilatkoztam, mondtam el a véleményemet azokba a mikrofonokba, amelyeket még elém szabad rakni, a Facebookon is többször írtam róla, ám ez nem volt elég: a továbbiakban sem lenne szabad semmi másról beszélnem, mert minden egyéb eltereli a figyelmet.
(Amúgy is nagyon szeretem ezt a „figyelemeltereléses” intelmet: a „pedofiltörvény” olyannyira figyelemelterelő, hogy hajnali ötkor, amikor Józsi bácsi kimenne a kocához, hogy megetesse, bekapcsolja a rádiót, aztán amikor hallja a Kossuth-on a hírt a pedofiltörvényről, magától értetődő módon azon nyomban mindent elfelejt, még a koca megetetését is, felrázza Rózsi nénit, s már mondja is neki. S Rózsi néni is azonnal mindent elfelejt, úgyhogy aznap, de lehet, hogy még másnap is éhezik koca és tyúk, s fán marad a cseresznye. És persze azt is szoktam szeretni, amikor elmondják, miről írjak, s miről ne.)
Szóval most nagyon-nagyon átkoztak, hazámnak rendületlenül.
Ám van egy nagy bökkenő (több is, de egy alapvető mindenképp) ezzel a törvénnyel: jelesül az, hogy annak alkotói folyamatosan azt állítják, hogy a törvény a gyermekek védelmében született, s ugyanezzel jönnek az orrukig nem látó, szövegértelmezésre képtelen szektatagok, trollok és külhoni (orosz?) bedolgozók.
Pedig egy nagy frászt! Vannak gyermekeim, s a végtelenül jószándékú és önzetlenül jóakaratú, omnipotens kormánytól függetlenül is van elképzelésem arról, mi a valós gyermekvédelem. A legalapvetőbb értelemben az, ami egy szülő kötelessége lenne: minél több, átgondoltabb, értelmesebb és őszintébb információval ellátni a gyermeket. Akik a családon belül is – miként „odakint” – a cenzúrában, a hazugságokban, az információk agyonmanipulálásában hisznek, azok kívülről irányított hívei a diktatúrának: önfeledten azonosulnak azzal, hogy majd az állam vagy annak megbízottjai mindent elmondanak, bízzuk csak rájuk, mert ők tudják az igazságot, a valóságot, a nagy tutit, senki más. Elvégre ugyanebben a szellemben tanítják és indoktrinálják a gyermekeinket történelemre, irodalomra, a humaniórákra, miért lenne ez itt másként? Nem a tiltással veszi kezdetét a gyermekvédelem, hanem az információk korhoz és érzékenységhez szabott átadásával.
Ezek tényleg azt hiszik, hogy egy hetero gyerek átprogramozható attól, ha hall vagy lát valami értelmeset, igazat és őszintét a melegekről? Miként tényleg azt hiszik, hogy egy meleg, ha hall valami értelmeset, igazat és őszintét a heterókról, akkor azonmód átprogramozható?
Obskúrus tévedések, a legócskább és legtudatlanabb előítéletek forrásai, a kívülről irányított tömegek aljas és bevált megvezetésének legegyszerűbb módja.
Ma a reggelinél kiskorú fiamnak arról meséltem, hogy mit tekint egy történész forrásnak, s mi a forráskritika lényege. Ettől még nem lesz a fiamból szükségszerűen történész (habár kedvenc tantárgya). Lehet, hogy vadakat terelő juhász lesz, de azt egy életre tudni fogja, még a juhok mellől is, hogy nagyjából miként is dolgozik egy történész, s arra is képes lesz, hogy mondjuk csillagászként vagy pilótaként rájöjjön arra, hogy a diktatúrák udvari történészei milyen okból, milyen céllal és milyen igénybe vett eszközökkel hamisítják szakmányban a múltat.
Ismétlem: a ma reggeli beszélgetéstől nem lett belekódolva a fiamba, hogy történész legyen. Ahogy az ezt követő szentendrei sétánktól sem lesz belőle feltétlenül Vajda Lajos kaliberű festőművész vagy főtéri fagylaltárus. Az autóban pedig menet közben Bach zenéje szólt, de ettől sem lesz még karmester, hegedűs vagy fafúvós, ám egy lépéssel megint közelebb kerültünk ahhoz, hogy egy életre megszeresse a zenét, s becsülje egy-egy jó muzsikus játékát, még akkor is, ha ő nem a színpadon, hanem a zsöllye nyolcadik sorában foglal majd helyet.
Szóval a törvényalkotóknak legkevésbé a gyermekvédelem volt a fontos: ahhoz ugyanis – érzékelhető módon – részben nem értenek, részben pedig ab ovo más volt a szándékuk. Például a hívek és szektatagok 2022-es választásra történő izgalmi állapotba hozása, továbbra is a Carl Schmitt-féle „barát-ellenség” megkülönböztetés és a finkelsteini ellenségkreálás hagyományos technikájával és receptjével.
Gábor György Szentendrén
Forrás: Újnépszabadság
