Hónapok óta nem írok a Facebookra, s ezen – nagy általánosságban – a továbbiakban sem kívánok változtatni, eltekintve az olyan esetektől, mint amilyen a szóban forgó.
Egyrészt undorral és megvetéssel telve kérdezem a művelt nyugati világ művelt egyetemi elitjét és nagy hírű egyetemeit, vajon milyen megmozdulásokat terveznek abból az alkalomból, hogy értesülhettek a néhány hónapos Kfir, az ötéves Ariel és édesanyjuk, Shin Bibas lemészárlásáról, amelyhez foghatóra – beleértve természetesen vadállati túszul ejtésüket – a Homo sapiens sapiens alfajba tartozó egyedek, bármilyenek legyenek is azok, aligha képesek.
Másfelől azt is megkérdezném, hogy vajon milyen megfontolás alapján ad Izrael egy-egy hullazsákba csomagolt tetemért cserébe száz-százötven (!) vértől csöpögő kezű gyilkos vadállatot, terrorista szörnyeteget, akik minden valószínűség szerint a szabadulásukat követő második percben ugyanott folytatják majd, ahol börtönidejük jóltartott időszaka előtt – kényszerből – abbahagyták. Újabb és újabb Kfirekre és Arielekre lenne szükség ott, ahol az ország közvetlen környezetében mindennapos gyakorlatnak számító gyermekáldozatot a bibliai idők óta a legszigorúbb törvények tiltják és a legnagyobb megvetés és undor övezi?
Egyúttal nyomatékosan kérem a kommentelőket, legyenek kedvesek nem felvilágosítani arról, hogy a zsidó hagyományban mit jelent a holtak tisztelete és a végső tisztesség megadása, részben azért, mert zsidóként ezzel magam is tisztában vagyok, részben pedig azért, mert a posztom NEM erről szól.
A szerző Facebook-bejegyzése 2025. február 19-én.