Minden hozzászóló számára szeretném világossá tenni, hogy én most nem Magyar Péterről és nem Varga Juditról írok, még ha említem is őket, hanem valami (és valaki) másról. Én most Iványi Gáborról írnék. Arról az emberről, akit ma a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatott ki csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak ügyében.
Magyar Pétert – amúgy helyesen – tömegek várták az ügyészség előtt, Iványi Gábort pár tucatnyian. Magyar Péter esetében – jól érzékelhető módon – eltérnek az értelmezések: én most azokat az infantilizmusban, beteges és önkontroll nélküli rajongásban hánykolódó megnyilvánulásokat nem is hoznám szóba, ahol Magyar Péter arcképe közvetlenül a messiás képe mellett ragyog fel, s ahol – amúgy helytelenül és pontatlanul szóba hozott – biblikus és rabbinikus utalások kísérlik meg a párhuzamot felállítani Magyar Péter és a messiás között. Ezeknek csak azt üzenem, hogy habár a Talmud több helyén is az olvasható, hogy a messiás akkor fog eljönni, amikor végképp elhatalmasodik és visszafordíthatatlanná válik a bűn és a gonoszság (ez az állapot a mai Magyarországon kétségtelenül adott), ugyanakkor azt is tudjuk – például Rosenzweigtől –, hogy a messiás eljövetelének sürgetése a türannoszok, a zsarnokok privilégiuma.
Az viszont tény, hogy akadnak, akik számára Magyar Péter morálisan súlyosan megkérdőjelezendő és elutasítandó személy (vagy azért, mert a korábbiakban ő is a legcsekélyebb aggály és fenntartás nélkül könyékig dúskált a fideszeseknek kijáró javakban, vagy azért, mert bizonyítottnak tekintik, hogy bántalmazó volt), ám politikailag, legfőképp az ellenzék reménytelennek tetsző állapota miatt maximálisan támogatandónak tekintik; aztán akadnak, akik Magyar Pétert politikailag is támogatandónak tartják és morálisan is elfogadhatónak gondolják, mi több, ez utóbbi tekintetben épp Varga Juditot ítélik el, benne látva a rogáni-goebbelsi gigamanipulációs tröszt megszokott karaktergyilkosságának mindenre kapható eszközét; aztán akadnak, akik Magyar Péterben az „amonnan” átdobott és különféle dezintegrációs feladattal ellátott titkos ügynököt látják; akadnak, akik azt hangsúlyozzák, hogy Magyar Péter mögött még semmilyen értékelhető politikai teljesítmény nincs, s miután erre már egyszer jócskán ráfaragott az ellenzék, holott akkor is sokan bizonygatták a semmire MZP politikai alkalmasságát, ezért jó lesz MP-vel is óvatosnak lenni; s persze akadnak, akik MP-ben a mocskos árulót érzékelik, s már tíz éve az asszonyverő-asszonyalázó nárcisztikus pszichopatát tudják benne, ám hogy tíz éven át miért tűrték el mindezt, és kínálták meg állásokkal, funkciókkal, sok-sok pénzzel, kegyekkel és keveseknek kijáró lehetőségekkel, arra persze nincs válasz.
És én most mégsem Magyar Péterről kívánok írni, hanem Iványi Gáborról.
Arról az emberről, akit a pártállami diktatúra is üldözött, illegalitásba kényszerített és felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott, már akkor, amikor a mai fideszes hatalom több privilegizált nagysága még javában az egypárti diktatúrát szolgálta;
arról az Iványi Gáborról, akit a mai diktatúra is, mind az alaptörvény, mind a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény szellemiségét súlyosan sértve üldöz, pusztán azért, mert a hazai diktatórikus berendezkedés legfőbb ura és parancsolója személyében gyűlöli őt;
arról, akinek egész életéhez az igaz kereszténységéből fakadó morál szolgált útmutatóul: a szegények, a megalázottak és megnyomorítottak, a kisemmizettek, a rászorulók és a nélkülözők támogatása és a mellettük való feltétlen kiállás: az elesettek orvosi ellátása, a sorstalanok oktatása stb., mindaz, amit az állam nem végez el, hogy az erre szolgáló összegek a rendszer hűséges bérencei és kiszolgálói zsebében landoljanak.
Arról az Iványi Gáborról írok, akinek politikai nézetei ötven éve következetesek, szilárdak, aki minden esetben a humánum és a kritikus lelkiismeret hangján szólal meg, s talán még azok is ekként hallják, akik vele ellentétes politikai oldalhoz számítják magukat.
Arról az Iványi Gáborról, akinek mai esete egyértelműen példázza, amit sokan Magyar Péter ügyével kapcsolatosan is felvetettek: Magyarországon nem adott a hatalmi ágak szétválasztásának demokratikus és alkotmányos alappillére, ami a vonatkozó esetben a végrehajtói hatalom és az igazságszolgáltatás összefonódását jelenti: azt, hogy a politikai hatalom a kiépített maffia csápjain keresztül saját játékszereként és piszkos politikai instrumentumaként mozgatja az ügyészséget, amely vagy nem indít eljárást, pedig kellene (mert az esetek mögött maga a fennálló hatalom és a hatalom pribékjei körvonalazódnak), vagy indít eljárást, ott, ahol csak igényli a hatalom, történjék az privát bosszúból, politikai megleckézetésből és móresre tanításból, vagy a társadalom egészének megfélemlítését szolgáló magasabb célzattal.
Magyar Péter személye – és ez nem állásfoglalás kíván lenni, csak ténymegállapítás – morális és politikai tekintetben eltérő narratívákra ad okot, ám Iványi Gáborról – hacsak nem dühödt gyűlölőiről van szó – morális és politika tekintetben aligha lehetségesek egymásnak eltérő narratívák, s esetében még az ügyészség szerepvállalása is kristálytisztán tükrözi a mai magyar politikai berendezkedés tarthatatlanságát, zsarnoki-diktatórikus jellegét.
Arról az Iványi Gáborról kívántam írni, akit mindezek ellenére nem tömegek vártak az ügyészség kapujánál, s nem követte a kihallgatását és meggyanúsítását hangos és népes tömegtüntetés, hanem az ügyészségről távoztakor mindössze néhány tucat ember várta csak.
Magyarországot s a magyar lakosságot a létező legpocsékabb állapotba taszították. S tette ezt nem csupán a förtelmes hatalom, hanem maga a magyar népesség is.
Következhet az újabb száz év magány…
