Vicces ez a hazai tájékozottság és közgondolkodás. Ha nagy vihart nem is kavart, ám némi zúgolódás kétségtelenül támadt abból fakadóan, hogy valami baromi nagy állami tiszti- vagy lovag-, vagy horogkeresztes kitüntetést kapott Raffay Ernő, egyenest Kásler minisztertől és Rétvári Bence államtitkártól, aki nem mellékesen egy bizonyos Kereszténydemokrata (fantom)Néppárt oszlopos tagja.
Arról a Raffay Ernőről van szó, akinek néhány mondatát már volt alkalmam tavaly augusztusban a Facebook-zuhatagban citálni. Most megteszem újra, azzal a megjegyzéssel, hogy csak egy szerény, kivonatolt szöveggyűjteményről van szó, amelynek bőven akad folytatása is.
Azt mondja Raffay, hogy
1. a kiegyezést követően „bejött egy migráns csapat, fölszaporodott, és kitúrt bennünket a pozíciókból a tudományban, az iskolában, az akadémiában, az egyetemen, a bankvilágban, a földbirtokban, a szakmákban, íme a tanulság emberek”.
2. „Az 1895-ös törvény óta az izraelita vallás az ugyanolyan történelmi vallásfelekezetnek számít Magyarországon, mint a római katolikus, meg az evangélikus, a református, meg az unitárius. Nagyon érdekes ez.”
3. „A zsidó migránsok letelepednek, álláshoz jutnak… A zsidóság bizony nagyon korán tért foglalt, és ha ezek, úgy nézzük, migránsok voltak… a második, harmadik generációs, és ahogy a németországi muszlimoknak esze ágában sincs a németségbe beolvadni, még kulturálisan se, meg vallásilag se… pontosan ez történik Magyarországon is.”
4. “1920-as adatot találtam: az újságírók 34%-a zsidó nemzetiségű… Ez a budapesti zsidó sajtó. Mintha csak ma lenne. Nem véletlen, hogy a Fidesz most megcsinálta a maga nagyon kemény sajtóbirodalmát. És gyalázzák az egész világon. Hát persze, mert tőlük vette el. Csak ezt soha senki semmikor nem mondja ki.”
5. „Kárpátalján a huszadik század elején a lakosság harminc százaléka zsidó volt. Ez nagyon durva! Ez nagyon durva! A románoknak kellett hétszáz év. A zsidónak nem kellett száz év. Értik ezt? Nagyon nagyon agresszív elzsidósodás volt.”
6. “1991-ben, amikor a hadseregben a tábori lelkészeti szolgálatot létrehoztuk, akkor hát én nem javasoltam, hogy legyen zsidó rabbi is tábori lelkész (ekkor Raffay Ernő az Antall-kormány Honvédelmi Minisztériumának politikai államtitkára). Egy Robert Frolich nevű rabbi lett az első tábori lelkész, a Für Lajos miniszter úr azonban azt mondta, hogy legyenek már, ne érje szó a ház elejét, és akkor lettek.”
7. „Egy idő után a zsidó migránsok letelepednek, házat szereznek, kereskednek, álláshoz jutnak, a népszámláláson magyar anyanyelvűeknek kezdik magukat vallani. Izraelita vallású, magyar anyanyelvű, ez egy érdekes dolog… Száz emberből hetvenhét magyar, ez elég jó magyarosodás, csak mit is mond Széchenyi István gróf? Ne azt nézzed, hogy ki tanulja meg úgy, ahogy a magyar nyelvet, hanem azt nézzed, hogy ki dolgozik szívből a hazáért. Na, itt van a kutya lényege elásva.”
8. „A történelem tényleg ismétli magát. Ha beengedjük a migránsokat, mert liberálisok vagyunk, akkor az lesz a következménye, hogy kivernek bennünket a vagyonunkból, a pozíciókból, mindenhonnan. Ez egy nagyon érdekes dolog. Tudom, hogy ez antiszemitának tűnik, amit most mondok, de ez a tény”.
Ah, ugyan már, dehogy tűnik antiszemitának, amikor mindezt a szép emlékezetű Istóczy Győző vagy Prohászka Ottokár sem mondhatta volna szebben, tessen megnyugodni Raffay úr, dehogy antiszemita, legalábbis a regnáló és bazi nagy állami kereszteket adományozó magyar kormány tagjai számára semmiképp.
Főként egy olyan történésztől, aki már a rendszerváltás előtt, 1984-ben megalapozta majdani nagykeresztre feljogosító érdemeit, midőn „antikommunista és szovjetellenes anyagok” terjesztésének vádjával jelentgette föl tanult kollégáit, az egyetemi hallgatókat óvta a „politikailag káros hatásoktól”, s rendőrségnél kezdeményezett eljárással fenyegetőzött, valamint azzal, hogy értesíti a Történész Pártalapszervezet vezetőségét.
Már hogyan is tűnne tehát antiszemitának, amikor ráadásul annak a Takaró Mihálynak is odatűztek egy keresztet az érdemektől dagadó kebelre, aki Kertész Imrét nem tekintette magyarnak, Spiró Györgyöt nem tekintette embernek, Petri Györgyöt pokolra valónak nevezte, s értékes összehasonlító irodalomtörténészi megközelítésében a Nyugat kis zsidó lapocskának minősült. Ezt követően, szigorúan szakmai és emberi érdemeire és mélyen humanista elkötelezettségére tekintettel naná, hogy őt bízta meg a magyar uralom, hogy vegyen részt a Nemzeti Alaptantervhez készülő kerettantervek kidolgozásában, a NAT ideológiai szempontú átdolgozásában.
A zéró tolerancia jegyében.
És most Raffay Ernő kitüntetése apropóján Gulyás miniszter azzal a hermeneutikai fagypont alatti mínusszal legyint rá megszokottan snájdig nagyvonalúságával a történtekre, hogy hát, kérem, tisztelettel, – valami ilyesfélét dünnyögve – nem kell Raffay minden mondatával feltétlenül azonosulni, hogy egy életműre azt mondjuk, kitüntetést érdemel. Amúgy megkérdezném Gulyás minisztert, hogy a fent idézett Raffay-mondatok közül melyikkel nem ért egyet, s melyikkel képes annál inkább azonosulni.
Valóban „nem kell feltétlenül minden mondattal azonosulni.” Továbbá lennének ötleteim a talpig keresztény-nemzeti érzületű kormánynak posztumusz kitüntetések adományozására, olyan személyek számára, akiknél szintén „nem kell feltétlenül minden mondatukkal azonosulni.”
Pompás társaság gyűlhetne egybe Áder, Orbán, Kásler, Gulyás vagy Rétvári kitörő lelkesedésére.
Forrás: Újnépszabadság
