Hallgatom ezeket a gimnazista fiatalokat (nekem is van kettő, nem is akármilyenek!), a tizenéveseket, akik minden rutin, csináltság, megfelelési vágy, manipulációs szándék vagy kényszer nélkül okosabban, bölcsebben, felelősségteljesebben beszélnek, a helyzetet összehasonlíthatatlanabbul világosabban látva és láttatva, mint a magyar nép akaratából a politikusi pályára került és onnan a Várhegyig felkapaszkodott hazugok, közhelyeket hablatyoló vagy értelmetlen szófoszlányokkal „B-közép” táboruknak kedveskedni szándékozó, az ő képükbe is gátlástalanul és a hatalom védte cinizmusukkal szakmányban belehazudó politikusoknak nevezett (bruhaha) gazdasági bűnözők, szimpla megélhetési karrieristák.
Ezek a fiatalok nem csupán a saját és leendő családjuk jövőjével vetnek számot, valóban felelősségteljesen, hanem az ország jövőjével is, szemben azokkal, akik legfeljebb övéiket, magukat, családjukat és csókosaikat állítják saját lábukra, mindenki mást mély undorral és megvetéssel semmibe véve, lenézve és ellehetetlenítve. Ezek a fiatalok itt szeretnének élni, hol máshol, itt vannak a szülők, a rokonok, a barátok, a haverok, ezeket az utcákat ismerik, ezen a nyelven fejezik ki magukat a legpontosabban, jóllehet rengetegen közülük már úgy beszélnek angolul, ahogy a Várhegyig felkapaszkodottak közül alig-alig, a Balatonban szeretnek fürdeni, hazai zenekarok koncertjein összeölelkezni, csakhogy ezekre esélyük sincs, s ezt pontosan látják, épp oly pontosan, mint azok az egykori velük egyidősek, akik hasonlóképpen érezték harmincvalahány évvel ezelőtt, kimenni vagy itthon maradni, ám ha maradnak, akkor az otthont nekik kell megteremteni, s elzavarni azokat, akik maguknak rendezkedtek be már vagy negyven éve.
Aztán megteremtették az otthont, kizárólag önmaguknak, szétlopva maguknak és övéiknek mindent, amit csak lehetett és azt is, amit nem lehetett, kegyelmes urakká és úrnőkké, kiemelt káderekké és magukat minden jóval, aranydió-mogyoróval elkényeztető akarnokokká farigcsálva amúgy minden más normális világban agyi és szellemi jelentéktelenségük okán az észrevétlenségbe szürkülő önmagukat, hülyére véve, átverve és becsapva az országot, bohócsipkát húzva demokráciára, kereszténységre, emberi szolidaritásra, s leokádva mindazt, ami egy országot a legalapvetőbben ír le és jellemez.
Vagyis azt, mit gondol egy ország vezetése állampolgárainak egészségi állapotáról, mit gondol az ország vezetése a rászorulókról, a magukra maradottakról, az ellehetetlenített helyzetbe kerültekről, a megalázottakról és megnyomorítottakról, végül mit gondol az ország vezetése mindannyiunk jövőjéről, vagyis a mostani fiatalokról, képzésükről, oktatásukról, pályájukra és a nemzetközi munkaerőpiacra történő felkészítésükről.
Ma már pontosan tudjuk, mit gondol az ország jelenlegi vezetése a fentiekről.
És most lesz majd bajban a kormány mellé rendelt sajtó valamennyi mosdatlan szájú, kizárólag vezényszavakat visszaböfögni képes sajtóimitátora, ugyanis a most felszólaló diákszónokok száját egyetlen trágár szó sem hagyta el. Akkor hát mibe is kapaszkodjanak bele ezek a kormánybérből és pártfizetésből élő visszhangok, akik szemforgató módon belecsimpaszkodnak egy-egy lófaszba, hogy aztán azt ők maguk kuncogva és teli pofával röhögve megtoldják néhány genitáliával vagy még inkább különféle dehumanizáló (szardarab, fehérjehalmaz stb.) kifejezéssel, miközben vitára, párbeszédre, hazugságoktól és csúsztatásoktól mentes ellenérvre, önálló gondolatra egyikük sem képes?
S miközben ezek az alakok közpénzekből Horthy-idők irredenta nótáit adják ki, a MÁV Szimfonikusok és a Magyar Állami Operaház Gyermekkarának (!!!) közreműködésével, miközben Trianon-szobrokkal pakolják teli az országot, teljes odaadással készítik elő a második Trianont, a legsúlyosabbat, amely semmilyen körülmények között többé már nem pótolható országvesztéshez vezet, azzal, hogy az általuk okozott romhalmazokról menekülni kényszerülnek a gyermekeink, azok a fiatalok, akik itthon lennének orvosok és tanárok, mérnökök és a tudomány legkülönbözőbb ágaiban kutatók, nyelveken beszélő, értelmes, okos, perspektívákban gondolkodó fiatalok, hogy valahol máshol a nagyvilágban gyógyítsanak, tervezzenek, kutassanak, tanítsanak.
Ez az igazi Trianon! A terület nagysága megmarad ugyan, de teljes szellemi-intellektuális ugarrá legyalulva, szolgáltató cselédvilággá nyomorítva.
Hogy megint azoknak legyen igazuk, Mikszáth-nak, Kemény Zsigmondnak, Vajdának, Eötvösnek, aztán Adynak, Móricznak és az összes nyugatosnak, akik már százötven éve is ugyanígy látták, igaz, mindhiába.
A szerző Facebook-bejegyzése 2022. november 20-án.
