„Ha nem hordtam volna magamban anticipáció útján a világot, látó szemmel is vak maradhattam volna” – írja Goethe a Költészet és valóság című munkájának egy helyén.
S való igaz!
A művészet egyik nélkülözhetetlen és gyakran visszatérő eleme az anticipáció vagy prolépszis. Komoly dramaturgiai szerepe van annak, amikor az irodalomban utalás vagy célzás történik egy később bekövetkező eseményre, s amikor az előre jelzett, anticipált esemény bekövetkezik. Thomas Mann Varázshegyében Hans Castorp a szanatórium felé tartva bukkan rá olvasmányában az óceánjáró képére, amely szimbólummá válik, s a regény végén beteljesül, midőn a Titanic katasztrófája bekövetkezik.
A mítosz hagyományában is rendre visszatérő motívum például az eposzi cselekmény előtt elhangzott jóslatra történő utalás, az anticipáció kiváltotta feszültség fenntartása. Vagy gondoljunk Euripidész drámájára, ahol Agamemnón mondatai sejtetik, mintegy megelőlegzik az Iphigeneiára váró fenyegető sorsot.
A művészetek (irodalom, képzőművészet, film etc.) álom-jelenetei is gyakran kapnak hasonló szerepet. Amint a zenében is a prolépszis, a megelőlegzés, vagyis az a pillanat, amikor valamely akkord egyik hangjának a többi hangot megelőző belépése a maga disszonanciájával hihetetlen feszültséget teremt.
Hosszan sorolhatnám a példákat, de minek is: a mai magyar filmművészet egy friss darabja ennek az eszköznek a roppant elegáns alkalmazásával bizonyítja ország-világ előtt az alkotás megkérdőjelezhetetlen esztétikai magaslatát.
Amint az ábrázolás ikonográfiai tilalma a politikai tisztogatásokkal párhuzamosan megkövetelte a fotók utólagos és művészi újraszerkesztését, emlékezetpolitikai átrendezését, például Trockij képének eltüntetését azokról a fotókról, ahol a Vezér még jóval később sem kompromittálhatta magát a jóval korábbi közös megjelenésekkel, tehát lezajlott a művészi kiszerkesztés, most a legújabb magyar művészfilmben lezajlott az utólagos művészi beszerkesztése egy személynek, mintegy 2006-ban anticipálva és nyitányát adva az illető személy 2021-ben, azaz majdan rettentő veszéllyé diabolizálódó alakjának.
A jóslat ez esetben nem jött be, de belátható: egy filmnek megvan a maga elkészítési ideje, ami alatt történteknek az anticipációjára nem biztos, hogy képes a film amúgy minden vonatkozásában remek alkotói gárdájaHát így!
Viszont innentől kezdve igyekezzünk az elvitathatatlan és megkérdőjelezhetetlen irodalmi kvalitású Shakespeare műveit az anticipáció zsenijeként olvasni: például Lady Macbeth (Macbeth-né) alakjában végre felismerni Dobrev Klárát, Jago figurájában Márki-Zay Pétert és így tovább. A lehetőségek úgyszólván beláthatatlanok.
A szerző Facebook-bejegyzése 2021. október 21-án délben.
