Apám vidéki (kecskeméti) rokonait mind elhurcolták (egyedül unokaöccse, Tomi maradt életben), s a deportáltak lakásait és „zsidóbútorait” („zsidószőnyegeit”, „zsidóeszcájgjait”, „zsidóképeit”, „zsidókabátjait”, „zsidózongoráját” stb.) egyes honfitársaik azon nyomban kiigényelték, avagy minden „hivatalos” igénylés nélkül, afféle egyszerű, kétkezi „hullarablókként” megszerezték. S hasonlóképp, anyám valamennyi (mind a hat!) meggyilkolt bátyjának minden ingóságát és ingatlanját kiigényléssel, avagy anélkül, tudja a franc, annak rendje és módja szerint megkaparintották.
Katasztrófa persze, ha a magyar alkotmányosság legfőbb őre krónikus hazudozó, de akad egy ennél sokkalta nagyobb baj.
Mégpedig az, hogy az az ember, aki államfőként „kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett”, a minimális jóérzést hírből sem ismerő, totálisan érzéketlen alak, aki a legcsekélyebb empátiának sincs a birtokában.
De legalább mi végre ne a hazudozásaira koncentráljunk, hanem az alábbiakra.
Ez az ember ugyanis ezrek, tízezrek, százezrek emlékezetét sérti és gyalázza, s teszi ezt úgy, hogy még egy bocsánatkérésre sem futja tőle. Amikor ugyanis Sulyok Tamás a náci apjáról, aki a székesfehérvári Magyar Nemzeti Szocialista Párt (!) vezetőjeként (!) igényelte ki az elhurcolt zsidó kolléga irodáját, aztán más elhurcoltak „zsidóbútorait”, azt képes állítani, hogy apja filoszemita volt, a legcinikusabb és legelborzasztóbb módon sérti a deportáltak és kifosztottak emlékezetét, akiket életükben és halálukban épp ezek a „filoszemiták” gyaláztak meg, hogy aztán az elhurcoltakat sem élve, sem holtan ne fogadja be a saját nemzetük. Ha tehát a náciként élő, náciként gondolkodó és náciként cselekvő apját filoszemitának mondja, azzal a kifosztottak és meggyilkoltak emlékezetét éppen úgy a gúny tárgyává teszi, mint azokét, akik életük kockáztatásával próbálták menteni a jogfosztást elszenvedetteket, s segíteni, támogatni és bújtatni a megalázott és meggyalázott üldözötteket.
S ugyanígy, ez az államfőnek mondott hazudozó, aki Sulyok Dezsőt minden ok és jogalap nélkül, pusztán személyes érdekeiből fakadóan, a legmegvetendőbb és legbecstelenebb politikai számításból saját rokonának nevezi, azoknak a tisztességes embereknek az emlékezetét relativizálja és gyalázza, akiknek volt merszük fellépni az embertelenségben, bátran szembefordulva a náci és nyilas eszmékkel, akik nemet mondtak a zsidótörvényekre, akik maguk is üldözöttekké váltak, ám akiknek tettei és cselekedetei a legigazabb példával szolgálhatnának, kiváltképp ebben az országban, ahol a holokauszt 80. évfordulójának emlékévében még maga az államfő is hazug, becstelen és manipulatív módon élhet vissza a történelmi emlékezettel, példázatává válván annak, hogy tisztességes és katartikus szembenézés helyett hogyan hazudjuk át továbbra is a múltat, immár nyolcvan éve folyamatosan, mindezzel legitimálva az elkövetők, a gyilkosok, a tolvajok és cinkosaik tetteit és bagatellizálva az áldozatok sorstalanságát, valamint az áldozatokat mentő hősök példamutatását.
A pártok, az egyházak, a civil szervezetek pedig értetlenül hallgatnak. Ha a történtek jelentőségét nem képesek megérteni és felfogni, ennek az országnak tényleg befellegzett.
A szerző Facebook-bejegyzése 2024. március 25-én.
