„Bődületes hazugságai, csúsztatásai és szándékos torzításai okán felvetném Orbán magatartásának, viselkedésének és megnyilatkozásainak mielőbbi nyelvészeti és szociálantropológiai vizsgálatát, s a vizsgálat eredményeinek sürgős, ambulanter közzétételét.”
Orbán azt mondta a Tranziton, hogy ahhoz, hogy magyar nyelv legyen, Kosztolányit, Babitsot, Arany Jánost szükséges olvasni.
Való igaz!
Továbbá ahhoz, hogy magyar nyelv legyen és a fogalmi készleteinket se írja felül egy konfabulációra mindig kész miniszterelnök elborzasztó delirálása, érdemes olvasni továbbá Kölcsey Ferencet, Kemény Zsigmondot, Deák Ferencet, Eötvös Józsefet, Trefort Ágostont, Vajda Jánost, Baross Gábort, Mikszáth Kálmánt, Wekerle Sándort és folytathatnám a sort, egészen akár Bibóig, részben a létrejövő és kiformálódó csodás magyar politikai nyelvezet elsajátítása miatt, részben pedig azért, hogy még véletlenül se mondjunk olyan képtelenségeket és kínos ostobaságokat – még akkor sem, ha a publikumunk minden blődségünket rajongói tapsikolással jutalmazza –, hogy „a liberalizmus szerint az életben egyetlen fontos dolog van, az te magad vagy, ez számít… Van egy másik felfogása az embernek, nevezzük jobboldalinak, amelyik azt mondja, persze, azért vagyunk a világon, hogy boldogok vagyunk, de van néhány dolog a világban, ami fontosabb nekünk, mint mi saját magunk. Ilyen a családunk, a hazánk, az Isten és a hozzávaló kapcsolat.”
Ha ugyanis a fenti liberális-szabadelvű magyar szerzőket olvassuk (és olvasta volna Orbán Viktor meg a boldogan ünneplő közönsége), akkor a miniszterelnök durva hazugságával szemben tudnák, hogy fent említett magyar szerzők, legfontosabb olvasmányaikban, leggyakoribb citátumaikban, szellemiségükben és törekvéseikben, kapcsolódva a klasszikus liberális filozófiai és eszmetörténeti hagyományokhoz, John Locke, Mostesquieu, Kant, Adam Smith, David Ricardo, John Stuart Mill stb. munkásságához, miként vélekedtek a jogközpontú társadalmi berendezkedésről, a jogkövetésről, a jogegyenlőségről, az igazságosságról, a szabálykövetésről, a társadalmi törvényeknek kivétel nélkül az egész közösségre vonatkozó rendszeréről, a köz érdekében végrehajtandó polgárosodásról és civilizálódásról, a szabálysértők büntetéséről, a mindenkinek egyaránt kijáró jogvédelemről, az emberiség társas érzetéről, az általános – és nem egyéni!!! – hasznosság elvéről, a mindenkinek kijáró vallási és lelkiismereti szabadságról, a privát privilégiumoktól és személyes előnyöktől mentes közoktatásról, az etika, a moralitás általános – és nem személyre szabott – értékrendjéről, a női és gyermekjogokról, a polgári családról és a házasság fogalmáról (szemben a hagyományos, konzervatív-feudális családdal), a polgári esküvőről és annak következményeiről stb.
És ha olvasnák az említett magyar szerzőket, azt is tudnák, hogy a magyar miniszterelnök mekkora hazugságot, a legalpáribb gyűlölködést tápláló bornírtságot engedett meg magának (amit a fent említett magyar és külföldi szerzőktől érzékelhetően semmit sem olvasó hallgatósága ugyancsak kitörő ovációval üdvözölt), amikor a kommunisták és a liberálisok közé egyenlőségjelet igyekezett tenni, mintha a kommunizmus az egyén, a személyiség érdekei és jogai mellett állt volna ki, s nem épp azzal szöges ellentétben, a kizárólagos osztályérdekek mellett, ahol semmilyen egyéni-személyes szabadságjognak nem lehet helye, s mintha a kommunista eszmeiség az igazságot differenciáltan látta és láttatta volna, s nem kizárólagosnak, a munkásmozgalom élcsapata, a Párt által definiált, megállapított, parancsba foglalt és vasszigorral megkövetelt megkérdőjelezhetetlen Egynek.
Orbán a fenti osztályozását valamiféle antropológiai jellegzetességnek mondta, gondolom (bár lassan tényleg nem vagyok ebben sem biztos), a kulturális antropológia és talán nem a fizikai (anatómiai, biológiai, morfológiai, fiziológiai, evolúciós) antropológia értelmében.
Én – ha már Orbán szóba hozta ezt – a miniszterelnök esetében, bődületes hazugságai, csúsztatásai és szándékos torzításai okán felvetném Orbán magatartásának, viselkedésének és megnyilatkozásainak mielőbbi nyelvészeti és szociálantropológiai vizsgálatát, s a vizsgálat eredményeinek sürgős, ambulanter közzétételét.
Amit persze a rajongótábor, bármi is legyen a végső diagnózis, ugyancsak hálás szívvel fog tudomásul venni.